Newsflash - Játékhírek

Pompa és ragyogás mobilokra és a tabletekre is

Splendor egy egyszerű, de valóban nagyszerű játék, nem csoda, hogy tavaly jelölték a rangos Spiel des Jahres-díjra. Így aztán nagyszerű hírként fogadtuk, amikor kiderült, hogy digitális verziója idén nyáron már elérhető lesz - a héten kiderült, egészen pontosan július 9-én érkezik az applikáció, ráadásul iOS Universal lesz. Az androidosok se keseregjenek, ők sem maradnak ki a jóból. PC-re és Mac-re is érkezik majd, de arra még várni kell. Debüt tréler, bár tartok tőle, hogy aki nem ismeri a játékot, annak ez semmit sem mond:


Pokoli idők, remek relikviák

Elnézést, fordítva: remek idők jönnek, hiszen július 6-án érkezik a Sentinels of the Multiverse következő nagy kiegészítője, az Infernal Relics. A kártya-alapú koop társas nem csak a telitalálat játékmenetével vette be magát a digitális átiratok panteonjába, hanem a szuperhősök parodisztikus ábrázolásával is. A program egy ideje már kint van Androidra, PC-re és iOS-re is, úgyhogy ha szereted az igényes adaptációkat, ez neked való. Az Infernal Relics minden téren kibővíti az eredeti progit: új hősök, új ellenfelek, új környezet. És már csak párat kell aludni, míg tölthetővé válik.

Bezár a bazár

A tekercsbazár legalábbis. Emlékszünk még a Mojang saját készítésű kártyás-gyűjtögetős próbálkozására, a Scrollsra? Volt körülötte hírverés rendesen. Aztán a játék tavaly decemberben megjelent, és… semmi nagy durranás. Így végül a Minecraft készítője a héten bejelentette, hogy nem fejlesztenek hozzá új tartalmat, a szervereket pedig lelövik jövő júliusban. Készülgetett az iOS-es verziója is, de az már sosem készül el. Szóval, ha ki akarod próbálni, most még megteheted, az alapjáték ingyenes. Ha nem rémlene, mi is ez, itt a launch trailer:


Atomtámadás ellen is véd

Ha hihetünk a Bethesdanak, pár hónapon belül az androidos kütyükkel rendelkezők is tolhatják majd az E3 egyik legnagyobb durranását, a semmiből előbukkant Fallout Sheltert. A cuki, ám mégis elég komoly tartalmat felvonultató játék hozza a Fallout-feelinget, nem is kérdéses, miért töltötték le annyian. Kicsi a bors, de erős, meg minden ilyen közhely. Tessék, itt van 3 percben, hogy mire fel volt a nagy buzz.


A terem buráját!

Vagyis a kupoláját! Heti erőltetett humordózisunkat letudva íme egy újabb magyar készítésű sci-fi kalandjáték. A Kupolaváros egy elhagyatott marsi kolónián játszódik, ahol a játékosra vár, hogy felfedezze a kihalt város összes titkát és rejtélyét. Az Overon Station srácai nagy fába vágták fejszéjüket, de ha sikerül összehozniuk, amire vállalkoztak, akkor az mindenképpen büszkeségre ad majd okot. A történetközpontú játék egyelőre PC-re készül, és a jövő zenéje, hogy kijön-e konzolokra is. A bemutatkozó trélerért katt alant:


A Tigris után szamurájok

A Fantasy Flight Games idei egyik nagy dobása az egyik legnagyobb társasjáték-klasszikus modern gúnyába öltöztetése és újrakiadása volt, és ha akarod, ki is próbálhatod, hiszen a Reiner Knizia neve fémjelezte Tigris & Euphrates már kapható az erre szakosodott boltokban. A T&E egyúttal bevezetőként szolgált új termékvonaluk, a Euro Classics köztudatba hozatalához, aminek következő darabja a szintén Knizia játék Samurai. Az eredeti játékhoz nem nyúltak, csupán ráncfelvarrást végeznek rajta, vagyis új bábuk, lapkák, tábla lapul majd a dobozban, egyszóval az egész kinézet igazodik a mai technológia adta lehetőségekhez. Várhatóan karácsony környékén jelenik majd meg, érdemes lesz beszerezni, nagyon jó játék.

Samurai01

Síkjáró leszel, szó szerint

A töretlen népszerűségű és Mérhetetlen Véni kvalitású Magic: The Gatheringről már egy ideje tudjuk, hogy társasjáték készül belőle, de amit eddig láttunk a Magic: The Gathering - Arena of the Planeswalkersből, az elég hervasztó volt. A héten elvileg megjelenési időpontot kapott a játék (idén augusztus elseje), de hiába demózzák majd a Comic Conon, a Gen Conon még nem lehet majd venni belőle - pedig általában ott szokott kifogyni a játékok első printje. Mindenesetre, ha szeretnéd a Síkjárók mágikus csatáit az asztalon, taktikus keretek közt kipróbálni, akkor a HeroClix-hagyományokkal operáló Arena of the Planeswalkerst neked találták ki.

MtGAotP01 MtGAotP02 MtGAotP03

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!