Végjáték nyereményjáték – eredményhirdetés

Jöttek a válaszok a kérdéseinkre szép számmal, sokan még lelkes személyes megjegyzéseket is fűztek a megfejtésekhez – a vak is látja, hogy mennyire szeretitek/szeretjük ezt a könyvet. Azonban a hibás válaszok tanúsága szerint az egyik kérdés (akaratlanul – hát persze) kissé szemétre sikeredett, de szerencsére voltatok sokan, akik nem hagyták megvezetni magukat. Annál is inkább örömünkre szolgál a játék lezárása, és a nyertesek kihirdetése.

Először is, lássuk a megfejtéseket:

1. Orson Scott Card mely másik híres sorozata jelent meg itthon? (Végül éppúgy félbehagyva, mint annak idején a Végjáték ciklus.)
Teremtő Alvin/Alvin Maker

2. Orson Scott Card egy híres szuperhős eredettörténetét is megírta képregényes formában. Ki ő?
Vasember

3. A Végjáték egyik legfontosabb mellékszereplője később saját könyvet és sorozatot is kapott. A neve?
Bean

4. Ki az a német rendező, aki évekig fontolgatta a Végjáték megfilmesítését?
Wolgang Petersen

5. Ki írta és rajzolta a Végjáték tavalyelőtt megjelent képregényes adaptációját?
Chris Yost (írta), Pasqual Ferry (rajzolta)

Ezen az utolsó kérdésen meglepően sokan elvéreztek (a többire csak nagyon szórványosan érkezett rossz válasz), úgyhogy egy kis magyarázat: A Végjáték képregényes adaptációja két ötrészes minisorozat formájában jelent meg: Ender’s Game: Battle School, Ender’s Game: Command School. Mindkét sorozatot Yost írta és Ferry rajzolta. Akik ennél több írót és rajzolót soroltak fel, azoknak a válaszait nem tudtuk elfogadni – Mike Carey és Sebastian Fiumara pl. a Végjáték ikerkönyvét, az Ender’s Shadow-t adaptálták képregényre, nem magát a Végjátékot. (Sokan láthatóan a Wikipedia szócikkból másolták ki az alkotók neveit, ahol pechjükre a Végjáték-ciklus összes könyvének írói-rajzolói ömlesztve szerepelnek.) Jó páran önszorgalomból megadták az adaptáció címeit is, és ezek közül egyetlen válasz sem bizonyult helyesnek – de mivel a cím eleve nem is volt kérdés, ezeket a válaszokat (ha a szerzőket helyesen feltüntették bennük) mérhetetlen jóindulattal elfogadtuk.

A nyertesek:
Horváth Gábor
Peregi Tamás
Nagy László

Gratulálunk nekik, természetesen e-mailben is értesítjük őket, nyereményüket pedig postán kapják majd meg a Dain Kiadó jóvoltából. A többieknek is köszönjük a lelkes részvételt, ők ajándékukat a könyvesboltokban vehetik át, némi anyagi ellenszolgáltatás fejében.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!