Az okostelefonok és táblagépek széles körű elterjedésével csupán a kiadói merészségen múlott, hogy mikor jelenik meg olyan társasjáték, amihez applikáció is szükséges lesz. És itt most nem a segédprogramokra gondolok, amiket szorgos kockák írogattak serényen kedvenc játékukhoz (mint amilyen a Sidekick a Sentinels of the Multiverse-höz, vagy a random csapatelosztó a Smash Uphoz). Nem, itt szó szerint olyan társast kell elképzelni, ami csak magával az applikációval együtt játszható. Sőt, továbbmegyek: az app vezérli magát a játékot. Hogy az már nem is hagyományos társasjáték és akkor inkább mehet helyette a LoL/CoD/akármiamireráfüggtél? Badarság, az XCOM társas változata a megtestesült példa rá.
Lassan az a vád fog érni, hogy fű alatt bedolgozok a Fantasy Flight Games-nek, amiért arányaiban elég sűrűn fordul meg az oldalon az amerikai kiadó egyik-másik játéka, de mit tehet a lelkes gémer, ha egyszer ilyen remek érzékkel szolgálják ki az ízlését? Nos, igen, ez alkalommal is az FFG a ludas, amiért nem átallott rátenyerelni az XCOM frencsájzra és készíteni belőle egy állatira szórakoztató társast. Az XCOM: The Board Game (röviden XCOM:TBG, de a továbbiakban csak simán XCOM) nem csupán merít számítógépes elődje reinkarnációjából, hanem egyenesen átlényegíti azt: a játékosok az XCOM szervezetének egy-egy vezéralakját irányítják, akik az alájuk tartozó részleg hatékony kommandírozásával igyekeznek beleadni apait-anyait, hogy megállítsák az idő előtti UFO-apokalipszist.
Az XCOM, amit az egyik legkreatívabb és méltán elismert tervezőnek, Eric M. Langnak (Chaos in the Old World, Blood Rage) köszönhetünk, teljes mértékben kooperatív játék, nincs áruló, nincsenek önös célok, ha valaki rosszul teljesít, az egész csapat látja kárát. A játékosoknak körről körre kell feltartóztatniuk a támadó csészealjakat, sectoidokat, mutonokat és egyéb idegen rusnyaságokat, amíg egy nagyszabású akció keretében végre nem hajtják a győzelemmel felérő utolsó nagy bevetést. Amint ez megtörténik, a játékosok megnyerték a menetet, és lehet örülni. Gondolom sejthető, hogy vért kell majd izzadni, mielőtt a végső küldetés lehetősége egyáltalán megnyílik.
Ebbe ugyanis kevés beleszólásunk akad játékosként, mivel az XCOM eseményeit az ingyenesen letölthető app kezeli, kezdve a támadók felbukkanásától a különböző akciókig. A dolog egyébként rém egyszerű, sőt, szabályként egy négylapos füzetke biztosít róla mindenkit, hogy jó helyen jár, és nem maradt ki a szabálymagyarázat a dobozból, csak éppenséggel az appot kell elindítani hozzá. A viszonylag gyors előkészületek után annyi a dolgunk, hogy az appot kezelő játékos felolvassa, ami a kijelzőn megjelenik, így spórolva meg a szabálytanulást és a nyögvenyelős tanulójátékot. A program tutorial része érthetően és lényegre törően mutatja be, hogy melyik lépésben mit kell csinálni, nekünk nincs is más feladatunk, mint engedelmeskedni neki.
Az applikáció tehát csillagos ötösre vizsgázik: keretbe foglalja az egész játékot, kézen fogva vezeti be a játékost a szabályokba, a mechanizmusok működésébe, egyszersmind pazarul megalapozza a hangulatot is. Az interfészt mintha a PC-s XCOM-ból szalajtották volna, remekül hozza az eredeti feelingjét, és természetesen a játék zenéje szól használata közben. Mondjuk az aksit sem kíméli, mivel nagyjából folyamatosan megy az alatt a másfél-két óra alatt, amíg egy partit végigtolunk, pláne ha kettőt, de ez minden progival így van, amit huzamosabban nyüstöl az ember.
Az egyébként pörgős és tényleg nem túlkomplikált játékmenet megértéséhez először a játékosok szerepeit kell bemutatni. Az XCOM elé maximum négy ember ülhet le, legalábbis a készítők szerint, és habár ki lehet próbálni akár öten is, úgy, hogy egy szerepet ketten visznek, de az valahogy nem az igazi. A kevesebb se szerencsés, úgy egy emberre több feladat hárul, persze profik simán bepróbálkozhatnak egyedül is. Tehát megvan a négy játékosunk, úgyhogy nincs más hátra, mint kezdés előtt kiosztani a szerepeket (random módon vagy választással, mindegy). A négy szerep a négy fő feladatkör kontrollját vonja maga után, kábé mint egy valódi szervezet esetében.
A műveleti tiszt legfontosabb feladata, hogy kezelje az appot, és bemondja, mikor mi történik, ki mit csináljon, illetve mi várható. Emellett ő kezeli az orbitális védelmet, valamint erős támogató szerepe van: szatellit tokeneket kap, amiket különböző területeken oszthat szét. A főparancsnok felel a pénzért és a légvédelemért, illetve a kritikus helyzetekben neki kell dönteni két rossz között. Az osztagparancsnok vezeti a taktikai egységet, osztja be a katonákat és védelmezi a bázist. A tudós pedig technológia kártyákat húz, majd próbálja azokat minél hamarabb kifejleszteni, hogy magát vagy a többieket erősítse különböző módokon.
A négy szerep erősen más megközelítést kíván meg, ám mivel a játék sok, gyorsan lezajló alegységből áll, így nem kell tartani attól, hogy különösebben nehéz lenne elsajátítani őket. Az XCOM inkább gyakorlatias hozzáállást kíván meg, mint szerepjátékosat, itt a beleélés maga a cselekvés. A főparancsnok felelőssége talán az egyik legnagyobb, hiszen neki kell előre beosztani a költségvetési keretet, amit aztán a többi játékos nem feltétlenül tart be (de ez elég ritka, a játék keményen bünteti a büdzsé túllépését). A legtöbb figyelmet mégis az osztagparancsnok követeli meg: a négyféle típusú katona közül kell két csapatot összeraknia, kábé félinformációkból. Az egyik csapatnak a bázist támadó idegeneket kell hatástalanítania, a másiknak pedig a küldetéseket megoldania.
De ne rohanjunk előre, lássuk, hogyan zajlik egy kör, ami két fő fázisból épül fel. Az első fázis valós időben zajlik: az app beindul, és elkezdi ontani magából az üzeneteket. Egyszerre csak egyet, de az abszolválásukhoz igencsak kevés időt ad, másodpercekben mérve. Ez a játék egyik legizgalmasabb része, sokszor pár pillanat alatt kell dönteni fontos kérdésekben, közben pedig a költségvetésre is figyelni kell, mert akármit művelünk, az bizony pénzbe kerül. Pár embernél már itt elhasalhat az XCOM - ezeket a kvázi stresszhelyzeteket nem mindenki tudja be szórakozásnak, még ha nincs is igazi tétje a dolognak. Pedig roppant élvezetes várni, mikor mondja - mit mondja, egyenesen kiáltja - be a nevünket az üti.
Ebben az első fázisban épül fel az idegenek támadása, és szintén ekkor kell eldönteni, hogy a játékosok hol és mennyi haderővel szállnak szembe velük; hiába osztják be optimálisan a keretet, a progi mindig tartogat egy-két orvtámadót vagy helyzetét változtató csészealjat. Mindezt az app vezényli le, afféle automata karmesterként. Ha végül azt közli, hogy ennyi volt, jöhet a végrehajtási fázis. Hogy ne maradjunk tanácstalanul, ennek is tudatja a menetét, így tulajdonképpen elég az appra hagyatkozni.
A végrehajtás során dobókockákkal teszteljük, sikerül-e az adott területet bevédeni: a műveleti tiszt szatellitekkel, a főparancsnok interceptorokkal, az osztagparancsnok pedig a taktikai különítménnyel vonul hadba. A játék az első felében színtiszta erőforrás-menedzsment, ám ezen a ponton átfordul kockázatkezelésbe. Minden feladatnak többször is nekifuthatunk, tetszés szerint, ám minden dobás során nő az esélye, hogy elbukjuk a kihívást. A lassabb lefolyású végrehajtást ez a push-your-luck mechanizmus teszi igazán izgalmassá, és hiába kockadobásokról van szó, nem pusztán a szerencsén múlik egy-egy kimenetel (ebben a tudós által feltalált cuccok is nagyban segítenek, automatikus sikerekkel és újradobásokkal - az sem mindegy, ő mikkel könnyíti a többiek dolgát, ha már egyszer nem harcol).
A játékot kétféleképpen bukhatjuk el. Az egyik, ha az idegenek elpusztítják a bázisunkat, a másik pedig, ha két kontinensen következik be pánik. Mindkettő jelzésére sávok szolgálnak, amin jelölőket pakolászunk fel és alá, de jobbára inkább csak fel, egyre közeledve a végzethez. A pánik akkor nő, ha a légvédelem nem puffantja le időben az égről az UFO-kat, a bázis pedig minden egyes behatolással amortizálódik. Lényegében a játék automatizált motorja (ami olyanokra is figyel, hogy melyik az aktív küldetés, hány csészealj van az orbiton, ésatöbbi) folyamatosan támadókat küld a táblára, amiket figyelmen kívül hagyva korán a fűbe harapunk.
Az XCOM egy remekül kidolgozott társas. Pörgős, izgalmas, odafigyelést és összedolgozást kíván meg, emellett teljesen átadja az XCOM-játékok hangulatát. Az app központi szereppel bír, sajnos elengedhetetlen tartozék (10 év múlva vajon lesz-e eszköz, amin fut majd?), de piszokjó érzés, ahogy “navigátorként” bekiabáljuk a teendőket, főleg amikor visszaszámolunk egy-egy akcióhoz. Sokak Akhilleusz-ina a szerencse - na, abból van benne bőven, tulajdonképpen minden cselekvés kimenetele a kockadobáson múlik, de...! Egyrészt mi döntjük el, hogy az allokálandó erőforrásunkból hova és mennyit szánunk (ez határozza meg a dobott kockák számát), másrészt nem csupán egyetlen dobás dönt, apránként épül fel egy-egy helyzet kimenetele.
Akik nem szeretik a feszültséget és a gyors döntéskényszert, azok inkább kerüljék el az XCOM-ot. Hiába játékról van szó, az időlimites szituációk hamar felpezsdítik a játékos vérét, amit aztán a kockák tovább szítanak. De ha már unod a sok holtidőt, a dermedt csendben gondolkodást, a sok analízis-paralízist, akkor próbáld ki. Nagy kaliberű játék létére hamar bele lehet jönni, és mivel két óránál ritkán tart tovább egy parti, gyakran elő lehet szedni, akár rögtön két vadászatra is. A nehézsége skálázható, könnyűtől a nehézig neki lehet ugrani többször is, illetve a végső küldetésből sem csak egy hergeli a játékosokat, úgyhogy még ez is a jó vétel mellett szól. Hogy aztán a jövő játékaira milyen hatással lesz majd az XCOM? Azt most még nehéz eldönteni, de úgy jársz a legjobban, ha saját magad teszel vele egy próbát.
