A hátrahagyottak - Ők el lettek ragadtattva, mi még nem

Október 14-én a világ teljes népességének 2%-a eltűnt, méghozzá a szó lehető legszorosabb értelmében. 140 millió ember egyszerűen köddé vált. A New York állambéli Mapleton kisvárosa sem volt kivétel, a lakosságszám nagyjából 100 fővel csökkent ezen a napon. Van, akinek az anyja tűnt el, van, akinek a lánya, és van, akinek az egész családja. Három év telt el a tragédia óta, de magyarázatot a történtekre azóta sem talált senki. Sokak szerint ez a bibliai végítéletet megelőző Elragadtatás volt, azaz Isten magához emelte az arra érdemeseket. Egy újonnan alakult szekta, a Bűnös Maradék némasági fogadalmat tett tagjai is ebben hisznek. Szerintük csak a bűnösök maradtak a Földön, ezért mindenkinek bűnbánatot kell gyakorolnia. Az elméletüknek azonban ellentmond, hogy az eltűntek közt nem csak a közösség által megbecsült un. jó emberek vannak, hanem gyarlók és erkölcstelenek is. A többség, jobb híján, megpróbálja elfogadni, hogy nincsenek válaszok, és úgy élni az életét, ahogy korábban, ami persze lehetetlen. A világ örökre megváltozott, és már soha semmi nem lesz olyan, mint régen.

the-leftovers1

Ez az alapszituációja Tom Perrotta regényének, A hátrahagyottaknak és a belőle adaptált új HBO sorozatnak. Az ötlet érdekesnek, izgalmasnak hangzik, viszont nincs benne semmi újdonság. Az utóbbi pár évben divatba jöttek a misztikus drámai sorozatok, amelyek gyakorlatilag ugyanabból a kottából készülnek. Adott egy távolról sem idilli kisközösség, történik velük valami nagyon rejtélyes és nagyon megmagyarázhatatlan, az emberek élete felbolydul, a korábbi viszonyok átrendeződnek, és miközben megpróbálják feldolgozni a feldolgozhatatlant, előkerülnek a régi sérelmek. A Nagy Rejtélyt övező köd persze nem oszlik fel, csak egyre sűrűsödik, néha kapunk részmagyarázatokat, de a lényeg homályban marad. Ezt a „műfajt” leginkább a francia Visszajárók (Les Revenants) stábjának sikerült kimaxolnia (ebben a sorozatban a halottak [nem zombik!] feltámadnak és hazatérnek a családjaikhoz, mintha mi sem történt volna), de ezen a vonalon mozgott A búra alatt is, illetve a szintén halottvisszatérős Resurrection. (Ez utóbbi a hasonlóságok ellenére nem a Visszajárók remake-je, de készül az is.)

Ez a formula, jó kezekben, tökéletesen alkalmas arra, hogy a legalapvetőbb emberi viszonyokról (szeret, gyűlölet, ilyesmi) és az élet nagy kérdéseiről (mondjuk: van-e valami odaát?) egyszerre szóljon, és közben azok se unatkozzanak, akik inkább a rejtélyekre és a meglepő fordulatokra izgulnak. Rosszabb esetben a Nagy Rejtély csak ürügy egy kiadós szappanoperázásra, vagyis kapunk egy hagyományos drámai sorozatot, amelynek a kiindulópontot leszámítva semmi köze a fantasy-hez, cserébe viszont a végtelenségig elnyújtható, pont mint a Barátok közt.

A Lostnak sikerült annak idején eltalálnia az arányokat (a röhejes finálét próbáljuk inkább elfelejteni), ami abból a szempontból bíztató, hogy A hátrahagyottaknak ugyanaz a kreátora: Damon Lindelof. A hasonlóság nyilván nem a véletlen műve, a történet itt is a közös, de mégis személyes traumát feldolgozni próbáló átlagemberekről szól (a pilotban mindenki egyenlő szerepet kap, a későbbi epizódok viszont egy-egy karakterre fókuszálnak majd), vannak szkeptikusok és hívők, és még flashbackeket is kapunk.

A pilotból és a regény első száz oldalából ítélve A hátrahagyottak mégsem a Lost-receptet követi, a hangsúly a karaktereken és a drámán van, a műfaji izgalmak – sajnos – teljesen háttérbe szorulnak. Ez az első 60 perc csak annyiban különbözik az ABC-n futó Resurrectiontől, hogy filmszerűbben van fényképezve, többet káromkodnak a szereplők, és láthatunk benne szexelő tinédzsereket, vagyis abszolút HBO-kompatibilis a produkció. Részemről mégsem érzek különösebb késztetést a folytatásra: hiába érdekesek a megpendített vallási és társadalmi dilemmák, hiába jók a színészek (Justin Theroux, Ann Dowd, Christopher Eccleston, Amy Brenneman, Liv Tyler), túl sokat és túl látványosan szenvednek a karakterek. Aki viszont kifejezetten szereti a kisvárosi és/vagy családi drámázást, és azt, ha egy sorozat soundtrackje 80%-ban elégikus zongorafutamokból áll, akkor hétfő este nyugodtan kapcsoljon az HBO-ra.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!