Már Stephen King első, nyomtatásban megjelent regénye, az 1974-es - nem mellesleg zseniális - Carrie óta nyilvánvaló, hogy a szerző (nagyon finoman fogalmazva) ellenérzéseket táplál a vallási fanatizmus, a bigott, elvakult hívők iránt, ezen meggyőződését pedig cseppet sem titkolt haraggal, maró gúnnyal és kegyetlen cinizmussal igyekszik újra és újra a tudomásunkra hozni. Legújabb műve, az Újjászületés cselekményét a hit, annak szükségszerű elvesztése, illetve a halandó lét legcsodálatosabb és legrettenetesebb aspektusainak felmutatása és elemzése köré szervezi - irgalmatlanul sokat vállal, és sajnálatos, de előre elrendelt kudarcot vall. Bukása leginkább azért szomorú, mert az Újjászületés csapongó, saját súlyától összeroskadó, feleslegesen szanaszét magyarázott szövegtömege mélyén egy kurva jó, King munkásságához minden ízében méltó, bivalyerős regény könyörög kétségbeesve, hogy valaki írja már meg rendesen.
Jamie Morton hatéves korában megismerkedik a barátságos, bámulatosan intelligens, jó humorú és kiegyensúlyozott Charlie Jacobs tiszteletessel. A férfi izgalmas kísérleteket folytat az elektromossággal, a közösség minden tagja számára élvezetes prédikációkat tart, míg egy feldolgozhatatlan trauma gyökerestül ki nem tépi belőle a szentség írmagját is, hogy aztán elméjét megfertőzve, fokozatosan, de visszafordíthatatlanul mizantróp, az emberéleteket saját, magasabb rendűnek ítélt céljai érdekében gondolkodás nélkül feláldozó, szívtelen szörnyeteggé formálja. Jacobs és Jamie útjai hosszú évtizedek során rendre keresztezik egymást, kapcsolatuk egyre komplexebbé és veszélyesebbé válik, míg végül olyan kapuk feltárulásához vezet, melyek mögé evilági lényeknek soha nem lenne szabad bepillantaniuk.
Jamie gyermekkorát, felhőtlen kamaszéveit, rockzenészi karrierjének beindulását, heroinfüggő véglénnyé avanzsálását, majd (Jacobs általi) felépülését követően férfivá érését is részletesen végigkövethetjük, sőt, meglehetősen népes családja minden egyes tagjának sorsáról is maradéktalanul értesülünk. Sejtéseim szerint a szerzői szándék ezzel Jamie lelki folyamatainak minél teljesebb ábrázolása volt, és a dolog egy darabig hibátlanul működik is: a Morton-família kálváriája mélyen megrázó, kínzóan realisztikus tragédiákkal és boldog, felemelően idilli, a giccshatáron még időben megtorpanó pillanatokkal egyaránt szolgál. King azonban túllő a célon, a dramaturgia szempontjából (meg úgy amúgy is) tök irreleváns, a levegőben lógó, rendesen ki sem bontott, ennek ellenére fárasztóan túlírt mellékszálakkal traktál minket. Míg a remek Joylandben a főhős, Devin Jones első szerelmi csalódása okán abszolvált kínlódásának minden egyes sorát élvezettel és együtt érzőn olvastam, itt egy idő után ásítozni és fészkelődni kezdtem: az író kirugdal a saját sztorijából, közhelyeket pufogtat, önmagához méltatlan módon kommunikál.
Én vagyok a legelkeseredettebb, amiért ilyen kellemetlen verdiktet kell írnom, mivel az Újjászületés tényleg kiváló könyv is lehetne: Jacobs elkárhozása, zseniális elméjének lassú elborulása, fizikumának szánni való sorvadása, személyiségének irgalmas szamaritánusból rosszindulatú machinátorrá torzulása drámai, félelmetes és torokszorongatóan szomorú, King legjobb pillanatait idézi. A Jamie rockrajongása okán felbukkanó rengeteg zenei utalás, a tinédzserkor szépségeinek taglalása az első szextől a spanglis élményekig szerethető és vicces (Christine fényszórói világítanak a sorok között), leépülésének hosszú kitárgyalása pedig annak ellenére is működik, hogy a szerző ikszezredszerre szerepeltet valamilyen függőség csapdájában vergődő főhőst.
Élesen elválnak egymástól azok a momentumok, melyekről King lélekkel és örömmel mesél (az írókból verbuvált Rock Bottom Remainders tagjaként ő maga is ritmusgitározik, valamint tudhatóan az alkotói lét árnyoldalairól, és az addikciókról is vannak brutális tapasztalatai), illetve azok, melyeket kényszerűségből, általam érthetetlen okból passzírozott a történetbe. Sajnos ilyen az apokaliptikusnak szánt, de kínosan röhejesre sikerülő finálé is: King Lovecraft nyomdokaiba kíván lépni (többször konkrétan meg is idézi a gótikus horror nagymesterét), de csak ízetlen paródiára futja az erejéből.
Megszokhattuk már a Rémkirálytól, hogy monumentális életműve überelhetetlen csúcspontokat és félrecsúszott hullámvölgyeket egyaránt tartalmaz: az Újjászületés sajnos ez utóbbi kategóriába esik, de mindenkit biztosítok: fogunk mi még örvendezni King-olvasás közben.
Eredeti cím: Revival, fordította: Dranka Anita
Európa Kiadó, 2015, 379 oldal
