Newsflash - Játékhírek

Füstös-mocskos London, én így szeretlek

Talán az eddigi leghangulatosabb Assassin’s Creed részhez lesz szerencsénk idén októberben, ugyanis a hét elején a Ubisoft lerántotta a leplet az eddig Victory munkacímen futó AC epizódról. A Syndicate-ben az 1868-as Londonban ténykedünk majd, főhősünk Jacob Frye és nővére, Evie irányításával. A hangulat csillagos ötös, az új asszaszin pedig új trükköket vet majd be, illetve nagyobb hangsúly kerül a bunyóra, ahogy az egy igazi munkásosztálybélihez illik. Valószínű özönleni fognak a kedvcsináló videók, addig itt a roppant kellemes debut trailer:


Egy emlékezetes tréler

A magyar digic picturesös srácok megint megcsinálták! Elképesztő minőségű és hangulatú trélert gyártottak a május 19-én debütáló The Witcher 3: Wild Hunt című lengyel játékhoz, amiről az utóbbi pár alkalommal mi is beszámoltunk. De félre holmi gameplay-videókkal, mit nekünk a szinkron, ha itt van Geralt, és áll-leejtős pár percben bemutatja, miért is jó a közép-európai dark fantasy. Erre tessék!


Légy Te is Postamester!

Újabb Korongvilág-társasjáték készülődik a megjelenésre: a Clacks: A Discworld Board Game névre keresztelt játékban többféleképpen is átélhetjük az ankh-morporki Postahivatal és a Fénytávírda összecsapását egy kellemesnek ígérkező verseny keretében. Egymás ellen és csapatban is nekivághatunk a Névtelen Kontinenst átívelő vetélkedésnek, ahogy kedvünk tartja. A kiadást az októberi Ír Korongvilág Találkozóra időzítik, de előrendelést már felvesznek.

Clacks

Hétvégére egy kis ipari kémkedés

Egyedi programra hívnánk fel a figyelmet: a Mark of the Ninja és a Don’t Starve készítői, a Klei Entertainment újfent valami izgalmassal örvendeztetnek meg minket, konkrétan az Invisible, Inc. névre hallgató, lopakodós-komplexumbabetörős-adatotlopós-őröketkicselezős stílus családjának legifjabb tagjával. Gondosan összeválogatott ügynökökből álló csapatoddal gaz multik felhőkarcolóiba kell betörni, de nem ám elefánt módjára, hanem szépen eltervezve mindent. Ízelítőül itt a launch trailer:


Nem vagy egyedül, Batman!

A Batman: Arkham Knight is gőzerővel lapátolja a szenet a marketinggépezetbe, és bár eddig is sok csuda dolgot láttunk kedvenc denevérünk közelgő kalandjáról (megjelenés június 23.), most az egyik key feature-t, a nemrég megszellőztetett Dual Play Combat rendszert ismerhetjük meg behatóbban. A Rocksteadyből két arc (a marketinges Dax Brinn és a fő AI programozó Tim Hanagan) az Arkham Insider nevű vlogban mutatja meg, hogy akár egyedül is eljátszadozhatunk a Dinamikus Duóval, mivel a harc közbeni karakterváltogatás révén új kombókat csalogathatunk elő. A videó 7 perces, de a lényeg az első felében van.


Tenyésszünk hősöket

A Broken Age-et gyártó Double Fine egy körökre osztott stratégiával támad be júniusban, a Massive Chalice nevű játékuk ugyanis akkortól lép át az Early Access bölcsijéből a nagyok közé. Ahogy az a Double Fine-tól várható volt, nem holmi vacakkal fogják kiszúrni a szemünket, a Massive Chalice ugyanis amolyan hőssejt-átörökítő játék… oké, wtf, szóval a lényeg, hogy négyzetrácsokra osztott harcmezőkön taktikai csatákat vívjunk mindenféle démonok ellen, hogy le ne rohanják a királyságot, ám a sztori nem pár hónap, hanem akár több évszázad alatt kulminálódik majd, miközben mi a hőseinket származtatjuk lefelé, meg időben előre, hogy minél janibb embereink legyenek. Jópofa, mi?


Kezdődhet a vadászat

Zöld utat kapott a prodosos fiúk nagy reménnyel kecsegtető táblás játéka, az Alien vs Predator: The Hunt Begins. A szabályokról sajnos még alig tudni valamit, de ami biztos, hogy jön, lesz, és tutijól néz ki. Tengerészgyalogosok, Ragadozók és Idegenek figurái várják, hogy húszoldalú dobókockákat csörgetve egymásnak eshessenek a moduláris terepen, és kiderüljön, ki érdemes a túlélésre.

AvP-Board-Game

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!