Newsflash - Játékhírek

Tíz percnyi totális háború

Rögtön az elején ellőjük a hét legjobb videóját: 10 perc ingame jelenetet adott közzé a Creative Assembly a Total War: Warhammerből. Ha nem játszottál soha az asztali seregtologatós őrülettel, akkor azért nézd meg, ha te is “fanatikuss” tábornok vagy, akkor meg azért. Felesleges a további szócséplés, a fantasy háborúzás nagy öregje újkori inkarnációjában egyszerűen áll-leejtős.

Amikor a jó munkához kevés idő is elég

Habár a League of Geeks saját, korábbi bevallása szerint az Armello című játékához legalább félév kellett volna, hogy elkészüljön, az Early Access “tesztereinek” köszönhetően nem kell már sokat várni, hogy hivatalosan is elérhető legyen az 1.0-ás verzió. Egészen pontosan szeptember elsejét jelölték ki megjelenési időpont gyanánt, és július 31-ével le is került a játék az Early Accessből. De bánatra semmi ok, aki eddig még nem vette meg (vagy nem volt támogató), az szeptembertől a fullosan kipolírozott Armellóval tolhatja orrvérzésig. És örvendezés vala.

Figurás játék figurák nélkül

Zajlik javában a GenCon, és ahogy az lenni szokott, a kiadók készültek pár meglepivel. Az egyik ilyen az FFG háza tájáról érkezett, mégpedig a legendás, és a dungeon crawler zsáner alapjait lefektető Warhammer Quest reimplementálása. A Warhammer Quest: The Adventure Card Game kalandozók, szörnyek és labirintus helyett kártyákat használ, ami sokak számára csalódás lehet (a Games Workshop engedélye nem terjed ki a babás verziókra), de így legalább gyorsabban lemegy majd egy parti. A játék gyönyörűen néz ki, a fejlesztői pedig hozsannákat zengenek róla, nézzétek meg.

Hogyan irtsunk patkányt

Korábban már mutattunk beharangozó videót a készülő Warhammer: End Times - Vermintide című koop játékból (ami eléggé olyan, mint a Left4Dead, csak Warhammer Fantasyben), ám a napokban az IGN összedobott egy fejlesztői bemutatót, amiben kitérnek a részletekre is. A hangulatos világ és a zombikat helyettesítő skavenek még nem lesznek elegendőek az üdvösséghez, emellett játékmenetben is nagyot kell majd gurítani. A megjelenés még ismeretlen, bütykölgessék csak nyugodtan, addig meg lássuk, mit össze nem fényezik a Vermintide-ot.

Vajákot az asztalra

Ahogy általában a híres fantasy-világok, úgy a The Witcher sem kerülte el sorsát, asztali szerepjátékot (RPG) farigcsál belőle az R. Talsorian Games. Aki esetleg nem tudná, a Mike Pondsmith vezette csapatnak köszönhetjük a Cyberpunk 2020 című szerepjátékot (ami hamarosan szintén új verzióval örvendeztet meg minden cyberpunk-rajongót). A The Witcher Role Playing Game hasonló rendszert használ majd, mint a CP 2077: a Fuzion névre keresztelt motorral rögvest belevethetjük magunkat a kalandokba, illetve az ígéretek szerint az alapkönyv mindent megad majd, amire csak szükség lesz a felhőtlen szórakozáshoz (oké, játékosokat nem).

the-witcher-rpg

Hajnalig még van idő

Egészen pontosan szűk két hét, mivel a slasher horrorok előtt tisztelgő Until Dawn augusztus 13-án kerül forgalomba. A számos ponton elágazó sztori több alkalommal teszi újrajátszhatóvá a havas erdőben megbújó házikó rémtörténetét, és nem is minden alkalommal hullanak el ugyanazok a karakterek. A Heavy Rain-szerű játékmenetbe most 9 perc erejéig betekintést nyerhetünk.

A Keresztapából is három van

Akkor legyen a Mafia című játékból is három. A Facebookon már megénekeltük, de a heti játékmerítésből sem maradhat ki: a 2KGames bejelentette, hogy lesz Mafia 3! Hogy mikor, azt még nem tudni, sőt, ezen kívül semmi más konkrétumot sem, de augusztus 5-én már valamivel okosabbak leszünk, mivel aznapra időzítik a trélert és a hivatalos részleteket is. Tűkön ülve várjuk!

mafia3

Az angyalok lábujjhegyen járnak

Új magyar fejlesztésű videojátékról számolhatunk be! A Maze: The Angels Walk Silently egy belső nézetes horror-kaland lészen, amit számos horrorjátékon kívül a Lovecraft által írt novellák ihlettek meg. Pápai Bence egy egészen kicsi csapattal kalapálja a Cthulhu Mítosz hangulatát visszaadó játékot, ami alatt Unreal Engine 5 fog muzsikálni. A megjelenés még jóval odébb van, illetve egy közösségi kalapozás is megelőzi majd, de addig is itt egy tréler, hogy képbe kerüljünk.

Új kiegészítő jön a World of Warcrafthoz

A Blizzard nem szarozik, új kieget jelentett be népszerű MMO-jához. Részleteket ugyan még nem árult el, de van egy dátumunk, augusztus 6., amikor egy online közvetítés keretében fellebbentik a fátylat a titokzatos expanzióról. Ezt magyar idő szerint délután hattól fogjuk látni mi is, a fejleményekről beszámolunk.

WoWnextExp

Hong Kongból a világűrbe

A Shadowrun Returnst készítő Harebrained Schemes két elég jó hírt közölt a napokban. Az első, hogy a Shadowrun szériájuk harmadik része, a Hong Kong, augusztus 20-án jelenik meg, míg a másik, hogy szeretnének egy további FASA-univerzumot is feltámasztani, mégpedig a BattleTechet. Ősszel gyűjtést indítanak a Kickstarteren, hogy egy, a táblás játékhoz és a regényekhez hű, körökre osztott meches harci játékkal taktikázhassunk. Mindehhez szerepjátékos elemek is társulnak, ráadásul az eredeti játékot jegyző Jordan Weisman is a csapat tagja. Kíváncsian várjuk, mert a Battletech jó!

BattleTech02

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!