Magyar zászló Sztálingrád felett - Panzer General/Panzer Corps

Az a kijelentés, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi, közhelyből szép fokozatosan hamis közhellyé változott az elmúlt években, legalábbis ami a PC-játékokat illeti. Amikor utánanéztem, magam is meglepődtem, hány régi, ma már klasszikusnak tekinthető címnek jelent meg enchanced/remastered/extended/reloaded stb. jelzővel ellátott, kisebb-nagyobb ráncfelvarrást kapott változata, melyek között vannak egészen sikerültek (Baldur’s Gate Enchanced Edition), meg persze olyanok is, amiket csak egyszerű parasztvakításként lehet definiálni (Heroes of Might and Magic III HD).

Felesleges töprengeni rajta, hogy a trendet milyen mértékben indukálták anyagi megfontolások, vagy éppen az eredetiség - sokszor felhánytorgatott, de távolról sem minden alapot nélkülöző - hiánya: ha csak annyi haszna van, hogy a szívünkhöz nőtt, öregecske címek installálásánál elkerülhető a kompatibilitási problémák miatti agyi vérömlenyek kialakulásának valószínűsége, a legtöbb esetben már megérte. És akkor még nem is beszéltünk azokról a műfajokról, mint például a körökre osztott stratégiáké, ahol manapság igencsak soványka a felhozatal. Ezért gyújtottam hát kisebb örömtüzeket, amikor 2011-ben megjelent a Panzer Generalt "félhivatalosan" újraélesztő Panzer Corps.

Az 1994-es ősről (és persze a Panzer General 2-ről, nézőpont kérdése, hogy kinek melyik áll közelebb a szívéhez, a magam részéről csak annyit, hogy a „love” és a „fuck” után valószínűleg a „rugged defense” volt az a kifejezés, ami az angol nyelvből először rám ragadt) nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy létrehozója, az SSI tökéleteset alkotott. Tökéletes volt az egyensúly: könnyű kezelhetőség, de mégis komplex játékélmény. A hagyományos tagolású nehézségi szinteken túl három-négy további paraméter tetszőleges ki-be kapcsolásával (időjárás, háborús köd, utánpótlás, etc.) adott volt a lehetőség a környezet további finomhangolására. A valós (és olykor hipotetikus) történelmi események ihlette szcenáriókra felfűzött kampány során hadseregünk győzelmeink, illetve a győzelmekért kapott presztízspontok által mind minőségében (a sztálingrádi csata kellős közepén jelentek meg először a Tigrisek, erre sok év távlatából is tökéletesen emlékszem), mind tapasztaltságában folyamatosan fejlődött, az a tény pedig, hogy bizonyos pontokon a kampány elágazott, magától értetődően indukálta, hogy a végső győzelmet követően azonnal újabb hadjáratba fogjunk (És ha már Sztálingrád….tegye fel a kezét, aki egyszer sem tartotta vissza a Tigriseket a Volga partján csak azért, hogy valamelyik magyar egységgel adja meg a kegyelemdöfést az addigra már teljesen leamortizálódott szovjet ármádiának, és a nemzeti színeket lássa feltűnni a folyó mentén).

A PG és utódai azon kevés játékok közé tartoztak, ahol az ember néha szántszándékkal veszíteni kényszerült annak érdekében, hogy bizonyos pályákhoz hozzáférhessen (persze csak módjával, mert ha a „Your services are no longer required” felirat tűnt fel a képernyőn, pályafutásod ténylegesen véget ért – hozzáteszem, ennél elegánsabban azóta sem, egyetlen játék sem közölte még velem, hogy ezt bizony elszabtam). A palettán különleges színt jelentettek a fiktív események: elfoglalhattuk a hitszegő Albiont, Egyiptom megszerzése után bekebelezhettük az egész Közel-Keletet, no és persze végül partra szállhattunk az Egyesült Államokban is. A PG mindemellett elegánsan, de mégis ravaszul kerülte ki a rosszízű áthallásokat: SS-egységek például nem szerepeltek az elérhető kínálatban, de az egységek átnevezésére volt lehetőség.

Ragozhatnám még tovább, de a minőség legfőbb bizonyítéka a játékok időtállósága: az azóta eltelt 22 évben, a mai napig több száz kampány készült az elkötelezett rajongók keze által (első blikkre úgy tűnik egyébként - legfeljebb kommentekben megcáfoltok majd - hogy a PG II nagyságrendekkel több moddert ihletett meg, mint az első rész). Persze, erre némileg rá is voltak kényszerülve, tekintettel arra, hogy az 1999-es Panzer General 3D Assault és a következő évben megjelent Scorched Earth után több mint tíz évig senki nem nyúlt a brandhez.

Ám ahol egy ajtó becsukódik…..ugyancsak 2000-ben történt, hogy egy Ian McNeil nevű úriember megalapította a Slitherine Software nevű kiadót az Egyesült Királyságban. A csapat majdhogynem kizárólag a körökre osztott stratégiai játékok műfajában tevékenykedett - asztali és digitális változatban is jelentettek meg címeket, illetve érdekességként elmondható, hogy ők készítették a szimulációs programot a magyar adókon is felbukkant, 3 évadot megért „Rettegett harcosok c. sorozathoz - így amikor 2011-ben a Lordz Games Studios, mint fejlesztő segítségével Panzer Corps néven feltámasztották a játékot (az eredeti név tulajdonosa jelenleg az Ubisoft, itt ezért a változás), a reboot nem is kerülhetett volna jobb kezekbe.

A Slitherine első nekifutásra abszolválta azt a feladatot, amelyen a Heroes of Might and Magic sorozat az etalonnak tekinthető harmadik résztől kezdve a mai napig minden alkalommal megbotlik: annyit, és csak annyit hozzányúlni az időközben klasszikussá nemesedett alapanyaghoz, amennyire elengedhetetlenül szükséges. Nagyobb összegben mernék fogadni egy pofon ellenében, hogy a fejlesztők jelentős része rajongó is volt egyben, a végeredmény – önálló játékként, de egyféle hommage-ként felfogva is - magáért beszél.   Mindent megtartottak, ami egyszer már bevált: nagyrészt ugyanaz maradt a 26 szcenárióból álló kampányfa, a kezelőfelület sem okoz meglepetéseket, a kő-papír-olló (zuhanóbombázó-nehézpáncélos…) elvén működő összecsapások, a 2D-s látványvilág és a hangeffektusok (apróság, de becsukott szemmel is meg lehet állapítani, hogy a bombázónk sebzett-e egy támadásnál, vagy csak a muníciót pazaroltuk) is mind-mind a nagy elődöt idézik. Nagyon helyesen foglaltak állást a sorozat első és második része közti legfontosabb játékkmechanikai különbségben is: az egységek sérülése csökkenti, és nem növeli a tapasztalati pontokat, ami ugyancsak apró differencia, mégis jelentősen kihat a taktikára. Az az igényes kialakítású kisenciklopédia, amely közvetlenül elérhető a menüből, már csak hab a tortán.

Talán ha három apróbb dolgot tudnék felróni a készítőknek: néhány szcenario (pl. Varsó, Harkov) kiesett, a megmaradtak pedig picivel kisebbek lettek, és kevesebb helyiséget is tüntetnek fel, illetve az előmenetelünk során felbukkanó, és velünk maradó hősökön túl a harmadik rész(ek)ből átvehették volna az éppen nem mozgó egységek képességeit befolyásoló apró finomságokat, mint a kamuflázs, vagy a beásás.

Mindez nagyon szép és jó, de ha őszinte akarok lenni, önmagában azért picit kevés lenne az üdvösséghez, főként, hogy DOSBOX segítségével, illetve egy ideje már böngészőben is különösebb idegeskedés nélkül játszható az eredeti Panzer General. Ha közte és a Panzer Corps alapjátéka között kellene választanom, még mindig az elsőre szavaznék (lehetséges persze, hogy csak nosztalgikus alapon). A modernizált változat legfőbb vonzóereje a 2011 óta megjelent DLC-k sorozata, melyek a világháború egyes szakaszait ölelik át, és darabonként 11-12 , illetve a nagyobb lélegzetételű kiegészítők (Afrika Corps, Soviet Corps, Allied Corps) esetében több mint 20 végigjátszható és egymásba kapcsolható ütközetet tartalmaznak.

Ezek birtokában csakugyan azzal a jóleső tudattal támadhatjuk meg Lengyelországot, hogy a végkifejletig több mint száz órán át vezényelhetjük a páncélosainkat, és ha meguntuk a Stukák sivítását, megtorolhatjuk győzelmeinket a szövetséges oldalról. Ezeknek a kampányoknak további előnye, hogy a tervezők variálhatták a célkitűzéseket: már a Fall Weiss végigjátszásánál is lesz részünk védekező jellegű (tartsd a Bzura folyó vonalát a lengyel ellentámadással szemben) ill. egyes helyek elfoglalásán túlmenő (semmisíts meg x egységet a Varsó védelmére gyülekező seregek közül) kihívásokban. Annál is inkább, mert az MI egészen jól muzsikál: nem szórja szét az erejét a teljes fronton, hanem koncentráltan, meghatározott helyeken igyekszik az erőfölény kialakítására.

Fontos hozzáfűzni, hogy természetesen a modderközössség sem maradt tétlen: ha minden igaz, létezik például magyar vonatkozású kampány, melyhez még nem jutottam el ugyan, de a leírás szerint a magyar-szlovák ún. kisháborútól Budapest ostromáig sok minden rajta van az étlapon.

Zárszóként nem is írhatnék mást, minthogy hozzon bármit is a jövő: kelljen bár fémbilit hordani ahhoz, hogy beléphessünk a viruális valóságba, legyen bár mindennapos dolog a segglyuk mellé applikált USB-slot, amíg élek én (amellett, hogy “nem érdekel más, csak a Diósgyőr”, de ez talán most mégsem vág annyira témába) szabad óráimban egyszer-egyszer bizonyosan le fogok ülni a Panzer Corps, vagy éppen a mindent megalapozó Panzer General elé.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!