A Szebb holnap után a világ egy csapásra más szemmel nézett
a hongkongi filmekre. John Woo gengszterdrámájának invenciózus lassításokkal és
stílusos mozdulatokkal előadott vad, vérbő, fegyverfetisiszta tűzharcai egy
egészen új szintre emelték az akcióműfajt, a történetbe ágyazott sorstragédia
pedig szinte példátlan érzelmi reakciót és katarzist váltott ki a nézőkből,
főleg egy olyan mozgóképes vérontáshoz képest, amelyben a főhősök a pestisnél
is több embert ölnek meg.
A ’80-as évek túlzás nélkül a hongkongi mozi legendás korszaka; az ekkoriban készült remekművek olyasmit adtak az akciózsánernek, amelynek hatása azóta is érződik rajta. A korábbi évtizedben uralkodó wuxiák iránt ekkorra kissé megcsappant az érdeklődés, és a stúdiók ezt azzal kompenzálták, hogy harcművészeti csörtéiket egyre őrültebb fantasyvel körítették, Jackie Chan pedig lényegében megverten kullogott vissza a szigetre első amerikai kudarcai után. Közben olyan rendezők, mint Tsui Hark (Dangerous Encounters of the First Kind), Ringo Lam (City on Fire) vagy az elfeledett Johnny Mak (Long Arm of the Law) iszonyúan pesszimista, sötét és nihilista filmeket csináltak, nem egyszer alig, vagy egyáltalán nem szerethető főszereplőkkel. Hong Kongnak új hősökre volt szüksége.
Jobbról be a hosszú kabátos, napszemüveges, gyufaszálat rágcsáló, mindkét kezében egy-egy pisztollyal ólmot szóró, fegyverével szamurájkardot illető áhítattal bánó Chow Yun-Fat, a coolság tankönyvi definíciója. Nem sokkal a Szebb holnap (Ying hung boon sik, angol címén A Better Tomorrow, 1986) premierje után a hongkongi fiatalok olyan kabátban és napszemüvegben lófráltak az utcákon, mint az egyetlen éjszaka alatt szupersztárrá és kulturális ikonná váló Chow – pedig még csak nem is ő volt a főszereplő.
Az eredetileg a komédiáiról ismert, majd Tsui Hark produceri bábáskodásával szintet lépett John Woo két testvér történetét mesélte el: a gengszter Hóét (Ti Lung, aki a ’70-es évek kungfu-filmjei után ezzel adott új löketet amúgy is legendás karrierjének) és a rendőr Kitét (Leslie Cheung). Öccsére való tekintettel Ho le akarja zárni életének alvilági fejezetét, de még elvállal egy utolsó munkát Tajvanban. Mivel azonban elárulják, börtönben köt ki, Kit pedig durva leckét kap abból, hogy milyen következményekkel járnak testvére viselt dolgai. Ho barátja, Mark (Chow) bosszút áll az árulón, ám közben ő maga is megsérül, és mikor Ho három év múlva kiszabadul, egy új világ várja. Becstelen és ellenséges.
Woo alapvetően Sam Peckinpah életművének fő stilisztikai és tematikai elemeit ültette át egy új környezetbe. A lassításokkal és káosszal tömött, vérgőzös, „kevesen sokak ellen” akciójelenetek éppúgy a Vad banda rendezőjének megoldásait idézik, mint a régi és az új morális szembenállása. Ho, Kit és Mark azt a világot képviselik amelyben, legyen szó akár rendőrökről, akár gengszterekről, még számítanak az olyan emberi értékek, mint a becsület, a lojalitás és a tisztesség, ám ez a világ pusztulóban van: a pár szűk év alatt arrogáns és érzéketlen nagyfőnökké váló Shing (Waise Lee) már az új, Woo-t a valóságban is frusztráló és elkeserítő, elvtelen idők hírnöke.
A Szebb holnapot végig ez a konfliktus határozza meg, ezért tartja olyannyira szem előtt Ho, Kit és Mark kapcsolatát, fókuszpontban az egymástól Ho gengsztermúltja miatt elidegenedett testvérpárral. Ezek a cinizmustól, önkénytől mentes karakterek a végsőkig, vérfolyamokon és hullarakásokon át is kitartanak egymás mellett, és pontosan ebből a mentalitásból, az erőszak csodálatos romantizálásából születik meg Woo nagy öröksége, a viszonylag rövidéletű, de annál fenségesebb „heroic bloodshed”, avagy hősies vérontás alműfaja (amelynek többé-kevésbé majd Ringo Lam vet véget, amikor a ’92-es Full Contacttal beleviszi a maga nyers pesszimizmusát).
Az ezt tápláló karakterdinamika lenyűgöző. Woo nem csak a két, választott hivatásuk mentén összeütköző testvért állítja szembe egymással, de látványos kontrasztot rajzol fel a harsány, laza, folyton vigyorgó Mark és a komolyabb, komorabb, leharcoltabb Ho között is. És bár Woo mindig is sokkal jobban értett az akciókhoz, mint a dialógusokhoz, a Szebb holnap a szereplők viszonyának köszönhetően, noha nem a legjobb, de valószínűleg a legérettebb, legkiegyensúlyozottabb filmje. Golyóbalettjei ugyan később precízebbek, eposzibbak (Hard Boiled), drámái pedig még húsbavágóbbak lesznek (Golyó a fejbe), de a testvérek közös megváltástörténetének és a viharos, kegyetlen utat bejáró Mark szívszorító sorstragédiájának gyönyörűen felépített, színtiszta katarzisa a maga módján egyedülálló a karrierjében.
A megveszekedett golyózáporokat még nem teljesen tökéletesre csiszolt, de annál zsigeribb stilisztikai bravúrral felvonultató kikötői finálé a koreográfia, a robbanások és a golyóbalett mellett azért is olyan hatásos és mellbevágó, mert a hősöket nem hatalomvágy, pénzéhség vagy bosszú hajtja; csupa pozitív, egymás iránt táplált érzelmek mindent felülíró forgatagában osztják a halált. Mi több, Kit és Ho számára az öldöklés egyfajta családon belüli szükségszerűség, a köztük lévő testvérviszályt ellenségeik vérével mossák el. A kontraszt brutális és túlzó, de zseniális, a film témáinak és emocionális világának következetes csúcspontra juttatása.