Ha jól belegondolunk, mindössze kétféle kémregény létezik: az első az, amit jellemzően (legalábbis a világ boldogabbnak vélt felén) repülőtereken és vasútállomásokon vesznek emberek, miközben a csatlakozásra várnak, szigorúan puha fedeles kiadásban, a csokiszelet és a kávé mellé. Jellemző ezekre a regényekre a bombasztikus cím, a bombasztikus borító és a tudjákmilyen cselekmény: akció akció hátán, kínzások, szex és lövések százai - többségük persze nem tud felérni a műfajteremtő Ian Fleming stílusához és bájához. A másik fajta kémregény pedig a John le Carré-Ken Follett vonalba illeszthető: hősei rezignáltan dohányoznak szomorú ballonkabátokban, a világ legkevésbé vidám helyein, lehetőleg némán. Most persze ezzel inkább csak a két szubzsáner közti különbséget szerettem volna érzékeltetni, nem pedig értékítéletet mondani.
A Legendák Robert Littlell eredetileg 2005-ben megjelent regénye, amelyből tévésorozat készült - a magyar megjelenést követő napon debütál az első rész Sean Beannel. Elöljáróban hadd szögezzek le valamit: a sorozatnak nem lesz köze a könyvhöz, legalábbis abból a két percből ítélve, amit trailer gyanánt keringetnek nagyjából egy hónapja a neten. A sztori főhőse Martin Odum, visszavonult CIA ügynök. Vagy Lincoln Dittmann, az amerikai polgárháború szakértője, mellékállásban fegyverkereskedő. Vagy Dante Pippen, IRA robbantási felelős. Igazából a főhős maga sem biztos benne, melyikük is éppen - ezt teszi az emberrel, ha eltölt másfél-két évtizedet beépített ügynökként, személyazonosságról személyazonosságra vándorolva. Az egyszerűség kedvéért maradjunk Odum-nál, a brooklyni magánnyomozónál, akihez egy napon egy titokzatos nő állít be…
Igen, a felütés tagadhatatlanul noiros és enyhén klisés: a folytatás - noha a dráma íve dallamos, meg vannak izgalmas fordulatok - sajnos gyakran hasonlóan elnagyolt. Martin (vagy valamelyik másik “legendája”) megérkezik egy országba, ahol szinte azonnal elkapja a helyi titkosszolgálat, hogy némi kötelező kihallgatás után útjára bocsássa. Az összes regénybeli karakternek van alteregója vagy másik énje és egy picit Odumhoz hasonlóan nekik is gondot okoz időnként megmondani, vajon melyik az igazi. Mégis a főhős az, aki egyedül “diliflepnis”. Mindenki más csak rosszindulatú és bunkó. Littell pedánsan felmondja a sztorit New Yorktól Oroszországig, lassan váltogatva jelen és múlt között. Időnként elidőzik apróságokon, mindezt ugyanazzal a lassú, lakonikus és elég gyakran idegesítően pedáns és érzelemmentes hangon: az akciódús jelenetek úgy vannak felsorolva, mintha csak egy bevásárlólistát olvasnánk.
A főhős belső drámája - ti. ki is vagyok valójában, vajon a három, már felsorolt személyiség egyike, vagy esetleg van egy titkos negyedik vagy ki tudja még mennyi - a legérdekesebb része a könyvnek, de a négyszáz oldalas kézirat nagy részét az “unalmas” ide-oda utazás tölti ki, amely során Odum Samatot, a feleségét szó nélkül elhagyó orosz disszidenst kergeti, aki valahogy mindig egy lépéssel előtte jár. Oké, az “unalmas” talán túl barátságtalan jelző: a legnagyobb problémám az, hogy ez a lassú, időnként dagályos stílus nagy koncentrációt igényel olvasáskor, és meglátásom szerint nem szolgálja a cselekményt. Ez, hozzáadva a jelenetek jó részének teatralitását és klisés megoldásait, olyanná teszik a Legendákat, mintha egy regény első változatát olvasnánk, amely érdekes, de még lesz vele munka bőven.
Bár az is lehet, hogy ez a cél: a monotonitás, a kevéssé egyértelmű részletek és a hiányok talán éppen az Odum-Dittmann-Pippen-Valaki sejthalmaz saját belső káoszát jelzik. De ez nem magyarázat arra, hogy - eltekintve az utolsó harmad egy részétől - nem látunk bele igazán a főhős fejébe, nem halljuk, hogy mire gondol a praktikus, éppen szükséges információk kivételével. Nehéz eldönteni, vajon borzasztóan érzékletes karakterizációval állunk szemben, vagy csupán egy még nem megírt regénnyel. Akárhogy is legyen, a Legendák nem egy hagyományos kémthriller, noha szinte minden adott lenne hozzá - érdekes főhős, klasszikus struktúra, nők pillangótetoválással, stb. Mindenképpen figyelemre méltó könyv.
