Érdekesen működnek a divathullámok. Mi lehet az oka, hogy a vámpíros-romantikus művek robbanásszerűen hódítottak maguknak teret, árasztották el a piacot klónok seregével, míg a kalózos témájú alkotásokat úgy kell levadászni? A férfias témaválasztás lenne az oka? A zombik is inkább ezen oldalt erősítik, szóval nem hinném. Talán a Karib-tenger kalózai ugyanolyan hatású lett volna, mint a Gyűrűk Ura? Vagyis jött, látott, és mindent lesöpört az asztalról, egy személyben volt a műfaj feltámasztója és kivégzője is, a nyomában pedig jó ideig nem serken majd a kreativitás füve? A filmekre ez igaz lehet, de a könyvekre, érzésem szerint, már kevésbé. Egy igazán jó és hangulatos kalóztörténetért egészen 1987-ig kellene visszamennünk? Remélhetőleg nem, azonban az előbb említett évszám egy egészen rendkívüli és mondhatni, mérföldkőnek számító dátum a kalózos témájú művek esetében. Ekkor jelent meg ugyanis Tim Powers Ismeretlen vizeken című kalandregénye, ami előbb a Monkey Islandet megalkotó Ron Gilbert-et, később a Karib-tenger kalózai készítőit ihlette meg, de betyárosan.
Tim Powers neve ismerősen csenghet a magyar olvasók számára, hiszen évekkel ezelőtt a szebb napokat látott Valhalla Páholy gondozásában jelent meg az Anubisz kapui című örökbecsű darabja. A mű az akkori rossz szokásnak megfelelően két kötetre bontva jött ki, igénytelen borítóval, de remek fordítással, így a nagyszerű történet teljes mértékben kibontakozhatott a hazai olvasók számára. Tim Powers saját bevallása szerint tudatosan keresi azokat az alaptémákat, amik mélyen gyökereznek a valóságunk történelmében, kiszakíthatatlanok onnan a számtalan hiteles tény miatt, ám található bennük annyi misztikum és rejtélyes momentum, hogy meglódítsa a fantáziáját, és saját szája íze szerint töltse be a lyukakat. Az Anubisz kapui iskolapéldája ennek a koncepciónak, az alternatív történelmi regények szamárlétráján bizony előkelő helyet foglal el.
Akárcsak az Ismeretlen vizeken, amelyben a karibi térség szigetvilágába teszünk kalandos kirándulást, Jack Chandagnac hányatott sorsát követve. Jack Európában nőtt fel, apjával az utcán keresték meg a kenyérre valót: bábokat készítettek és különféle műsorokat adtak elő velük, ám mindennek vége szakad egyszer. Apja halálát követően Jack fiatal férfiként, azzal az eltökélt szándékkal utazik a Bahamákra, hogy gerinctelen nagybátyjától visszakövetelje a családi örökséget. Ember tervez, Isten végez: hajóját kalózok támadják meg, és nem lévén más választása, beáll a haramiák közé. Így ismerkedik össze az embereiért kiálló Philip Davies kapitánnyal, és így jut tudomására, hogy a rajtaütés nem a véletlennek köszönhető, csupán egy felesége halálát soha ki nem heverő volt oxfordi professzor fondorlatos tervének egyik lépése. Benjamin Hurwoood és rendkívül ellenszenves segédje a mágia beavatottjaiként fel akarják tépni az élők és a holtak világai közt feszülő fátylat, visszahozva az öreg feleségét a túlvilágról. Ehhez persze rengeteg előkészület és okkult tudás szükségeltetik, ám mindenekelőtt egy hamvas, életerős, fiatal test – Hurwood saját lánya, Beth. Jack és Beth között azonban románc szövődik, így minden adott egy vuduval és zombi kalózokkal megspékelt sztorihoz.
A történetre semmi panaszunk nem lehet, épp annyira kiszámíthatatlan és kanyargós, hogy ne vesszünk el a „ki kivel focizik” állandó újraismételgetésében, az író sem bonyolítja túl a szálakat, végig fenn tudja tartani az izgalmat és a kíváncsiságot, még ha hullámzó ritmusban és minőségben teszi is ezt. A karaktereket remek érzékkel jeleníti meg, kevés kivételtől eltekintve egyikük sem lapos, a hatalmasságok játszmájába később bekapcsolódó Feketeszakáll pedig telitalálat, maga a megtestesült fenyegetés, egy két lábon járó atombomba (tulajdonképpen róla mintázta Ron Gilbert a Monkey Island LeChuckját). Jack kimondhatatlan neve a kalózok közt Sandára rövidül, ezen minőségében pedig derekasan kinövi magát és férfivé érik – jellemfejlődés kipipálva.
Ritkán van lehetőségem valamire rámondani a nagybetűs hangulat jelzős szerkezetét, és most meg is ragadom: a napsütötte szigetek léhűtő életmódja, a hullámzó tenger felszínén bukdácsoló hajók nyüzsgő fedélzete, a sűrű, áthatolhatatlan mocsár fullasztó klausztrofóbiája, a karibi konyha egzotikussága, a renegát kalózélet profán szokásai és zsiványbecsülete, a vodun mágia idegensége olyan játszi könnyedséggel jelenik meg képzeletünkben a szavak olvasása közben, amire ritkán látni példát. És Powers még ezt a csupán néhol túlírt szavakkal való festészetet is képes fokozni: a humor és a misztikum tökéletesen eltalált elegye lehel életet ebbe az üde színű panorámába.
Az alternatív történelem pedig a hab a tortán. Powers létező személyeket ruház fel fiktív szerepmódosításokkal, megtörtént eseményeknek ad sosemvolt magyarázatot, amik remekül illenek a karibos koncepcióba: habár Feketeszakáll karaktere a legjobb példa erre, számtalan apróbb és nagyobb utalást kapunk lépten-nyomon. Ilyen a Port Royalt megrázó földrengés természetfeletti eredete vagy az Anna Királynő Bosszúja nevű hajó újrafelhasználása. Ebbe a történelmileg jól ismert közegbe olyan frappánsan, olyan elegánsan simul bele a mágia, szinte magától vetődik fel a kérdés, mi van, ha tényleg a regénybeli okok voltak a valódiak?
Az Ismeretlen vizeken túlzás nélkül a kalózregények alfája és omegája, sötét és kegyetlen oldalához testvérként passzol a tajtékos hullámokon csillogó napsugár, a kalandfilmes klisék friss ötletekkel teli felvonultatása mozgalmassá és lebilincselővé teszi, a hangulat pedig magával ragad és nem ereszt. Aki kiéhezett már egy hamisítatlan kalóztörténetre, az gondolkodás nélkül vesse rá magát, mert az Ismeretlen vizeken egy ritka gyöngyszem.