Az utóbbi évek (megkockáztatom: évtizedek) leghatásosabb paródiasorozata minden kétséget kizáróan a Danger 5, ami a negyvenes évek szégyentelenül hímsoviniszta pulp férfimagazinjainak, a hatvanas évek James Bond-filmjeinek (szigorúan Sean Conneryvel a főszerepben), tévésorozatainak (Star Trek, az Adam West-féle Batman széria, illetve a nálunk kevéssé ismert The Thunderbirds), valamint az olasz eurotrash vonalnak (Diabolik!) a rendkívül ütős és üdítően frissnek ható koktélja.
A címadó nemzetközi szupercsapat Hitler világuralmi terveit hivatott keresztülhúzni, és ezek nem nélkülözik a sorozatot fémjelző olyan mértékű abszurditást, ami láttán még David Lynch is elégedetten csettintene. Náci pterodaktilusz-emberek, agymosott, öngyilkos pilótákat kiképző, helyét folytonosan változtató Japán, szexuális úton terjedő, a fertőzötteket engedelmes árjákká transzformáló járvány, városokat leromboló óriásszörnyek (természetesen a hatvanas évekbeli gumijelmezes Godzilla-filmekből), amelyeket csak a legendás Atlantiszon található szuperfegyverrel lehet legyőzni: a Danger 5 szuperkémjeinek semmi sem akadály!
Dario Russo már a vírusvideóvá vált utolsóéves egyetemi vizsgafilmjével megalapozta ezt a későbbi agymenését, amit az ebben főszerepet játszó David Ashbyvel együtt írt. A hatvanas évek olasz B-filmjeit kifigurázó, soha nem létezett Italian Spidermanhez készített trailer többmilliós nézettséget produkált, és ez a South Australian Film Corporation támogatásával egy tíz részes websorozat születéséhez vezetett 2008-ban. Erre figyelt fel az ausztrál SBS One csatorna, és felkérte az alkotókat egy saját tévészéria készítésére: mivel az ötlet már a fejükben volt, Russo és Ashby hezitálás nélkül elfogadták az ajánlatot.
A sorozatnak igen szűkös büdzsével vágtak neki 2012-ben, de ez inkább jót tett az anyagnak, mintsem hogy ártott volna: a családias hangulatú forgatáson a statiszták többnyire Russo barátai, kollégái és ismerősei közül kerültek ki, egy és ugyanazon szűkös stúdió adott otthont Hitler születésnapi ünnepségének, Mengele Halálarénájának vagy Göring villájának a Bahamákon, és mivel csak három ablak összetörésére volt pénzük, a legendás ausztrál kaszkadőr, Grant Page egyetlen felvett jelenetét running gagként hasznosították, amint Hitler (akit egyébként Russo saját apja alakít) minden egyes epizód végén ugyanazon a zárt ablakon keresztülugorva, repülő üvegszilánkok közepette, lassított felvételben menekül el a Danger 5 tagjai elől.
Számítógépes trükköket ugyanezen okból (na és persze a hatvanas éveknek állított hommage miatt) ne is keressünk a sorozatban, minden stop motion technikával készült (Ray Harryhausen elégedetten dörzsölné a kezét, ha élne), szándékosan kicsit ügyetlenül: a helyszínekről egyértelmű, hogy makettek, a felhők között hánykolódó repülőgépek drótfelfüggesztése világosan látszik, a távoli felvételekben akciófigurákat használnak, a díszletek egy része pedig papírmaséból készült. Kiemelném személyes kedvenc jelenetemet, amelyben Jackson egy cápának öltözött statisztával vív késpárbajt az óceán fenekén:
A Danger 5 univerzuma egy alternatív történelmet fest elénk, amelyben a második világháború a hatvanas években zajlik, és ahol a legbizarrabb események és szereplők sem borítják fel a történetek (gyakorlatilag egyébként sem létező) belső logikáját: a Világtanács elnöke Massimiliano Importante, a csapat küldetéseit egy antropomorf, sasfejű tábornok adja, az egyik legnépszerűbb német tévésorozat főszereplője egy korrupt, perverz, beszélő német juhászkutya, eldugott óceáni szigeteken jazzrajongó majomemberek élnek, és senkinek a szeme sem rebben, amikor Hitler egy óriási robotba ülve (a Power Rangers és Godzilla-filmek hagyományait követve) lángszórós motorfűrésszel próbálja elintézni a vele szembeszálló szupercsapat tagjait. A sorozat trailere nagyon jól bemutatja, hogy mire lehet számítani:
A Danger 5 sava-borsát és a szórakoztatófaktor jelentős részét a politikailag tökéletesen inkorrekt és sztereotipikus ábrázolás (az állandóan kávét vedelő olaszok, Göbbels, Mengele, Hirohito császár kifigurázása), az elképesztően abszurd ötletek (kristályokkal irányított dinoszauruszok, aranyból készült tankok, a Hitler születésnapjára elrabolt Eiffel-torony) és a running gagek tömkelege (Pierre elesett barátai utolsó leheletükkel egy-egy tökéletes koktél receptjét bízzák rá, minden epizódban megszakítja a cselekményt egy giccses reklám, az egymást halomra lőtt szereplők a végefőcím alatt egy „Mission Accomplished” feliratú molinó alatt együtt koktéloznak félrészegen a lounge-ban) biztosítják.
A csapat öt tagjának mindegyike egy két lábon járó klisé: Jackson, az öntelt, faragatlan és macsó amerikai, Tucker, az érzékeny lelkű és mindig végtelenül udvarias ausztrál, Ilsa, a vodkát vedelő, mindenkivel flörtölő, szabadszájú orosz femme fatale, Pierre, a nőcsábász, állandóan koktélokat keverő francia, valamint Claire, a tudálékos, prűd és jégszívű brit.
A verekedések Kirk kapitány emlékezetes jelenetét idézik a gornnal, a történet bakugrásokkal járja be az egész földgolyót Párizstól Belgiumon át, az Antarktiszon és Burmán keresztül egészen Japánig és Atlantiszig, egyszóval ennek az egésznek úgy, ahogy van, nem kellene működnie, és mégis: az ember idült, boldog vigyorral az arcán nézi, ahogy Tucker triceratopsz-fejű ellenfelével birkózik Mengele halálos gladiátorvermében, vagy ahogy Claire az olasz tengeralattjáró legénységét az óránként repülőről ledobott kávészállítmány egyikébe rejtőzve teszi ártalmatlanná. Nem vitás, hogy nem lesz mindenkinek ínyére ez a típusú humor, de akinek igen, az már előre dörzsölheti a kezét, mert még ebben az évben érkezik a sorozat második évada.
A Danger 5 viszonylag nehezen beszerezhető, de az első évad nulladik, prequel epizódját, amelyben összeáll a szupercsapat, a készítők ingyenesen elérhetővé tették a YouTube-on. Íme: