Jupiter felemelkedése – Az orosz vécépucolólány és a kozmikus káosz

Tudtuk, hogy a Wachowski-tesók megint túltolják a biciklit, csak nem sejtettük, hogy ennyire. Ülünk a moziban (IMAX, 3D), és nem hisszük el, amit látunk, pedig elvileg nem lenne szabad meglepődnünk. A Jupiter felemelkedése pont annyira elborult és zavaros, mint amennyire az a Felhőatlasz rendezőitől minimálisan elvárható.

És ez eddig még dicséret is lehetne. A most már csak a „Wachowskiék” néven futó testvérek önfejűsége és merészsége előtt nehéz nem leborulni. Ha úgy óhajtanák, rendezhetnének marveles képregénymozit, Pixar animációt vagy adaptálhatnának népszerű Young Adult regényt és közben (még) beteg(ebb)re kereshetnék magukat. Utóbbi két filmjük (Speed Racer, Felhőatlasz) ehelyett lazán zárójelbe tette a nézői elvárásokat és az aktuális trendeket, és annyira gátlástalanul dagonyázott a campben és a giccsben, hogy az már élményszámba ment. (Önvallomás: én mindkettőt élveztem. Mármint: többé-kevésbé.)

jupiter2

A Jupiter felemelkedése is olyan bátran zsonglőrködik a WTF-pillanatokkal, mintha nem is 175 milliós Warner Bros. szuperprodukció lenne, hanem egy lelkes és naiv amatőrfilmes társulat „mindent bele”-stratégia alapján összedobott örömmozija. Már az első öt perc erősen zavarkeltő: mintha nem is önálló mozifilmet néznénk, hanem egy olyan űropera-sorozat 5. évadának 22. részét, amelynek egyetlen korábbi epizódját se láttunk, és ennek megfelelően csak kapkodjuk a fejünket, hogy kivel szövetkezett vagy ki ellen ármánykodik az egyik klán, és milyen testvérviszonynak látjuk éppen a sokadik felvonását. Ugyanilyen unortodox az első akciójelenet is, a levegőben gravitációs bakanccsal szlalomozó Channing Tatummal, a roswelli UFO és Gollam keresztezésének látszó sunyi földönkívüliekkel, sosemlátott fegyverekkel és animébe illő vizuális megoldásokkal.

Mióta a golyók elől lassítva elhajolgató Neóval megalkották a bullet time effektet, Wachowskiék minden filmjükben próbálnak valami nagyon forradalmit kitalálni, legyen szó egy teljesen cukormázasított látványvilágról (Speed Racer) vagy a párhuzamos cselekményvezetés csúcsra járatásáról (Felhőatlasz). Most is nagyot akartak gurítani, vették a leglátványosabb animék és szuperhősfilmek (Az acélember; X-Men széria, Pókember) pusztításorgiáit és beszorozták sokkal, és a végeredmény helyenként tényleg szemkápráztató lett. Felfogni ugyan nem mindig lehet, hogy mi történik éppen a vásznon, de az agy csökkentett üzemmódba kapcsolását követően pszichedelikus élményként maximálisan élvezhető a trip.

jupiter1

Ugyancsak pozitív, mentő körülmény, hogy a testvérek adaptáció, prequel vagy sequel helyett próbáltak valami eredetit alkotni. Ettől persze még a Jupiter felemelkedése is ugyanúgy be van ágyazva a különféle filmes hagyományokba, mint bármelyik Tarantino-mozi. Wachowskiék vakmerősége abban merül ki, hogy olyan műfajokhoz nyúlnak (űropera, sci-fi fantasy), amelyek most éppen nem pörögnek annyira, és olyan kereskedelmileg mérsékelten sikeres előképeket exploitálnak, mint a Flash Gordon vagy a Dűne. A konkrét idézetekkel sem spórolnak: az egyik, amúgy totálisan öncélú, de annál szellemesebb jelenet a Brazilt nyúlja, annyira nyíltan, hogy még Gilliam mester is feltűnik benne egy cameo erejéig.

Itt nagyjából véget is érnek a pozitívumok. Wachowskiék állítólag egy 600 oldalas szkriptből dolgoztak, egy komplett univerzumot megterveztek, rengeteg karakterrel, mitológiával, ahogy az egy tisztességes űroperától el is várható, de elsőként ők maguk vesztették el a fonalat. Fontosnak beharangozott szereplők tűnnek el a semmibe, és lényeges cselekményszálak sikkadnak el, miközben sikerül az a bravúr is, hogy a Föld megszerzéséért folytatott játszma egyszerre követhetetlenül bonyolult és B-filmesen primitív.

jupiter

Az agyzsibbasztó látvány és a Tarsem Singh legdurvább lázálmainál is bizarrabb figurák és kosztümök ezeket az apró bakikat talán még ellensúlyozni tudnák egy rövid ideig, de azt már nagyon nehéz lenne B-filmes bájnak elkönyvelni, hogy a tesók ugyanazt a sablont dobják be újra és újra. Caine, a kutyagénnel felturbózott zsoldoskatona az első jelenetek egyikében megmenti a meglepetéstől köpni ill. nyelni sem tudó hősnőt (az orosz ukrán bevándorló Mila Kunis orosz bevándorlót alakít, hitelesen), majd megmenti még egyszer, aztán még egyszer, majd a fináléban, a változatosság kedvéért, az történik, hogy [SPOILER].

Wachowskiék a Mátrixban is egy beavatásra váró passzív hőst teremtettek, de amíg ott legalább a nemi szerepek ki lettek forgatva (Trinity eleinte ezerszer férfiasabb jelenség, mint Neo), addig itt kínosan konzervatív a „sikoltozó gyenge nő vs. macsó férfiállat” felállás. A köztük kialakuló románc, amelynek elég fontos dramaturgiai szerepe lenne, ráadásul annyira nem meggyőző, hogy ezúttal még a „still a better love story than Twilight” poént se lehet nyugodt szívvel elsütni.

Ha már a Mátrixnál tartunk, nem lehet nem észrevenni a párhuzamokat. A lassan öntudatra ébredő, „kiválasztott” hős figuráján túl, itt is és ott is az embereket hús-vér energiahordozóként használják az idegen hatalmak, és mindkét filmből ki lehet hallani társadalomkritikus szólamokat. A különbség „mindössze” annyi, hogy a Jupiter esetében ezeket baromi nehéz lenne komolyan venni, pláne, hogy minden jel szerint már a testvérek se veszik komolyan magukat, az pedig jelenleg egészen elképzelhetetlennek tűnik, hogy ez a film hasonló vagy bármilyen kultuszt generáljon; maximum guilty pleasure-ként lehet és érdemes fogyasztani.

Annál nagyobb bravúr, hogy Wachowskiéknak sikerült ezzel a projekttel 175 milliót leakasztani a Warnerről. Ha másért nem is, ezért jár az álló ováció.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!