Remek döntése volt az írónőnek, hogy főhősét visszahelyezte az elszigetelt, már az Olvasó által is jól ismert kisvárosi környezetbe. Az előző könyv nagyszabású, országokon átívelő hajszájához képest a legújabb Baráth Katalin regény inkább egy csendesebb, meghittebb vonalat szeretne képviselni, ami többet foglalkozik a szereplők érzelmeivel és - hasonlóan az elsőhöz - bebocsájtást enged a századelő egy furcsa, de szeretetre méltó közösségébe. Az akció, gyilkosság, nyomozás természetesen itt sem marad el, de lehelletnyivel gyengébb, érzékelhetően kevésbé hangsúlyos, mint az A türkizkék hegedű esetében volt. A regény első száz oldala tulajdonképpen egy felzárkóztatás mind nekünk, mind Veronnak. Pletykák, eljegyzések és az új lakók: Mosolygó grófék és a Sáry család bemutatása, a belterjes Ókanizsa látképe vár rán
A Budapestről való hazatérés oka nem más, mint Veron legjobb barátnőjének, Vékony Annának az esküvője. A kellemes alkalom azonban nem várt kellemetlenségekkel szolgál. A két új család befészkelte magát hőn szeretett közösségünkbe, Remete Pista szíve már másé, Dujmovics kapitánynak sürgős dolga akadt, helyettesítője pedig az ellenszenves és a kibírhatatlan között egyensúlyoz. Végső soron azonban semmi sem változott, a hölgyek suttognak ugyanúgy a Nagyvendéglőben, onnantól pedig már a megszokottnál is hangosabban, amikor Remete Pista menyasszonyát valaki megmérgezi és minden gyanú Veronra hárul.
Krimihez képest talán sokat kell várnunk az első halálesetre, de az azt követő, kellőképpen felgyorsult cselekmény elfeledteti az Olvasóval a túlnyújtott expozíciót. Amire később visszatekintve szükség is van. A regény már-már egyenlő mértékben fókuszál legalább tíz karakterre egyszerre, rengeteg plusz információval szolgál az első könyvből már ismert szereplők sokaságáról, és megpróbál képbe helyezni minket, hogy mi is könnyűszerrel tájékozódjunk Ókanizsa lakói körében.
A bonyodalom a városban újonnan nyílt Apolló filmszínház és annak vezetője, Sáry Móricz köré összpontosul, míg ezzel párhuzamosan a Veron szívéhez közel álló Remete Pista és friss jegyese által keltett érzelmi tornádó bontakozik ki előttünk. Szegény Veront talán most hurcolják meg legjobban, lelki szenvedtetései azonban felülírnak mindent: a kirekesztettség érzése felettünk is elhatalmasodik, a feloldás ugyanolyan megkönnyebbüléssel jár számunkra is. A regény ezáltal nem válik szentimentálissá, a hangsúly most is a nyomozáson és a csavarokon van, segít viszont a teljesebb azonosulásban hősnőjével, lassan hömpölyög, felkészít az őszi szezonra, mintsem kiégetné a retinádat csili-villi akciójeleneteivel, de ez utóbbit nem lehet felróni neki. Könnyedén elveszik az ember az egyszerű népek között, nyugalommal tölti el egy ilyesfajta közösség. Harmadjára nyert bizonyosságot tehát, hogy működik a formula, kíváncsi vagyok negyedjére mivel áll elő az írónő.