Az exploitation filmek egyik alkategóriáját jelentő, cselekményük középpontjába az (általában nőkön történő) erőszaktevést és az azt követő bosszút állító művek látványosan illusztrálják a titulus jogosságát. Hatásmechanizmusuk ugyanis nem pusztán többféle erős érzelmi hatás kiaknázásán alapul (nemi erőszakkal kapcsolatos undor, félelem és megaláztatás, majd a nézők ily módon felkorbácsolt, sértett igazságérzetét kielégítő bosszú), de társadalmi tabut jelentő vágyak kielégítését is ígéri (női meztelenség, explicit szexjelenetek, kegyetlen bosszú).
Az Abel Ferrara által két évvel a vázlatszerű, fúrógépes gyilkosságok sorozatát megjelenítő Driller Killer után és bő egy évtizeddel a sokszorosan tabusértő, víziószerű Mocskocs zsaru előtt rendezett Ms .45 zsenialitása éppen abban rejlik, hogy látszólag sorra pipálja a rape-and-revenge filmek kötelező alkotóelemeit, közben mégis hátat fordít az alantas nézői elvárásoknak. Így kovácsol társadalomkritikus, sőt már-már feminista üzenetté egy méltatlanul kezelt, főként csak kult-köröben megbecsült direktor egy olyan filmet (bár ez utóbbi olvasatot ő tagadta), amelyben egy óra húsz perc alatt több gyilkosság történik, mint egy lustább gengszterfilmben, és amelynek zárójelenetét ma is bárki elirigyelhetné - avagy, kissé provokatívabban megfogalmazva, Tarantino nagyon örülne, ha tudna ilyen erejűt alkotni…
A Ms .45 ugyanis olyan expolitation film, amiben nincs meztelenség (sőt a fedetlen keblek látványa helyett egy olyannyira szétzuhant emberi lényt látunk tépett blúzban saját lakásában remegve téblábolni, hogy még egy vérbőség-zavaraiban morális kérdésekkel általában foglalkozni képtelen kamasz srácnak is azonnal lelohad tőle minden kedve), továbbá olyan bosszúfilm, amiben a közvetlen megtorlásnak még az ígérete sem igen merül fel (hiszen a lánynak nincs erőforrása vagy tudása az első erőszaktevő után nyomozni), ehelyett egy férfinemen végrehajtott, egyszerre igazságos és igazságtalan bosszú-kísérletté szélesül New York mocskos utcáin, végezetül pedig olyan érzékeny, társadalomkritikus dráma, ami egy gyorsvonat sebességével zakatol, és bár egyáltalán nem számítanál rá, de még vicces is mer lenni. A Bosszúvágy, az I Spit On Your Grave és a Taxisofőr mellett a helye a polcodon (és amúgy a háromból az első kettőnél jobb).
Thana (az egyes beállításokban kísértetiesen Palvin Barbarára emlékeztető, akkor tizenhét éves Zoë Lund alakítja) egy szabóságban dolgozik, ahol a főnök napközben kedvesen flörtölget a fiatal női alkalmazottakkal - már amikor éppen nem üvölt, tép szép egy ruhát egy hiba miatt, vagy hívja fel rá valaki figyelmét, hogy érdemes lenne hatékonyabban dolgoznia, épp úgy, mint a többiek, főleg ha továbbra is itt akar dolgozni, épp úgy, mint a többiek…
A lány tehát riadt, tágra nyílt szemmel végzi a munkáját (nem láttam még színészt vagy színésznőt, akinek az ártatlanság látványosabban az arcára lett volna írva), a műszak végén sem tart bulizni kollégáival, akik nagyszájúak, magabiztosak, és a nagyvárosi utcasarkokon lazuló kanos vagányokat vaskos “fuck you!”-zással és középső ujjuk magabiztos használatával tanácsolják el maguktól.
De a néma, törékeny, fiatal Thana bőven nem elég erős ehhez - messziről áldozat-szaga van, minden mozdulatán látszik, hogy nem ura, inkább csak esélytelenségével, fizikai fogyatékával és lelki kiszolgáltatottságával tisztában lévő utasa az életének -, így hamar és sorsszerűen le is csapnak rá: fényes nappal, egy sikátorban megerőszakolja őt egy ragasztóval felismerhetetlenné maszkírozott férfi (a rémisztő, állatias figurát maga a rendező játssza), majd a következő alkalom ígéretével hátrahagyja. Mikor a lány a sokktól teljesen megzavarodva hazatántorog, és otthonában egy betörő várja, aki pénz és értékek híján úgy dönt, rablás helyett beéri nemi erőszakkal is, valami eltörik benne.
Valamit tenni kell. Valamit változtatni kell. Bármit, de tenni kell.
Bármit meg lehet tenni.
Thana másnap, miután hazajön a munkából, lemossa a vasalóról a vért, és a fürdőkádjában egy kenyérvágó késsel feldarabolja a férfit. A pisztolyát megtartja, hiszen jól jöhet az még, ha erőszakolókat kell gyilkolni. Biztos jönnek még, nem? Tegnap jött kettő. Bármelyik férfiból előtörhet, bármelyikből. Csak elő kell csalni belőlük. Minden férfiban erőszak fészkel, és Thanának végre van válasza az erőszakra. Thana végre irányít. A pisztolyt tehát megtartja.
A film egynegyedénél sem tartunk.
A Ms .45-öt olyan érzés nézni, mint amilyen gyerekfejjel a természetfilmeket volt. Az ember nyilván drukkolt a kedvenc állatának, természetesen, mondjuk a tigrisnek, és tapsikolt, amikor a tigris megvédte magát egy hatalmas kígyótól, és elijesztette a vadászokat, aztán megette a kígyótojást, aztán széttépte a… széttépte a kisantilopot, aztán felfalt egy nyuszit… De hát a tigrisnek igaza van, nem? Vagy a nyuszinak?
Thana vastag vörös rúzst ken az ajkára, mélyen dekoltált ruhákat vesz, majd éjjel járni kezdi a várost, kivilágítatlan parkokban sétál, és sötét kapualjakba les, ha pedig vitát hall egy strici és a kurvája között, mert nem önző, szívesen segít más nőnek is ráérezni az irányításra. Thana fekete szemeteszsákokkal hagyja el otthonát, és idegen kukákba dobja - erre már a kedves főbérlő nénike is felfigyel, akinek a kiskutyája annyira szeret a lány lakása környékén szaglászni. Thana kihívón szemezni kezd a főnökével, mikor a munkahely ablakából éppen rálátni egy szomszédos lakásban egy in flagranti jelenetre - erre már a főnöke is felfigyel...
Thana készen áll rájuk.