Pulgasari

Az igazi férfiak szeretik a kaiju-t! Kim Jong Il pedig igazi férfi, amit mi sem bizonyít jobban, mint a brutális méretű háreméről regélő legendák, és az ezen legendákat „feldolgozó” dél-koreai ellenpropaganda filmek. Nagy általánosságban azonban elmondható, hogy minden városi legenda mögött rejlik azért némi valóság. Bár a déli szomszéd által mozgóképen prezentált „tények” valószínűleg nagyrészt a rendező képzeletének szüleményei, a Kedves Vezér saját maga által büszkén hangoztatott elképesztő méretű filmgyűjteménye mögött azért ott lapulhat az igazság maga. Köztudottnak számít ugyanis ama tény, hogy a legidősebb Kim vezér egyszerűen odavan a filmekért! Azonban igaz, ami igaz, meglehetősen szélsőséges véleménye van a filmkészítés művészetéről, amelyet az 1971-ben általa közzétett „On thoroughly establishing a revolutionary film-making system of our own” című elmélkedése is ékesen bizonyít. A tömör esszé lényege, hogy az észak-koreai filmgyártás céljai kimerülnek abban, hogy tökéletesen kiszolgálják a pártot, és az általa felállított normákat. Nem meglepő tehát, hogy az észak-koreai filmeket a velejéig áthatja a propaganda, és a pártérdek, amely mögött néha, ahogy a Pulgasari című kaiju film esetében láthatjuk, ahogy szégyenlősen, de megbújik a Kedves Vezér gyermekded filmek iránti szeretete.

 


 

Kim Jong Il ugyanis imádja a kaiju filmeket, így hát a 70-es évek végén szinte parancsba adta, hogy márpedig a nemzet érdeke, hogy saját óriás-szörnyfilmet készítsenek. A saját stúdió, a kimeríthetetlen költségvetés, és a több száz fős stáb adott volt, már csak a hozzáértés hiányzott. Megfelelő szakértelem híján úgy oldották meg az így keletkező űrt, hogy egy bizonyos dél-koreai származású Shin Sang-ok nevű filmrendezőt az észak-koreai titkosszolgálat egyszerűen elrabolt. A történteket természetesen az észak-koreai vezetés folyamatosan tagadta egészen addig, amíg a Choi Eun-hee (Shin exneje, akivel későbbi fogsága alatt újra összejött) által titokban rögzített beszélgetések ki nem szivárogtak. A közel 45 perces anyagot aztán később a dél-koreai rádióadók is leadták. Magára a tényszerű rablásra tehát 1978-ban Hong Kong-ban került sor, ahova Shin a szintén Kim Jong Il parancsára elrabolt Choi ügyében ment kihallgatásra. Az észak-koreai titkosszolgálat feje ekkor maga Kim Jong Il volt, aki Shin Sang-ok szakértelmét felhasználva kívánta teljesen új irányba terelni hazája filmiparát. Maga a rablás ténye természetesen szigorúan titkos volt, és Shin Észak-Koreába való érkezését számos megkoreografált hangfelvétellel próbálták bizonyítani a nép felé. Ezeken a felvételeken beszélgetések hallgatóak Kim Jong Il és Shin Sang-ok között, aki saját elmondása szerint szabad akaratából érkezett az országba. A Hong Kong-ból elrabolt filmrendezőt aztán 8 évig tartották fogva exnejével Észak-Koreában, hol házőrizetben, hol börtönben (ide egy szökési kísérlete után került), és ezalatt a Kedves Vezér parancsára kellett, mintegy gyártania az általa elképzelt filmeket.

Mivel halvány fingjuk sem volt, hogy hogyan is kellene kaiju-t készíteni Shin Sank-ok mellé „leigazoltak” japánból pár szakembert, akiket a Toho stúdió némi anyagi ellenszolgáltatás fejében természetesen rendelkezésre is bocsátott a kommunista ország számára. Mindezért csupán garanciát kértek az észak-koreai kormánytól arra, hogy honfitársaikat a munka elvvégeztével haza is engedik. A japánok aggodalma nem volt alaptalan, hiszem a 70-es évek vége és a 80-as évek eleje között az észak-koreai titkosszolgálat mintegy 11 japán illetőségű embert rabolt el, fogalmazzunk úgy „kulturális célok” végett. A tárgyalások lefolytatása után aztán Teruyoshi Nakano-ra Godzilla megalkotójára a speciális effekteket bízták, míg Pulgasari „legendás” kosztümjét a heisei szériában (1984 – 1995) Godzillát alakító Kenpachiro Satsuma ölthette magára.

A történet valahol a 14dik századi Koreában játszódik a Koryo dinasztia idején. A helyi parasztok az őket sújtó folyamatos adók, és egyéb terhek okozta elviselhetetlen életkörülmények miatt ellenállást szerveznek a főúri elnyomás ellen. A renegátok tagjai fiatal földművesek, akik a hegyekben tömörülve szervezik forradalmukat, melyhez a falu idősebb parasztjai, és hölgytagjai rendszeres segítséget nyújtanak számukra. A királyi karhatalom azonban megelégeli a szervezkedést, amelynek leverésére a parasztok szerszámainak elkobzása által generált feszültséget használják fel ürügyként. Egyszerűen összegyűjtik a földműveseket, és börtönbe zárják őket. Taksi a helyi kovács, a számára becsempészett főtt rizsből azonban egy különös kis játékfigurát eszkábál, amelyet börtöne ablakán kihajít lányának Ami-nek. A lány eleinte nem tud mit kezdeni a különös kis szoborral, azonban, amikor véletlenül megvágja az ujját, és a vére rácsöppen, az apró szobor életre kel. Rövidesen kiderül, hogy a lénynek hatalmas étvágya van, amelyet egyedül csak fém tárgyak elfogyasztásával tud csillapítani. A popcorn módjára fogyasztott vas-karbidtól ráadásul rohamléptekben elkezd nőni. Miután a helyi parasztok szinte mindent felzabáltatnak az ormótlan lénnyel hamar rájönnek, hogy a gigantikussá nőtt Pulgasari-t sikeresen fel tudnák használni forradalmukhoz. El is indul hát az ádáz küzdelem a két tábor között, ám a böszme döggel szemben még a meglehetősen agyafurt királyi hadsereg is tehetetlen. A Pulgasari-val ápgrédelt ellenállók győzelme ezek után magától értetődővé válik. Örömükbe azonban egy kis üröm is vegyül, amikor rájönnek, hogy a lény gyakorlatilag minden fém tárgyat felzabált a vidéken. Szomorú döntést kell hát meghozniuk. El kell pusztítaniuk a hatalmas óriást, amire egyedül az öreg kovács lánya Ami képes, hiszen vérével ő keltette életre a szörnyeteget.

A fentebb leírtakból még a kevésbé szakavatott egyszeri filmnéző számára is kiderül, hogy a Pulgasari nem sokban tér el a tipikus kaiju filmektől. Adva vagyon egy gigantic monstah, akinek útját sikítozó humanoidok, és porrá zúzott nikecel építészeti csodák romhalmaza kövezi, melyet egyéb, mondhatni speciálisan az észak-koreai filmekre jellemző groteszk propaganda egészít ki. Az ország filmgyártását ugyanis a mai napig a velejéig áthatja a pártérdek, és a Kedves Vezér által a szeretett honfitársai irányába plántált alantas szájbarágás a gonosz amerikai elnyomókról, a párt erejéről, és a közös célokról. Más filmek esetében talán erőltetettnek tűnhet az ideológia belemagyarázása a cselekménybe, azonban a Pulgasari esetében ez több mint helytálló. Az elnyomott parasztok, és az őket eleinte megmentő, majd később felemésztő óriásszörnyeteg könnyedén azonosítható be a szocialista ideológia, és a mindent felfaló nyugati kapitalizmus metaforájának, amely mögött tudatos alkotói munka húzódik meg a háttérben. Kim Jong Il ugyanis szilárdan hit abban, hogy hazája filmgyártásának üzenetet kell közvetíteni a nézői felé, még egy egyértelműen szórakoztatási célokat szolgáló filmes műfaj esetében is.

Túllépvén az agyunkba táplált politikai üzenethalmazon igazából semmivel sem nyújt többet a film egy átlagos óriás-szörnyfilmnél. A színészi játék hozza egy japán kaiju által elvárt színvonalat, a forgatókönyv nemkülönben, a különbség egyedül abban van, hogy a történet a középkori Koreába került áthelyezésre. A speciális effektusok tekintetében azonban nem nagyon lehet okunk panaszra. A Toho szakemberei igazán kitettek magukért, hiszen a film kimondottan látványosra sikeredett. Természetesen egy kaiju-hoz mérten. Egyértelműen látszik a szörny megjelenésén, és az arcáról mutatott közelik közbeni grimaszolásaiból, hogy a mechanikus effektus, és jó néhány beállítás egy az egyben át lett vége a korszak Godzilla filmjeiből. Nincs is ezzel gond, hiszen mindannyian szeretjük a Godzilla filmeket ugye?

Mindent egybevetve elmondható, hogy a Pulgasari Shin észak-koreai raboskodásának talán az egyik legjobban sikerült filmje, amely később japán segítséggel ki tudott jutni az országból, és nemzetközi forgalmazásba került. 1985-ben ugyanis Shin és exneje nem sokkal a film befejezése előtt sikeresen meglépett Észak-Koreából, így Kim Jong Il parancsára a film stáblistájára egy bizonyos Chon Gon Jo került Shin helyett. A 90-es évek elején próbált az észak-koreai vezetés nemzetközi piacot találni a filmnek, amely végül 1998-ban japánon keresztül sikerült is. A film forgalmazási jogai valahogy átkerültek a szigetországba, ahol, ha nem is túl hangos de szép sikereket aratott, hogy aztán 2000 körül dél-koreai bemutatót is kapjon. Bár sem az ázsiai sem a tengerentúli piacon nem tudta hozni a forgalmazók előzetes elvárásait, a filmet körülölelő legendák hamar kult státuszba repítették a fémzabáló szörnyeteg történetét, amely 1996-ban még egy amerikai remake-et is megélt. Galgameth munkacímre keresztelt csodát egyébként maga Shin Sang-ok írta Simon Sheen álnéven Amerikába emigrálását követően. A Pulgasari tehát amellett, hogy egy közepes színvonalú óriás-szörnyfilm benyomását kelti mindenképpen érdemes a megtekintésre. Már csak a származási helyének okán is.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!