Turbo Kid – BMX-es Mad Max Jr.

Mondok valami meglepőt: a Turbo Kid az év legbájosabb, legszebb szerelmi története. Azt hiszem, a Tiszta románc óta nem láttam ilyen vadromantikus jeleneteket; például olyat, hogy a főhősnő szuperlelkesen, „úúú, de vagány, hogy ennyit öltél értem” mosollyal köszöni meg a főhősnek a gonoszember-irtást. És amikor végre összeforrnak egy nagy csókban, azt természetesen egy emberi vér- és belsőségzuhatag alatt teszik. Fejük fölött esernyővel. El kell a szívnek olvadnia.

És az a legjobb az egészben, hogy valószínűleg ez az utolsó, amit bárki is várt a Turbo Kidtől. Anouk Whissell, François Simard és Yoann-Karl Whissell író-rendezők kanadai neo-exploitation agyréme egy T is for Turbo című hatperces rövidfilmből nőtt ki, amelyet eredetileg az ABCs of Death horrorantológiába szántak. Az egész estés verzió a jövőben, 1997-ben játszódik (ettől alapból olyan, mintha 30 évvel ezelőtt készült volna), és ahogy elődje is, egy szenvedélyes szerelmeslevél az Atari-korszakhoz és a ’80-as évek olyan erőszakban tobzódó posztapokaliptikus akciófilmjeihez, mint a Mad Max 2., illetve annak olcsó (pontosabban még olcsóbb) rip-offjai. Csak itt az autókat BMX-ek helyettesítik, a komolyságot irónia, a vért meg… hát azt valóságos vérgejzírek.

bscap0000
A neo-exploitationök, illetve úgy általában, az immár a mainstreamben is trenddé vált „nosztalgia-tripek” örök átka, hogy egy rúgóra járnak: egy szeretett korszakhoz és stílushoz nyúlnak vissza, de általában anélkül, hogy bármit is hozzátennének ahhoz. Márpedig a nosztalgiából, akár komolyan veszik, akár kifigurázzák az alapokat, önmagában még nem lesz működő film (ld. Jurassic World – persze attól függ, mit értünk azon, hogy „működik” valami, elvégre mégiscsak a világ harmadik legsikeresebb filmjéről beszélnünk, hogy nullázódna le a picsába a Universal bankszámlája).

A Turbo Kid a kissé lassú startja és egyéb írói-rendezői sutaságai ellenére azért képes diadalt aratni, mert a szuperfegyverre bukkanó, képregényrajongó srácnak a kegyetlen helyi zsarnok elleni hadjáratát és csajmentését egy elbűvölő emocionális mag köré építi (és ezzel máris sokkal több, mint a szintén idei, iszonyatosan tömény, bár rövidségének hála szórakoztató Kung Fury). Munro Chambers szimpatikusan esetlen, mégis rátermett a címbeli hős szerepében, Laurence Leboeuf hurráoptimista, szuperélénk, tág pupillájú, vigyori, ránézésre sem normális Almája pedig zabálnivalóan édes. Kettejük furcsa, humoros kapcsolata a film szíve és lelke – olyan tiszta, naiv és szép, hogy akár a Spielberg-féle Amblin logóját is rá lehetne nyomni.

turbokid02
Aztán egyszer csak elkezdenek szakadni a végtagok, véresővé robbanni a testek, széthasadni a koponyák, a belek pedig mind úgy döntenek, hogy kimennek levegőzni – Spielberg helyére olyan nevek kerülnek mentális listánkon, mint Romero vagy Fulci. A szigorúan oldschool effektekkel megvalósított hardcore hentelések persze csak látszólag állnak összeférhetetlenül durva kontrasztban az aranyos, tinihősös szerelmi szállal – a gore ugyanis annyira túlzó, hogy már vicces, sőt, nem egyszer egyenesen abszurd. Különösen a masszív fináléra igaz, hogy az ember a nyálát szétfröcskölve röhögi végig a mészárszéket.

És mindeme vérengzés közepette Michael fucking Ironside ül tort. Ő már jó néhány echte szarfilmhez adta a nevét (meg persze nem egy klasszikushoz is), és tudja, mitől döglik a légy: attól vicces, hogy holtkomolyan adja elő a szándékosan klisés szövegeket is, és kéjes örömmel dagonyázik a félszemű főgeci szerepében. Egymaga képes rá, hogy már csak a jelenlétével is egy plusz dimenziót adjon a filmnek.

turbokid06
A Turbo Kidtől persze senki ne várjon látványosságot (már a zaftos testpusztításokon túl), mert nagyjából úgy néz ki, mintha pár haver összedobott volna cirka ötven dolcsit, hogy leforgassanak valamit a közeli erődben – és ez valószínűleg nem is jár messze az igazságtól. De részben pont ettől is üvölt róla, hogy igazi, boldog szerelemgyerek. A neo-exploitationöket az említett hiányzó „plusz” mellett a póz, az okoskodás, az önigazoló kikacsintások szokták elkúrni („mind tudjuk, hogy igazából gagyik a filmek, amelyekre utalunk, de azért bírjuk őket, viszont mivel tudjuk, a mi filmünk jobb lesz”), ám a Whissel-Simard-Whissel trió nem alakoskodik. Szeretettel vállalnak fel minden klisét és hülyeséget, és pont azt veszik komolyan (szerelmi szál), amivel a hasonszőrű filmek a legkevésbé szoktak törődni.

Fontos lecke ez: ha nem működnek a karaktereid, belepumpálhatsz a filmedbe akármennyi lóvét, CGI-t és robbanást, akkor is szar lesz. Ha viszont működnek, akkor sok egyéb sutaságod simán megbocsáthatóvá válik. A Turbo Kid nem tökéletes, viszont pofátlanul szórakoztató és nagyon-nagyon szerethető.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!