Neil Gaiman kétségkívül baromi szerencsés fickó. Minden létező szakmai elismerést birtokol, kitartó, masszív rajongói bázissal büszkélkedhet, abból él (gyaníthatóan nem is rosszul), amit szeret, és szó szerint bármit megcsinál, ami csak az eszébe jut, hogyaszongya':
"Eszembe jutott, hogy "Az igazság egy barlang a fekete hegyen" hetven perc lenne felolvasva. Arra gondoltam, mi lenne, ha egy vonósnégyes komor és fenséges zenét játszana alá, ahogy olvasom, mintha film lenne. És mi lenne, ha a skót Eddie Campbell, aki Alan Moore képregényét, A pokolbólt rajzolta, készítene illusztrációkat ehhez a legskótabb novellámhoz, és azok lennének kivetítve? ... A Carnegie Hallban a közönség állva tapsolt nekünk. Innen nincs feljebb."
Értitek, ugye? Üldögél otthon a kanapéján, pipázgat, vagy mit tudom én, aztán ez így egyszer csak az eszébe jut, fogja magát, megereszt pár telefont, és irány a Carnegie Hall. Mert megteheti.
Oké, nyilván nem ennyire egyszerű a képlet, de Gaiman képes elhitetni velünk, hogy ezt tényleg lehet (és érdemes is) így csinálni, lazán, magától értetődően és zökkenőmentesen. Könnyű lenne utálni a sikereiért (a leggyakrabban felmerülő érv ellene, hogy tehetsége egyszerűen nem predesztinálja az irgalmatlan hype-ra, ami kialakult körülötte), én azonban nem kárhoztatom, láthatóan komoly melóval építgeti karrierjét, akkor is jogosan jár neki a kalapemelés, ha talán nem annyira látnoki erejű tehetsége, mint inkább vérprofi marketingtevékenysége okán sikerült elérnie nagyjából mindent, amiről az írók többsége legfeljebb álmodozhat.
A Felkavaró tartalom novelláit is végtelen természetességük, könnyed, légies eleganciájuk miatt lehet igazán szeretni. Gaiman bámulatos virtuozitással lavírozik a műfajok között, a kötet sokszínűsége azonban nem eredményez szétesettséget, gondosan válogatott, jól szerkesztett, kompakt munka. A szerző ötletei továbbra is kitűnőek, fantáziája kimeríthetetlen, legjobb pillanataiban egészen egyedi, senki máséhoz nem hasonlítható hangot használ. A kitalált gyerekkori szerelem életre kel (Ami Cassandrát illeti), Csipkerózsika története új tartalmakkal gazdagodik (Az alvó és az orsó), egy emberszobor horrorisztikus módon esik szerelembe (Nőnemű végződések), az elhunyt apa unalmasnak tűnő holmijai közül Pterodactylusok kerülnek elő (Kalandos történet).
A misztikum folyamatosan jelen van a lapokon, átitatja a leghétköznapibb szituációkat is, Gaiman humora pedig hol visszafogottan bájos, hol már-már harsány (a Narancs című sztori pedig egyszerre sikerül röhejesre és torokszorítóra). A groteszk, sötét meseelemek, nyomasztó történések ellenére szakadatlanul érezzük, hogy a szerző végtelen odaadással és élvezettel mesél, öröme pedig minket is magával ragad, feltétel nélkül követjük az őrült kalandozásban.
Megkapjuk David Bowie fantasztikus "eredettörténetét" (A sovány, fehér herceg visszatér), egy misztikus Sherlock Holmes-sztorit (A halál és a méz esete), idegen-inváziós Dr. Who-kalandot (Semmi óra), egy történetben az Amerikai istenek főhőse, Baldur "Árnyék" Moon is felbukkan (Fekete kutya), de Gaiman tisztelettel adózik Ray Bradbury munkássága előtt is (Aki elfelejtette Ray Bradburyt). A popkulturális utalások számosak és rendkívül szórakoztatóak, a könyv tanult, Gaiman világában otthonosan mozgó geekeknek és tapasztalatlan felfedezőknek egyaránt ajánlható.
Egyetlen dologgal nem tudok mit kezdeni: Mr. Gaiman prózavers-szerű, rövidke szösszenetivel (Hogyan rakjunk össze széket, Utolsó házinénim). Ezek egyértelműen nem nekem szólnak, nem is vagyok benne maradéktalanul biztos, hogy értem szerzőjük szándékait - számomra nem annyira megformált, kész műveknek, inkább tét nélküli, unaloműző ujjgyakorlatoknak tűnnek. Ez persze csak a privát problémám, könnyen lehet, hogy más olvasó ezekben is örömét leli - és, mint említettem, Gaiman egyik sajátos fegyverténye, hogy bármit megcsinál, ami csak az eszébe jut.
Hála az égnek, hogy annyi remek dolog jut az eszébe. Köszönet érte.
Eredeti cím: Trigger Warning, fordították: Galamb Zoltán, Gálla Nóra, Juhász Viktor, Orosz Anna, Pék Zoltán, Török Krisztina
Agave Könyvek, 2015, 368 oldal
