Ezek voltak a legjobb könyvek 2014-ben Magyarországon

Adrian Barnes: Álmatlanok

Az idei könyvmegjelenések közt sok remek sci-fi volt (ld. még lent), de az Álmatlanok bizonyult a legnagyobb meglepetésnek – olyan szintén remek, és evidens címeket szorított ki a listáról, mint a Déli Végek-trilógia vagy a Mellékes igazság. Az elsőkönyves Adrian Barnes Arthur C. Clarke-díjra jelölt története egy rémisztő, horrorisztikus vízió egy egészen sajátos apokalipszisről, amelyben a világ tényleg nyüszítéssel ér véget: az emberek, leszámítva pár szerencsést, mint a főszereplő, nem tudnak többé aludni, és az álmatlanságba pár hét alatt belepusztul az egész emberiség.

Az eposzi téma ellenére Barnes végig az egyéni drámát, a karakterfejlődést tartja szem előtt, és még a magukat az őrületnek, a vallási tébolynak, a gyiloknak átadó tömegek borzalmába is belecsempészi az emberséget: minden kegyetlen, brutális, rettenetes tett mögött ott lapul a kétségbeesett vágy a közösségbe tartozásra és az érthetetlen megértésére. (RCS)

nodtop2014


Kolozsi László: A farkas gyomrában

Egyszerű a képlet: Kolozsi László regényének megjelenése a kortárs magyar krimi sötét örömünnepe. A bevallottan a True Detective által inspirált, sűrű szövésű, kegyetlen könyv rendkívül rizikós társadalmi és szociológiai problémákat - rasszizmus, cigánygyilkosságok, mélyszegénység, szélsőjobboldali csoportosulások - vizsgál a hard-boiled eszközeivel, és nem kíván igazságot tenni, de amit állít, azzal csak egyetérteni lehet: a Gonosz legyőzhetetlen, ott lapul mindenhol, mindenkiben, éppen ezért kötelességünk a leglehetetlenebb körülmények között is törekedni a jóra.

Nem olvastam még magyar bűnregényt, ami ilyen tűpontosan reagál a jelenkor hazai valóságára, miközben pisztolygolyóként becsapódó mondatai, brutalitása és szakadatlan feszültsége a krimi-hagyományokat is értő módon és tisztelettel kezeli. Ha James Ellroy Magyarországon élne, ilyen könyveket írna. Mestermunka, le a kalappal. (NA)

unnamed-horz


Nic Pizzolatto: Galveston

A True Detective író-kreátorának első regényében megtalálunk szinte mindent, ami az azonnal kultstátuszra emelkedő tévésorozatot olyan elképesztően népszerűvé tette: thriller-elemek közé helyezett létfilozófiai kérdésfelvetések, szimpatikus, de korántsem makulátlan, sötét múltjuk démonjaival küzdő karakterek, a louisianai mocsárvilág súlyos atmoszférája, kendőzetlen brutalitás, és reménykedés a megváltásban.

Az erőszakos krimiként induló könyv fokozatosan transzformálódik felemelő fejlődéstörténetté, de hazug szentimentalizmussal egy pillanatra sem vádolható: őszinte, mélyen a húsba vág, és nem győzünk hálálkodni kíméletlenségéért. A Coen-tesókat szeretném kérni a filmadaptációhoz - köszönöm szépen. (NA)

galvestontop2014


Brandon Hackett: Az időutazás napja

Vannak írók, akik szinte a semmiből, egyik pillanatról a másikra robbannak be a köztudatba. Brandon Hackett abba a másik táborba tartozik, amelynek tagjai fokozatosan találnak rá a saját hangjukra, és szinte észrevétlenül, kitartó munkával küzdik fel magukat a legjobbak közé. Hackett, azaz Markovics Botond 2007-ben úgy döntött, hogy az űropera és az epikus sci-fi helyett kipróbálja magát inkább a hard sci-fi világában, és jól döntött. Az azóta született regényei (A poszthumán döntés, Isten gépei, Az ember könyve) a műfaj legizgalmasabb toposzait vették sorra, szellemesen és magabiztosan.

A meghökkentően eredeti megoldások mellől sokszor ugyan hiányoztak a komplex karakterek és a dramaturgia is döcögött néha, de Markovics írói evolúciója töretlen volt. Olyannyira, hogy legfrissebb regénye, az időutazás motívumát új dimenzióba helyező Az időutazás napja már nem „ahhoz képest jó, hogy magyar”, hanem tényleg jó. Okosabb, izgalmasabb, átélhetőbb sci-fit idén nem olvastam. (bs)

brandon_hackett_az_idoutazas_napja-nyitó


Stephen King: Joyland

A Rémkirály legjobb formáját hozza ebben az egyszerűségében is megkapó, mélyen emberi, remekül komponált regényben. Az első súlyos szerelmi csalódását kiheverni képtelen egyetemista, Devin Jones férfivá érésének misztikumtól sem mentes krónikája olyan klasszikusokkal rokonítható, mint az Állj mellém!, vagy az A remény rabjai.

Alapvetően könnyed hangvételű, mégis drámai, megrázó és felemelő életbölcselet, tele szívvel, fájdalommal és humanitással. Olvasás közben végre hiánytalanul felidéződtek bennem gyerekkorom kitörölhetetlen King-élményei, nem éreztem szükségét a szerzővel szembeni, rajongásom okán óhatatlanul meglévő engedékenységnek: ez a könyv működik, úgy, ahogy van. A cselekmény következetesen, átgondoltan építkezik, a feszültség folyamatos, és a katarzis sem marad el, a befejezés után még napokig rezonál - King rég nem volt ennyire jó. (NA)

joylandtop2014


Andy Weir: A marsi

A Marson rekedt geek mérnök robinzonádja a 2014-es év könyvmeglepetése volt számomra: valóban tudományos fantasztikum, űrlények, eposzi csaták és világmegmentés nélküli stílusbravúr. Az emberi találékonyság küzdelme egy reménytelennek tűnő helyzettel, a fizika, a matematika, a kémia és a botanika segítségével, miközben a Földön olyannyira ritka összefogással és egyetértéssel tudósok serege dolgozik a mentőexpedíció útnak indításán.

Weir képes finom humorral, laikusoknak is könnyen emészthető tudományos problémákkal és az emberiségbe vetett végtelen optimizmussal fityiszt mutatni a jobbára a természetünk árnyoldalát és megveszekedett önpusztítási vágyunkat pellengérre állító mainstream sci-finek. (NK)

Amarsi-borito.indd


Joe Hill: NOS4A2

Joe Hill már megalkotta a magnum opusát a képregény műfajában a Locke and Key című, minden ízében tökéletes horrorsorozatával, de regényíróként csak a harmadik könyvével sikerült végleg kilépnie apja árnyékából. Aki esetleg nem tudná, Hill az utat mutató horrorpróféta, Stephen King középső fia, tíz évig írt novellákat és forgatókönyveket választott írói álnevén, míg végre úgy döntött, hogy felfedve kilétét szembenéz a kettejük munkáját önkéntelenül is összehasonlító olvasókkal.

King hatása ugyan kétségtelen és letagadhatatlan, de a NOS4A2 felvállalja és magába fogadja apja munkásságát: Hill karakterei élő-lélegző, végtelenül érdekfeszítő személyiségek, ötletei üditően frissek, történetmesélői tehetsége pedig ritka adottság. A halhatatlan, érzelmileg sérült, gyerekrabló Charlie Manx, aki a saját képzelete által létrehozott vidámparkba menekíti áldozatait és a nyughatatlan, lobbanékony, kerékpárral a maga elé idézett helyekre elutazni képes Victoria McQueen eposzi küzdelmének krónikája mindenkit meg fog győzni erről, kivétel nélkül. (NK)

738665F (1)-horz


Lakatos István: Óraverzum

Az eddig elsősorban képregényeiről (szélesebb körben a Lencsilányról) ismert Lakatos István második regénye szerteágazó, teljesen eklektikus érdeklődésének és elképesztő helyekre csapongó képzeletének tökéletes lenyomata: megjelennek benne a gyermekkori élmények, a viszonylag újnak számító gőzpunk zsáner pöfögő ember-gép találmányai, a Jules Verne regények patinás fantasztikuma, a csodálatos szólelemények, a szinte Gaiman-szintű bizarr ötletsziporkák és nem utolsósorban a végtelenül szórakoztató (bár gyerekregény révén nem mindig túl szofisztikált) humor.

Az Óraverzum mitológiája, flórájának-faunájának sajátosságai (robbanással szaporodó nyulak, szuicid hajlamú mókusok) értő kézzel, gondosan felépített világot kínál nekünk, amiben horror- és mesés elemek keverednek magától értetődő természetességgel. Annyit bizonyosan tudok, hogy gyereklelkű felnőtteknél remekül működik, most már csak egy gyerek véleményére lennék kíváncsi. (NK)

10609536_770430209688591_8425092823727651072_n


Ian McDonald: Síkvándor

Komorabb hangvételű regényei (A dervisház, Brasyl) után McDonald megmutatja, hogyan kell izgalmas, fordulatos, vicces, de legfőképpen: intelligens, olvasóját partnerként kezelő, nagyszerű ötletekkel telezsúfolt young adult sci-fit írni. A párhuzamos valóságokba elragadott édesapja nyomába eredő Everett Singh története fergetegesen szórakoztató, bármely korosztály számára maximálisan élvezetes kaland, vizualitásában és karakterei kidolgozottságában egyaránt meggyőző, letehetetlen remeklés.

Egy darabig aggódtam, hogy nem igazán tartozom a célközönséghez, de kételyeim az első oldalak után nyom nélkül elpárologtak: mindenki oda tartozik. Kevesen képesek erre erőlködés nélkül - McDonald lazán abszolválta a feladatot, sőt, elérte, hogy türelmetlenül várjam a folytatást. (NA)

plansrunnertop2014


Lawrence Block: Sírok között

Minél több hardboiled krimit olvasok, annál inkább meggyőződésem, hogy a folyamatosan a különböző árnyalatú morális szürkezónák közt mozgó, antialkoholista Matthew Scuddernél komplexebb, emberibb hőse nem létezik ennek a műfajnak, Continental Op ide, Philip Marlowe oda. Block zseniális regénysorozatának tizedik, Amerikában még 1992-ben megjelent darabja a belőle, Liam Neeson főszereplésével készült adaptáció kapcsán látott magyar napvilágot, de míg a filmváltozatra már most sem emlékszünk, az eredeti ma is épp olyan erős, felkavaró és gyomrot görcsbe rántó, mint bármelyik elődje.

Scudder, mint mindig, most sem csak azért harcol, hogy megoldjon egy ügyet, elkapjon egy gyilkost (ezúttal különösen kegyetlen, darabolós emberrablókról van szó), és ne hajtson le egy pohárral (aztán még három üveggel), hanem azért is, hogy reggel újra tükörbe tudjon majd nézni. És ezek a legnagyobb csaták. (RCS)

walkamongtombsttop2014


Neil Gaiman: Szerencsére a tej

„…ha ugyanaz a tárgy két különböző időből önmagához ér, két dolog történhet: vagy az Univerzum megszűnik létezni, vagy három furcsa törpe táncol végig az utcán virágcseréppel a fején.” Ja, semmi csak egy tipikus mondat Neil „ehhez a könyvhöz olyan messzire dobtam az agyam, hogy már vissza se talált” Gaiman gyerekkönyvéből. Sajnos, mivel ugye gyerekkönyvről van szó, a Szerencsére a tej korántsem kapott akkora figyelmet, mint az amúgy körülrajongott szerző „komoly” művei szoktak, pedig állítom, hogy az életmű egyik kiemelkedő darabja.

Megveszekedett ötlet- és poénhurrikán ez egy apáról, aki földön-vízen, tűzön-jégen, téren-időn, dinoszauruszok, wámpírok, piranhák és földönkívüliek hordáján át is elviszi szomjas gyerekeinek a sarki közértben vett üveg tejet – ha közben véletlenül megmenti a világot is, hát, azzal mindenki csak jól jár. Ja, és a könyvet a zseniális Skottie Young illusztrálta (ő a képregényes listánkon is jelen volt). Your argument is fucking invalid. (RCS)

milktop2014


David Benioff: Tolvajok tele

„Nagyapám, a késharcos, még tizennyolc éves se volt, amikor megölt két németet.” Így kezdődik David Benioff második regénye (az első Az utolsó éjjel volt), amely a tinédzser Lev és a dezertőr Kolja történetét meséli el a nácik által ostromgyűrűbe zárt Leningrádban. A két fiút egy tiszt megbízza, hogy szerezzenek neki egy tucat tojást lánya esküvőjéhez – abban a városban, ahol az emberek rég könyvgerincből kinyert „cukorkát” esznek, mert más már nincs.

A tolvajok tele egyfajta sötét, kegyetlen „mese” az abszurd (háborús) kalandokra felkerekedő fiúról – az izgalmas, és minden szenvtelensége ellenére gyönyörű és katartikus erejű sztorit Benioff letisztult, tömör, míves prózával adja elő (a fordítás is elsőrangú). A legjobb könyv, amit tavaly olvastam. (RCS)

tolvajoktop2014

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!