2014 legnagyobb és leglazább legjei!

Hogy kicsit feldobjuk a szokásos, urambocsá', unalmas listaformátumot a mindenféle toptenekkel meg besztofokkal, és a szintén rég bejáratott évértékelős szózuhatagot, csináltunk nektek egy teljesen szabálytalan, laza és esetleges szempontok szerint összehegesztett "leg"-cikket. (Igen, ez szó szerint ugyanaz a bevezető, amit már tavaly is ellőttünk - mert ennyire lazák vagyunk.) Mire végigolvassátok, sokkal okosabbak lesztek, és tisztábban látjátok majd a 2014-es filmévet. Vagy nem.

legek14pp

baski sándor:

A 2014-es év...

…legmenőbb és legbizarrabb akcentusa: Tom Hardyé a Locke-ban. A világon semmi nem indokolta, hogy az építkezési vállalkozót játszó Hardy walesi akcentussal, ráadásul enyhén modoros stílusban dumálja végig a filmet, de neki valahogy még ez is jól állt.

…legjobb Bond-jelöltje: Dan Stevens. Sehol nem olvastam, hogy a The Guest bekattant katonáját alakító (amúgy: brit) Stevenst bárki is kiszemelte volna a 007-esnek, de akkor innen is üzenem az illetékeseknek: tökéletes lenne a szerepre. Pszichopata Bondunk még úgysem volt.

stevens

…legkúlabb nem létező szuperhőse: Birdman a Birdmanből. Oké, a többi szuperhős sem létezik (izé, spoiler), de ő meg eleve film a filmben karakter, és ahhoz képest elég jelentékeny jelenléttel bír.

…legkriminálisabb szinkronja: Éjjeli féreg. Sajnos bőven volt miből választani, de Jake Gyllenhaal szociopatáját Csőre Gáborra bízni a szinkronbűnözés minősített esete.

…legemlékezetesebb meztelenkedése: Alexandra Daddario. Az ilyesmi azért ritkán szokott januárban eldőlni, pláne úgy nem, hogy már akkor és ott tudjuk: ezt úgy sem lehet überelni. És tényleg nem. Ezt hívják ihletett castingnak.

daddario

…legtúlértékeltebb geekfilmje: The Babadook. Szóval: attól még nem lesz remekmű egy film, hogy ugyanabban a műfajban sok igénytelen szar készül. Dicséretesek a rendező ambíciói, nem is tehetségtelen, de azért bőven akadnak a dolgozatában filmélményt amortizáló színészi túljátszások, díszletezési, plánozási problémák, és a végére egy elbliccelt konfliktus-feloldás. (Üvöltünk egy jóízűt, és ettől megijed a szörny?)

…legkatartikusabb jelenete az IMAX-ben: epikus űrhajózás, orgonára, Interstellar módra.

lucy

…WTF-pillanata:  amikor realizálódik benned, hogy Luc Besson nyomott egy Kubrickot a Lucy második felében. És az egész annyira szürreális és komikus, hogy tulajdonképpen működik.

…legkevésbé túlértékelt (bár annak tűnő) magyar filmje: VAN… Filmes körökben már nyilván túlzónak tűnik a hype, de nem az. Ha van 100%-osan megérdemelt (közönség)siker, akkor ez az. Tessék csak átnyálazni apánk, a 444 vonatkozó táblázatait.

NAGY KRISZTIÁN:

A 2014-es év...

...legpofátlanabb és egyben legzseniálisabb nyúlása: A True Detective végső dialógusa a Fény és a Sötétség harcáról. Amit Alan Moore már megírt 2000-ben, a Top Ten című képregénysorozatában, amikor egy teleportációs baleset folytán egybeolvadt, haldokló idegen lények elmélkednek a lét értelméről.

tt11-600x586-vert

...legfélresikerültebb League of Extraordinary Gentlemen próbálkozása: Penny Dreadful. És ennél találóbb jelzőt nem is kaphatott volna a címében.

...legnagyobb tévésorozatos meglepetése: Kingdom. Mert álmomban sem gondoltam volna, hogy az MMA küzdősport világáról ilyen érdekfeszítő drámát lehet készíteni.

...legfrissebb, legviccesebb, legszókimondóbb és egyben legkomolyabb hírműsora: Last Week Tonight with John Oliver. Az oknyomozó újságírás magasiskolája, ahol bárki által érthető, de elgondolkodtató módon beszélnek olyan témákról, mint a halálbüntetés, a netsemlegesség vagy az amerikai börtönrendszer, és készítenek interjút olyan hírességekkel, mint Stephen Hawking vagy Dr. Jane Goodall.

...Pacific Rimje: Godzilla. Ráadásul gyönyörű főhajtás az eredeti Gojira előtt, Bryan Cranston vendégjátéka pedig csak hab a tortán.

...legjobb romantikus filmje: A nő (Her). Lehet vitatkozni Scarlett Johansson külsejéről és színészi adottságairól, de a hangjába bele kell szeretni.

...exoskeletonban legszexisebb amazonja Sigourney Weaver óta: Emily Blunt A holnap határában (Edge of Tomorrow)

Edge-of-Tomorrow-poster-3

...legjobb Han Solo hasonmása: Peter Quill aka Star-Lord A galaxis őrzőiben (The Guardians of the Galaxy)

...legjobb híre: elkészült a Danger 5 második évada. Ha nem tudod mi ez, azonnal olvasd el a kritikánkat és láss neki bepótolni ezt az égbekiáltó hiányosságot.

NEMES ANDRÁS:

A 2014-es év...

...legérthetetlenebb forgalmazói döntése: Az A Föld után: Apokalipszis (AE: Apocalypse Earth) mozikba kerülése. Míg például a Snowpiercert hiába vártuk, addig ez az Adrian Paul és Richard Grieco főszereplésével készült Asylum-rettenet nagyvászonról büntette az arra érdemeseket. Sikerült köríteni neki egy "szar filmet moziban nézni menő"-jellegű hype-ot, de a kísérlet szerencsére nem szabadított ránk további, civilizáltabb országokban azonnal a plázák leértékelt DVD-kupacai között landoló, silány produktumokat.

...legkellemesebb mozis meglepetése: Így neveld a sárkányodat 2. Látványos, egyszer szórakoztató gyerekfilmet vártam, ehhez képest drámát, bölcs, de nem tolakodó mondanivalót, minden korosztály számára vicces poénokat, őrületes akciójeleneteket, nagybetűs, emlékezetes KALANDOT kaptam. Az elején igyekeztem megőrizni méltóságomat, de a végére simán ámuló-bámuló kiskamasszá változtam, szívem szerint hangosan együtt drukkoltam-sikoltoztam volna a körülöttem ülő srácokkal.

Így neveld

...legröhejesebb szupergonosza: Rhino az A csodálatos Pókember 2-ben. Szegény, sokkal jobb sorsra érdemes Paul Giamatti valószínűleg keservesen megbánta, hogy elvállalta ezt a rendesen meg sem írt, ostoba, sztereotip szerepet ebben az amúgy is több sebből vérző moziban. Bár színésztársai, Jamie Foxx és Dane DeHaan (az a maszk, atyaisten) sem jártak sokkal jobban, kétségkívül Giamatti kapta a leghálátlanabb feladatot - nagyon remélem, hogy legalább jól megfizették érte.

...legambivalensebb mozis pillanata: Felcsendül a Break On Through... a Távozz tőlem, Sátán! (Deliver Us from Evil)alatt. Ültem a moziban, és nem tudtam, sírjak, vagy nevessek: The Doors-rajongóként ellenállhatatlanul bólogatni kezdtem az ütemekre, doboltam a karfán, ugyanakkor nem hagyhattam figyelmen kívül a tényt, miszerint a film éppen valami olyasmit állít, hogy a rockzene az Ördög műve. Végül leszartam, mennyire ostoba a sztori, élveztem a zenét, amíg lehetett, aztán hazamentem, és csutka hangerőn végighallgattam az egész lemezt, miközben megírtam ledorongoló kritikámat. Kicsinyes bosszú, de édes.

...legindokolatlanabb dührohama: Az új Star Wars elő-előzetesében felbukkanó, "keresztes" fénykard okán eszkalálódó pánik. Pár másodperc egy nyúlfarknyi teaserben a rajongók egy részénél elég volt ahhoz, hogy azonnal temessenek egy még el sem készült, 2015 decemberében mozikba kerülő filmet. A magam részéről továbbra is türelmetlenül várom az új fejezetet, és azt javasolnám, várjuk meg legalább a bemutatót, mielőtt (akármilyen alakú) sugárpallosunkba dőlnénk.

SW kard

...legnagyobb trollja: én, amiért egyáltalán felhoztam ezt az egész fénykard-mizériát. Most már mindegy.

...legtökösebb sorozata: Banshee. Nem igazán nézek sorozatokat, de ez a brutális, kőkemény, látványos és ultaerőszakos adrenalinbomba simán megvett kilóra, a két évad ledarálása óta meglehetősen súlyos addikciós tünetekkel küszködök. Jöjjön már a harmadik szezon, könyörgöm!

...legjobban elsülő balhéja: a The Interview kálváriája. Az önmagában legfeljebb mérsékelt sikerre predesztinált film az észak-koreai fenyegetések és a Sony, illetve az amerikai filmforgalmazók töketlenkedésének köszönhetően már látatlanban is elképesztő népszerűségre tett szert, ráadásul nyert magának egy vagány, bár kéretlen forradalmár-szerepkört is - Franco és Rogen valószínűleg azóta is fűmámorban fetrengve röhögnek, mekkora ügy lett az ártalmatlan ökörködésükből.

...legnagyobb rejtélye: Jai Courtney karrierje. Ez a kigyúrt, baltaarcú anti-színész lassan ott van mindenütt, lehetetlen elkerülni, pedig sem nemlétező karizmája, sem eddigi alakításai nem indokolnák foglalkoztatottságát. Valamit tudhat a fickó, de még nem sikerült rájönnöm, mi lehet az.

...legviccesebb zsarupárosa: Chaning Tatum és Jonah Hill a 22 Jump Streetben. Tatum totál kifejezéstelen arca, gondolattalan tekintete, és Hill túlvezérelt lúzersége ellenállhatatlanul röhejes elegyet alkotnak, a film pedig állandó kikacsintásaival, öniróniájával és pofátlan lazaságával hódít: a legfurcsább, hogy nem annak ellenére jó, hogy hollywoodi produktum, inkább pont azért működik hibátlanul, mert az Álomgyárból érkezett.

22-jump-street

...legmókásabb akciójelenete: Legolas felfelé pattog a leomló sziklaszirteken az új Hobbitban. Egyszerűen csodálatos. Ha valaki csinálna belőle egy végtelenített videót a Benny Hill Show zenéjével, napokig tudnám nézni.

...LEGLEGLEGJE: Köszönjük, hogy egyre többen olvastok minket!

RUSZNYÁK CSABA:

A 2014-es év...

…értetlenkedése: Hollywodból az utóbbi három évben összesen nem jött ki annyi jó film, mint tavaly, az amerikaiak mégis alig mentek moziba – 1995 óta nem voltak ilyen alacsonyan az újvilági jegyeladások.

…végre vége, bazmeg!-je: A hobbit.

…még mindig, bazmeg?-je: Transformers.

drop14top
…méltatlanul mellőzött filmje (sajnos itt, nálunk is): Piszkos pénz (The Drop) – jó kis underdog-bűndráma remek alakításokkal (Hardy és Gandolfini elég jó kombó).

…feelgood filmje: A séf (Chef). Elnézést, hogy ilyet leírok a Geekzen (meg úgy általában), de egyszerűen tündéraranyos.

...feelbad filmje: Starry Eyes. Ha A séf túlságosan jókedvre derített, ez garantáltan segít.

...sorozata: True Detective (mintha ez kérdés lett volna).

…legirritálóbb karaktere: Szentesi Áron. Már tíz perc után meg akartam verni ezt a nevetségesen-kínosan életképtelen, tesze-tosza nyamvadékot. Ez van.

…filmzenéje: Csillagok között (Interstellar). Hans Zimmer még mindig nagyon tud.

…kiadatlan filmzenéje: Starry Eyes. Fantasztikus hangulatú, ’80-as évek stílusú cucc, idén talán végre meg is jelenik.

…kellemes meglepetése: nagyon unom már a találtfilmes humbugot, mégis kénytelen vagyok elismerni, hogy még mindig van benne kraft, ld. The Sacrament és Afflicted (az más kérdés, hogy egy rakás szar is készül ebben a formátumban).

…színészmeglepetése: Aztabüdösmindenit, hiszen Ben Affleck tud játszani! Méghozzá kurva jól! Rosamund Pike persze nála is jobb volt, csak rajta már nem lepődünk meg (Holtodiglan).

...második színészmeglepetése: Részben válaszként a fentire: Jai Courtney mégis tud játszani, nézzétek csak meg a Felonyt, amiben simán állja a sarat Joel Edgerton és Tom Wilkinson mellett.

…seggfeje: Megan Fox, aki jó előre közölte a világgal, hogy akinek nem fog tetszeni a Tini Nindzsa Teknőcök, az hülye.

…akciójelenete: A The Raid 2 végső bunyója. Vagy az autósüldözése. Vagy a bárbeli összecsapása. Vagy…

…legkínosabb zárójelenete: Pompeji. A Titanic szerelmi szála ehhez képest maga a tarr bélás minimalizmus.

approvedbynk
…lúzer stúdiója: Sony. Gondolom, egyértelmű, hogy miért. De egyébként már csak A csodálatos Pókember 2. miatt is.

…(felesleges) megerősítése: Igen, a Star Wars még mindig a világ közepe. Kijön egy trailer, benne alig pár képkockával, és hetekre megőrült az egész internet.

…legtöbbet elmormolt imája: J.J., nehogy elbaszd!!!

 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!