Sokszor éri az a vád a távol-keleti filmeket, hogy a hőseikkel nem tud a nyugati néző azonosulni, hogy a történeteik teljesen más logikát követnek, mint amit errefelé megszoktak, arról nem is beszélve, hogy lehetetlen egymástól megkülönböztetni a bennük szereplő rengeteg kínait. Ebből a gondolatmenetből kiindulva az alábbi cikkben megkíséreljük egy kicsit közelebb hozni a nézőhöz a modern hongkongi közönségfilmek világát, egyúttal bemutatni, mennyire elnyugatiasodtak mára. Mindehhez nem is lehetne megfelelőbb alanyt választani, mint Raymond Wong legújabb agymenését, a Magic to Win-t.
Hogy kicsoda Raymond Wong? A már jócskán a 60-as éveiben járó úriember idestova 40 éve van jelen a hongkongi mozi világában, eleinte színészként, majd forgatókönyvek írójaként és producerként is nevet szerzett magának. Karrierjének leglátványosabb időszaka a 80-as évekre tehető, amikor letette az asztalra az összesen öt részt megélt Happy Ghost sorozatot, amiben eleinte csak a főszerepet játszotta, aztán egyre inkább a franchise mindenese lett. A már akkor is kissé régimódi, visszafogott humorral telerakott vígjáték széria mégis siker lett, köszönhetően elsősorban annak, hogy Wong tudatosan a fiatalokat tekintette célközönségnek. A recept egyszerű volt és úgy látszik, máig működik.
Mindez talán azért lehet fura, mert Wong humora nagyjából olyan a helyi nagyágyúk között, mint Farkasházy Tivadaré idehaza. Nem tudott és nem is akart olyan extrémen elfajulni, mint az altesti poénokkal operáló Wong Jing, a súlyos szóviccekkel népet fárasztó Stephen Chow, az elvetemült szituációkra építkező Jeff Lau, vagy a rettenetesen idétlenül grimaszoló Ronald Cheng. A politikailag hiperinkorrekt Eric Tsang-ról inkább ne is beszéljünk.
A cuki és ártalmatlan Happy Ghost sorozat utolsó darabja óta viszont eltelt jó húsz év, a tisztes öregúrrá érett Wong bácsi pedig időközben producerként tökéletesen kitapasztalta, hogy mivel is lehet eladni egy új filmet Hongkongban. Végy egy jó sztorit? Ugyanmár... Remek színészi játék? Az meg minek... Színvonalas rendezés és tökéletes operatőri munka? Senkit se érdekel... A sikerhez egyetlen egy dologra van szükség, de abból minél többre: név. Vagyis, minél több híresség fordul meg a filmedben, annál nagyobbat kaszálhatsz. Wong bácsi pedig egy pillanatig sem tétovázott, itt van mindenki, aki csak számít.
Hogy könnyebben megérthessük, ki kicsoda, ahhoz azért néhány szót illik szólni az egyébként teljességgel érdektelen sztoriról. Ahogy a nyugati legendáriumokban is megtalálható, öt őselem található a Földön és mindegyiknek van egy-egy mágusa. Ha az öt őselemet valaki képes egyesíteni, akkor visszamehet a múltba. Hogy miért pont ez történik, azt fedje jótékony homály, tulajdonképpen lehetne akár szellemeket idézni, világot elpusztítani, teremtőt játszani és még ki tudja, mit, itt most épp a múltba lehet visszamenni. Az öt őselem mellett pedig van egy iskolai röplabda csapat, aminek tagjai nagyon bénák, de szeretnének csalni és nyerni.
Zseniális sztori, nem igaz? Kicsit kaotikus ugyan, de mindez nem véletlen, hiszen Wong bácsi megtalálta az egyetlen olyan személyt, aki képes egy ilyen mélyenszántó történethez lenyűgöző, tökéletes és fordulatokban gazdag scriptet készíteni. Az úriembert Edmond Wong-nak hívják és teljesen véletlenül Wong bácsi fiacskája. Ez mindent megmagyaráz, nála rátermettebb fickót keresve sem lehetett volna találni, hiszen biztos, hogy betéve tudja az öt Happy Ghost filmet, így könnyen meg is tudta idézni őket, ráadásul Wong bácsi megmutatta neki azt is, hogy a rendezőnek felkért Wilson Yip milyen mozikat szokott készíteni. Persze nem a Dragon Tiger Gate-t és a Yip Man-t mutatta, mert abban már dolgoztak együtt, hanem a rettenetes A Chinese Fairy Tale-t, amiből egy az egyben kiollózták az energianyalábokat. Öröm az ürömben, hogy a debil beszélő kisállatokat kifelejtették.
Következzék tehát a lényeg és a profitot termelő legfőbb eleme a produkciónak, mégpedig a nevek halmaza. Az öt őselemet használó mágust öt bálvány alakítja, van közöttük jó és rossz is, ahogy kell, ráadásul természetesen mindannyian más korosztály, hogy minél több sikítozó nő ülje végig a másfél órát. A fa mágusa Louis Koo, a hongkongi 30-as és 40-es nők kedvence, aki remekül hozza a Drunken Master... izé, Drunken Magic karaktert. A fém mágusa a japán bűvész, Tonny Jan, a föld mágusa a 20-as éveikben járó nők által körülrajongott Wu Chun, a tűz mágusa a kínai nők bálványa, az egyre inkább elszujózolisodó Wu Jing, míg a víz mágusa a leginkább egy nyugdíjas Csubakkára emlékeztető fizimiskájú Wong bácsi, aki feltételezésem szerint elsősorban a vuki asszonyságok bálványa lehet. Rajtuk kívül a Happy Ghost franchise-hoz méltóan egy diáklány, Karena Ng kapott nagyobb szerepet, róla elég annyi, hogy cuki, de majd az lesz vele kapcsolatban érdekes, hogy befut-e olyan karriert, mint a korábbi Wong lányok (Loletta Lee, Fennie Yuen, Pauline Yeung). Valaki súghatna neki azért, hogy Loletta példáját kellene követni.
Vérbeli modern hongkongi mozihoz méltóan a Magic to Win is a bevált formulákat követi. A koherens és konzisztens sztori helyett elsősorban a bántóan közepes gegekre koncentrál, egy-egy néhány perces nagyon menő jelenetért feláldozza a hitelességet és természetesen mások tollával ékeskedik, amit úgy tompít, hogy érzékelteti a nézővel, hogy ő csak megidézi a nagy mozisikereket. Van itt konkrét utalás Harry Potterre, Darth Vader és Luke azóta is a fejét vakarja, hogy vajon melyik kalapból kerültek elő ezek a kínai jedi lovagok, a múltbeli plázás jelenetnél már szinte várjuk, hogy egyszer csak Jackie Chan leugrik a rúdba kapaszkodva a felső szintről, továbbá egy totál nem a sztoriba illő röpke fél óra erejéig sok sok kacagás kíséretében az eredeti Happy Ghost is megidéződik. A sulis röplabdameccseknél nehezen eldönthető, hogy a japán Attack No. 1, vagy a Beach Spike hatott-e rájuk jobban, míg az egész film legjobb színészi alakítását nyújtó energianyalábok a fentebb már említett Chinese Fairy Tale-t idézgetik.
Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, a nyeklő-nyakló sztori valahogy mégis működik. A cuki Karena huszadannyira nem irritáló, mint a hisztérika Shu Qi az A Beautiful Life-ban, Louis Koo-nál csak Jockey Ewing itta menőbben a whiskey-t, Tonny Jan saját bűvész repertoárját is felvonultatja, Wu Jing energianyalábok előli elhajolásait pedig a Mátrix szereplői is megirigyelhetnék. Ugyan Wong bácsi biztos nem annak szánta, de a Magic to Win 100% guilty pleasure, megfelelő hangulatban jókat vigyorogva lehet végigülni, komolyan venni azonban egy pillanatig sem érdemes.
| Előzetes |