Szokásunkhoz híven ezúttal sem maradhatnak ki az év végi toplistázásból a társasjátékok, ám idén már nem egyedül tartom a gyeplőt a bakon ülve, felszegődött mellém ugyanis Borbíró kolléga, hogy elmondja, mik varázsolták el a legjobban a 2015-ös felhozatalból. Ahogy azt sejteni lehetett, idén is folytatódott a boardgaming szubkultúra reneszánsza, ami nem pusztán az új játékok döbbenetes mennyiségében mutatkozott meg, hanem a hobbiba becsatlakozó - eleddig gémer-szűz - emberkék számában is. Nincs új a nap alatt, lehetne mondani, de ez nem igaz, és habár évről évre újra felvetül a kérdés, hogy lehet-e még új mechanizmusokat kitalálni, és amikor már szinte mindent láttunk mindenféle kombinációban, akkor jön egy friss ötlet, vagy egy ismeretlen variáns, és megkavar mindent. Az ismeretlen ösvények keresése idén mérföldkőhöz érkezett, ami jövőre talán egy új trendben csúcsodik ki, ez pedig a történetmesélős társasok műfajának evolúciója. Volt már próbálkozás ebben az irányban, de ilyen letisztultan idén volt szerencsénk először mélyebb dramaturgiával átszőtt játékokhoz. Úgyhogy további szócséplés nélkül következzenek a Geekz crew 2015-ös kedvencei!
(Desrix)
A kickstarteres kampánydömpingek dübörgése idén sem halkult el, elég csak az abszolút sikerű Scythe-ra gondolni (amely, ha a Geek Istenek is úgy akarják, jövőre itt fog csücsülni a listán), ennek egyik “mellékterméke” a Burgle Bros. Az eszméletlenül stílusos grafikájú játékban egy heistet kell végrehajtanunk - a kooperatív társasok kedvelői örülhetnek. A Burgle Bros. remekül elegyíti a betörős tematikát az egyszerű mechanizmusokkal, kevés magyarázatot igényel, így akit egyből beszippant a roppant hangulatos dizájn, az rövidke szabálymagyarázás után indulhat is feltúrni a többszintes épületet a széf után. A sokféle karakternek köszönhetően egyhamar nem lehet megunni, és mindez csupán kártyákkal zajlik.
(Desrix)
Újabb kickstarteres sikersztori, durván túltolt pledge szintekkel, amiknek köszönhetően van is cucc a csomagban rendesen (fém fogaskerekek és miegymás). A Steampunk Rally egy versenyzős játék, amelyben egy-egy híres feltalálóval állunk a hegyes-völgyes szakasz startvonala elé. Hogy mivel? Az verseny közben kiderül! A járgányunk ugyanis a kártyadraftolás miatt körről körre épül (vagy esik szét, ha nem osztjuk be jól a naftát), így olyan gőzpunkos közlekedési eszközöket hozhatunk létre, amikre nem is gondoltunk volna. Gondolkodós, mégis könnyed hangulatú euró steampunk beütésű grafikákkal.
(Desrix)
Nagyon erősen a 7 Csodára hajazó heavy-filler lett a Between Two Cities, melynek érdekességét az adja, hogy nem saját várost húzunk fel a jól ismert draftolás segítségével, hanem a tőlünk jobbra és balra ülő társunkkal közösen igyekszünk építkezni. Pontot csak a kisebb értékű település után kapunk, színek és azok kombinációi után (vendéglátóhelyek, lakóparkok, ipari telephelyek, stb.), ezért érdemes összebeszélni a riválissal - hiszen győztes csak egy lehet. Gyors játékmenete, pofonegyszerű szabályai és üdítő változatossága miatt nagyon jó időtöltés, akár két komolyabb játék között is.
(Desrix)
Klasszikus eurogémek terén nagyon nehéz újat mutatni manapság, inkább a létező játékelemek különféle remixelése zajlik - ami nem baj, mert az újonnan betérők kiforrottabb játékokkal fertőződnek meg. A The Voyages of Marco Polo a T’zolkin készítőinek hagyományosabb játéka, melyben alkimistákat megszégyenítő érzékkel adagolták a mechanizmusokat, ráadásul épp ott, ahol kellett. A játékban Marco Polo útját követjük végig különböző képességű történelmi utazókkal, mindezt a középsúlyú eurók szintjén mozogva (vagyis szerzel X dolgot, hogy azt beváltsd Y-ra, amivel csinálsz Z-t; itt: arannyal és tevékkel zsonglőrködve haladsz előre a táblán, hogy minél több győzelmi pontot szedj össze). Semmi újat nem mutat, mégis nagyszerű - ha ilyen játékra fáj a fogad, tégy vele egy próbát.
(Desrix)
Kissé elfogult vagyok a Warhammer 40.000 világát felhasználó játékokkal, pláne, ha űrstratégiáról van szó, ezért a Forbidden Stars afféle “kiskedvenc” a listámon. Jogos az idézőjel, mert full-heavy a drága, még úgy is, hogy csak négyen tolhatják maximum, de hát ez van, egy egész szektor urává válni strapás és megerőltető meló. Valahol a meló szó is indokolt, mert hat-hét óra egy agyégető játékból, amiben ráadásul bőven kijut a holtidőből is, több mint elég, de ennek ellenére mégis… A Forbidden Starsban rengeteg lehetőség van, amiket egy játszma alatt lehetetlen száz százalékban (vagy akár ötvenben) kiaknázni, így bőven nyújt élményt sokadik újrajátszásra is, csak legyen olyan szerencsétek, hogy mind a négyen rá tudtok szánni egy napot.
(Desrix)
Izgalmas, ha egy app mondja meg neked, hogy mit csinálj? Kvázi mint egy parancsnok, most ezt csináld, most azt, és minderre pár másodperced van csupán? Naná, bizonyítja ezt az XCOM táblás verziója, amelyben négyen közösen vághatunk neki a támadó idegenek visszaszorításának. Az ingyenes applikáció jóval tágabb teret enged az automatizált ellenfélnek, mintha egy pakli kártyából húzva derülne ki, mit tervez, ráadásul mindezt időre. Ehhez jön egy egy óra alatt lefutó, szoros erőforrás- és kockázatmenedzsmenttel bőségesen megszórt játékmenet - tuti befutó, és nem a híres videojáték miatt.
(Desrix)
A végére hagytam a nagybetűs élményt. Az egyik leghíresebb kooperatív játék (Pandemic) és egy már-már unortodox stílus (Legacy) szentségtelen frigye jött, látott és brutálisan rövid idő alatt lett első helyezett a világranglistán! Hogy ezt hogy csinálta? Pofátlanul: a Pandemic Legacyban a játékosoknak kampányszerűen összefűzött meccsek során kell helytállniuk a Föld népességét fenyegető vírusokkal szemben, úgy, hogy időnként egy lezárt és titkos dossziéból kell új szabályokat beragasztani a szabályfüzetbe, vinyettákkal módosítani a játéktáblát és a karaktereket, amelyek fejlődnek, kapcsolatot építenek ki a többiekkel, sebesüléseket gyűjtenek be és véglegesen is elpatkolhatnak. Bizony, a végleges kardinális kulcsszó a játék esetében, mert amit odaragasztasz, ott marad, a kaparós sorsjegyhez hasonló lapokat nem tudod “visszakaparni”, de ami a legdurvább, hogy néha lapokat kell benne széttépni. Bizony. Ám ha mindezt el tudod fogadni, óriási élményben lesz részed, mintha egy filmsorozatot játszanál végig, amelyben váratlan fordulatok történnek és, és, és egyszerűen ezt ki kell próbálni! A bevezetőben erre utaltam új stílusként, mert nagyon rizikós (riskes, írhattam volna, mivel első ízben a Risk vezette be a Legacyt) húzás volt a játék kiadása - a legtöbb gémer félti és óvja a játékát, kártyavédőbe rakja, miegymás, nem hogy széttépi. De bejött, méghozzá durván bejött, úgyhogy nem csodálkoznék, ha jövőre más is megpróbálkozna majd hasonlóval. Hátránya, hogy ha egyszer végigjátszod (ami azért 15-20 alkalom), többször nem tudod, ráadásul cseppet sem olcsó, de egy megrögzött gémernek ugyan mi a drága?
(Desrix)
Még egy elvetemült, mikro- és makroökonómiai mutatókkal álmodó eurósnak vagy egy monstre miniseregeket gyűjtögető amerisnek is szüksége van társaságban, egy-két óra alatt tapasztalatlan egyénekkel is lejátszható játékokra, lehetőleg magyar kiadásban - levezetésnek, "fertőzésnek" (azaz a hobbi terjesztésének), lazításnak. A Colt Express ilyen (magyarul idén jelent meg, ezért a szerepeltetés), ráadásul erős tematikai hangulattal rendelkezik, hiszen ki ne látott volna száguldó vonatkocsin játszódó filmet banditákkal, seriffel (itt marsall, de a különbség csak az USA jogrendjében jártasak számára fontos) és persze ropogós tűzpárbajokkal, gyakran elcsattanó pofonokkal? A kettő és hat fő közti játékos banditákat személyesít meg (kevesebb játékos esetén kicsit kisebb a szerencse szerepe, de kevesebb az izgalmas és vicces interakció is), akik pénzt gyűjtenek a vonat utasaitól, valamint egymástól, és az állomásra érkezéskor a leggazdagabb bandita győz. Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy a legtöbbet tüzelő játékos párbajhősi hírnevet szerez, ez pedig komoly összeggel beárazható tőke a vadnyugaton, azaz a gyűjtögetés mellett vagy helyett a harciasság is kifizetődő...
A játékrendszer előnye, hogy - bár a véletlen szerepe távolról sem elhanyagolható benne - izgalmas döntési lehetőségeket ad, amiket pedig folyamatosan változó feltételekhez kell szabnunk a sikeres meggazdagodáshoz, így (egy másik, szintén népszerű western tematikájú játéktól, a sokkal monotonabb és szerencsefüggőbb Bang!-től eltérően) folyamatos taktikázásra, agyalásra, az ellenfél gondolkodásmódjának és kockázatvállalási hajlamának megtippelésére kényszerít. Morricone zenével és whiskey vagy sör fogyasztásával ajánlott!
(Borbíró Andris)
Megosztó társasjáték: műfajteremtő, állati hangulatos és egyedi humora van (európai jellegű, ha szabad ilyet mondani - egyébként franciák a szerzők), freestyle RPG-ket és régi PC-s kalandjátékokat idéz, valamint kifejezetten a történetmesélésre épít, de az RPG-k tökölődése nélkül, mely okok miatt már jó előre vágytam rá. Másrészt azonban tartalmához és egylövetűségéhez képest relatíve drága, az alapdobozzal ugyanis csak egyetlen, kb. 5-6 óra alatt végigjátszható sztorit kapunk, a többit kiegészítők formájában kell megvennünk. (Azaz a Pandemic Legacyhoz hasonlóan egyszer játszható, ám ez sokkal rövidebb időt vesz igénybe - igaz, nem kell tönkretennünk sem a játékot közben.) A hazánkban is aktív használt társasjáték-piac adta lehetőségek miatt azért a játék ára nem egyenlő a végigjátszás költségével, de elismerem, még így sem mondható barátságos vételnek.
Ha azonban ezen a kérdésen túllépünk, feltárul a T.I.M.E. Stories számos előnye: a felfedezés izgalmának hangulata, a gyönyörű grafikák, az intuitív, ugyanakkor memóriánkat is igénybe vevő játékmenet és főként a társasjáték teljes egyedisége az év egyértelműen legizgalmasabb megjelenésévé teszi a hozzám hasonlóak számára, akik elsősorban a történetet, azaz a kreatív és hangulatos ötletekkel és eseményekkel teli filmeket, videojátékokat, RPG kalandokat stb, díjazzák - számomra egyértelműen kötelező vétel volt, és a folytatásokra is biztosan benevezek (a második sztorit - The Marcy Case - holnap fogjuk játszani, utána írok róla egy hosszabb és biztonságosan jelzett módon, de spoilereket is tartalmazó hosszabb kritikát).
(Borbíró Andris)