Blake Crouch: Az utolsó város - A terror elszabadul

A cikk a Wayward Pines-trilógia korábbi részeit tekintve nyilván spoileres, tessék őket bátran bepótolni, ha eddig kimaradtak volna.

Ethan Burke visszavonhatatlan, mérhetetlenül kockázatos, de szükségszerű és elkerülhetetlen döntést hozott. Nyíltan fellázadt Wayward Pines teljhatalmú ura, David Pilcher ellen, megosztotta a mesterségesen működtetett álvároska lakóival a rettenetes igazságot, most pedig viselnie kell vakmerő tettének minden következményét: a bosszúra szomjazó, végleg megtébolyodott diktátor megnyitja a pokol kapuit, a kerítésen túli vadonban ólálkodó besték feltartóztathatatlanul lerohanják a védtelen közösséget, és a kiszolgáltatott, elkeseredett, rettegő emberek szenvedéseit látva Burke már maga sem tudja, ilyen körülmények között is megéri-e harcolni a szabadságért.

Míg az első kötettel Crouch misztikus, rejtélyekkel teli, egy végső, döbbenetes csavarra kihegyezett sci-fi-thrillert prezentált, a másodikban pedig egy gyilkossági nyomozás köré szerkesztve bemutatta és végletekig fokozta a szürreális szituációból adódó feszültségeket, a harmadikban a totális, kérlelhetetlen, zsigeri horrort szabadítja el. Nincs pihenő, levegőhöz is alig jutunk, a cselekmény eszeveszett tempóban, az olvasói tűréshatárt folyamatosan feszegetve száguld a végkifejlet felé. Ritka élmény, mikor egy könyv szó szerint nem engedi, hogy letegyük, de Az utolsó város könnyedén teljesíti ezt a bravúrt: ha belekezdtél, csak tehetetlenül, szélesen vigyorogva hagyod, hogy az utolsó lapokig sodorjon magával.

Wayward-Pines-590

Wayward Pines beste-ostroma véres, brutális, gyomorforgató mészárlás, Crouch élvezettel, gondosan ecseteli a legrettenetesebb történéseket is, sőt, van pofája némi éjfekete humort is becsempészni a sorok közé. Egyes lakók utolsó perceit részletesen végigkövethetjük, míg másokat egyszerűen behajít a húsdarálóba, a gátlástalan öldöklés azonban nem válik a feszültség kárára: baromi szórakoztató, de a tétje is magas, mivel tudjuk, hogy konkrétan az emberiség utolsó tagjai pusztulnak el ilyen gyalázatos módon. Az író csontig csupaszítja a szöveget, minden felesleges sallang nélkül fogalmaz, minimalizmusa pedig odáig vezet, hogy a regény már-már mozgóképként funkcionál - nincs mit csodálkozni azon, hogy a Fox fejesei lecsaptak az anyagra (a széria május 14-én debütál: várjuk szeretettel).

A túlpörgetett őrület közepette szerencsére a dráma sem sikkad el: Burke súlyos kétségei saját vezetői szerepével kapcsolatban, szeretett felesége elvesztésének lehetősége, a közösség kétségbeesett reakciói a pusztításra, illetve Pilcher folyamatos, szánni való leépülésének bemutatása a - viszonylagos - nyugvópontokon is maradéktalanul birtokolják figyelmünket.

A múltból felvillantott flashback-jelenetek tovább árnyalják szereplőink motivációit, diszkréten adagolt, de lényeges információk segítenek némiképp mélyíteni a jellemrajzokat, itt azonban nyilvánvalóan nem a cizellált karakterépítés, vagy bármilyen mondanivalóféleség átadása a cél. Crouch vehemens lendülettel amortizálja a gondosan építgetett kulisszákat, olyan, mint egy gyerek, aki röhögve szétrugdalja a saját homokvárát, én azonban minden túlkapását és következetlenségét hajlamos vagyok teljes mértékben megbocsátani - leizzadtam, kimerültem, és iszonyú jól mulattam: köszönöm szépen.

Az utolsó város méltó, bár az előzmények ismeretében kissé talán meglepő lezárása a trilógiának, Crouch azonban nyilvánvalóan nem áll meg itt: a tömör, de sokat sejtető epilógus alapján várnak még ránk meglepetések.

A magam részéről állok elébe.

Blake_Crouch_Az_utolso_varos_vedoborito_front_300dpi

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!