Könnyen érhetné vád a Geekzet, hogy társasjáték-fronton csak a nehéz- és középsúlyú gémer címeknek adunk bemutatkozási lehetőséget, ámbár egyfelől ezt párszor már cáfoltuk, másrészt a családi játékok nem igazán az a kategória, ami a kannibálos horrorok és egyéb rémségek közt megtalálná a helyét. Szerkesztőségünk tagjai sem kiváltképp a Bohnanzára vagy a Monopolyra izgulnak fel, ámde további álságos kifogáskeresés helyett inkább kerek-perec rátérek a tárgyra: elérkezett az idő, hogy szót ejtsünk a 7 Csodáról.
A korábban nálunk is 7 Wonders néven kiadott társas - ezekkel a magyar kiadásokkal ritkán megy minden teljesen flottul - a belépőszinttől éppen csak egy fokkal áll fentebb, így ragyogóan beillik családi játéknak is. Rafinált egyszerűsége mellett meglepő mélységgel rendelkezik, ami miatt a kérgesszívű miniatúrás geek szintén megkedvelheti. A játék tervezője, Antoine Bauza úr belenyúlt a tutiba, amikor a széleskörű kompatibilitást szem előtt tartva kidolgozta a 7 Csodát, mivel játéka döbbenetesen rövid idő alatt vált roppant népszerűvé és ismertté. A közönség a kasszáknál, a szakmai zsűri a díjátadókon fejezte ki tetszését, ami tulajdonképpen egy dolognak köszönhető: a 7 Csodával szinte bárki leülhet játszani, különösebb nehézség nélkül.
A játék alapmechanizmusa az úgynevezett draftolás, ami korántsem ismeretlen, számos társasban összefuthatunk vele (a Magic the Gathering egyik versenymódja is erre épül). A lényege az, hogy minden játékos bizonyos számú kártyával kezd, amiből egyet kiválasztva megtart magának, majd a többi lapot továbbadja a mellette ülő játékosnak. Így az ellenkező irányból egy új szett lapot kap, amiből megint választ egyet, a maradékot ismét továbbpasszolja, és ez így megy, míg a lapok el nem fogynak. Az eképp összeállt kártyákból aztán vagy megindul a meccs, vagy, mint a 7 Csoda esetében, a lapokat a játékosok draft közben, képpel lefelé teszik ki maguk elé, majd amikor ezzel végeztek, mindenki egyszerre felcsapja a kártyáját és vagy megtartja (úgymond beépíti a birodalmába), vagy eladja pénzért (ekkor nem kell felcsapni, hogy mások ne lássák, mit vett ki a draftból). Harmadik opció, hogy a csodák szintjeit építi vele.
Tematikáját tekintve ugyanis egy civilizáció-építős játékról van szó, és mivel azok általában konokul összetettek a szerteágazó lehetőségeikkel, a 7 Csodát inkább afféle light verzióként érdemes felfogni. A címben szereplő hetes szám nem a véletlen műve, a játéknak ugyanis akár heten (kiegészítővel már nyolcan) is neki lehet ülni - mindezt ráadásul úgy, hogy nem nő drasztikusan a játékidő. Kezdésnél mindenki kap, vagy választ egyet a világ hét csodája közül (kiegekkel ezek száma is gyarapodhat), ez lesz a saját Csodája, aminek szintjeit építgetheti. Ezek nagy méretű, vastag kartonlapok, Miguel Coimbra szemet gyönyörködtető festményeivel, amik az ókor építészeti remekműveit ábrázolják.
A csodalapok arra jók, hogy szintjeik építésével különböző dolgokat szerezzünk (győzelmi pontok és egyéb, a lapjainkkal korreláló “bónuszok”), illetve már a játék elején kijelölnek egy irányt, amit a legtöbbször érdemes tartani - de természetesen nem minden esetben. A 7 Csodát ugyanis az nyeri, aki három korszak (lap-körbeadogatós forduló) lejátszása után a legtöbb győzelmi pontot gyűjtötte. És itt jön a fifika a képbe: hétféle különböző módon lehet pontot szerezni, ezt a hét eltérő színű lap jelzi.
A legegyszerűbb mind közül a kék szín gyűjtése, ami civil létesítményeket (fürdő, színház, városháza, stb.) takar, ezek mindenféle trükközés nélkül egy bizonyos pontot adnak és kész. A skála másik vége a zöld szín: a tudományos fejlesztések három különböző szimbóluma (fogaskerék, kőtábla, körző) önmagában nagyon kevés pontot ad, ám minél többet, és többfélét gyűjtünk be, annál több pontunk lesz a végén. A vörös szín a háborúzást jelképezi, pajzsokat ad; egy-egy korszak végén a jobbra és balra ülő szomszédok összemérik erejüket, és akinek több pajzsa van, az bezúz a másiknak plusz és mínusz pontok képében.
A sárga lapok a kereskedelmet reprezentálják, segítségükkel pénzt és kedvezményeket szerezhetünk, szerencsés esetben pontokat is, de nem ez a szín fő profilja. A szürke és a barna kártyák a tulajdonképpeni erőforrások, amiből a többi lapot megvásárolhatjuk - a szürkéből háromféle (textil, üveg és papirusz), a barnából négy létezik (fa, kő, vasérc és agyag). A lilák csak az utolsó korban lépnek be, és az eddig lerakott lapjainkra kombóznak rá, akár a szomszédokéra is (ezek volnának a céhek).
Minden kor elején 7-7 kártyát osztunk ki véletlenszerűen, így elég sok lap megfordul majd az ujjaink között, és általános esetben ebből 18-at építünk majd le magunk elé a pástra (az utolsókat eldobjuk), ezzel jelezve, hogy az onnantól a mi birodalmunk része, és mi vagyunk a haszonélvezői. Pontszámolásra csak a játék legvégén kerül sor, tehát sosem vagyunk teljesen tisztában vele, hogyan állunk. Számít, mennyit háborúztunk, hogyan ügyeskedtünk a lila és a sárga lapokkal, mennyi pontot adott a Csodánk, mennyi pénzünk maradt - és még ezeket is befolyásolhatják egyes lapok, különösen a kiegészítők által behozott fehér és fekete színek.
A 7 Csoda zsenialitása az egyszerűségében rejlik. Oké, aláírom, hogy elsőre nem lesz könnyű megjegyezni a kártyákon lévő ikonokat, illetve átlátni, mi hogyan függ össze, de az is tuti, hogy másodszorra már flottabbul megy majd. Aztán harmadjára még lazábban, negyedjére meg már kisujjból. Mert a 7 Csodából egy parti nem lesz elég - mivel a körbejáró lapokból mindenki egyszerre választ, és fedik fel azokat, ha a töprengést leszámítjuk, viszonylag gyorsan lezajlik egy játék, ritkán megy csak egy óra fölé. És ahogy kezdünk rákapni a lehetőségekre, a lapok kombinációira, úgy akarunk egyre többet belőle. Egy adott kézből a legideálisabbat kiválasztani nem könnyű, mindent úgysem tudunk megépíteni, és közben az erőforrásokra is figyelni kell, annak híján a pénzre, hogy a szomszédoktól vásárolhassunk. A Csodát is érdemes fejleszteni, az meg kapásból 3 lap mínusz, folyton az a kérdés, mi éri meg jobban?
Szemfülesnek kell lenni, hogy jó lapot tartsunk meg, hogy összenézzük az egyre szűkülő lehetőségeket a páston lévő birodalmunkkal. Nincs értelme rámenni a zöldekre, ha alig szerzünk belőle, de ha továbbadjuk a mellettünk szorgosan tudóst játszó kollégának, azzal lehet, hogy könnyen megtöbbszörözzük az ő pontjait. Kevesebb játékosnál elgondolkodtató, hogy vajon visszaér-e az a lap hozzánk, amit korábban kinéztünk. A 7 Csoda másik óriási előnye, hogy szinte alig van benne holtidő, mindenki egyszerre cselekszik, még 7 játékosnál is (persze, ha valaki sokáig gondolkozik, arra nincs ellenszer). Emellett hangulatos, szép, öröm a lapokra nézni, adja magát az ókori szetting. Könnyű megtanítani gyerkőcnek és idősnek egyaránt, és bőven van benne annyi, hogy egy megveszekedett gémert is lekössön.
Mivel elérhető magyar nyelven, és nem egy nagy kiadás (más játékokhoz képest), ezért még a beszerzésével sem lehet különösebb gond. A 7 Csoda több szempontból is kiemelkedő társasjáték, könnyen válhat egy több ízléssel megáldott csapat közös nevezőjű szórakozásává, és még a ritkábban játszó hölgyeket is rá lehet venni, hogy próbálják ki.
