Bemutatkozott az új Star Trek-tévésorozat!

A Comic-Conon debütált a januárban startoló új Star Trek-tévésorozat első előzetese, egyben kiderült a széria címe is: Star Trek: Discovery. (A Discovery egyben a hajó neve is.) A forgatás még nem kezdődött el, úgyhogy konkrét jeleneteket nem kaptunk, csak egy szép CGI-videót az Enterprise utódjáról. Egyelőre ezeket lehet tudni a Bryan Fuller parancsnoksága alatt futó sorozatról:

  • Új karakterekről fog szólni.
  • Nem lesz köze a legutóbbi három alternatív univerzumos Star Trek-mozifilmhez.
  • Az első évad 13 részből fog állni, és a korábbi szériákkal ellentétben egyetlen összefüggő sztorit mesél majd el.
  • Lehetséges, hogy a sorozat a True Detective/Fargo mintájára antológiaszerű lesz, vagyis a későbbi évadok (amennyiben lesznek) más-más hajóról és legénységről szólnak majd - és akár más korszakban játszódnak. (Bár Fuller ezt többé-kevésbé már cáfolta, azért célzott rá, hogy némi igazság mégis lehet benne. Még nem tudni, az első évad mely korszakban fog játszódni, de biztos nem a Star Trek VI. és Az új nemzedék között.)
  • Fuller azt ígéri, hogy a sorozat teljes mértékben hű lesz a franchise eredeti szellemiségéhez - progresszivitás, emberség, metafora, felfedezés.
  • A Discovery meglehetősen hasonlít az Enterprise-nak arra a verziójára, amelyet Ken Adam és a Star Warsszal legendássá vált Ralph McQuarrie tervezett még 1976-ban, egy soha el nem készült Star Trek-filmhez.
  • A korábbi szériákkal ellentétben ebben lesznek LGBTQ-karakterek is.
  • A sorozat első része a CBS-en debütál majd, a továbbiak pedig a csatorna fizetős streaming szolgáltatásán, a CBS All Accessen - de a premierjük 24 óráján belül az epizódok elérhetővé válnak majd a Netflix 188 országában, így nyilván itthon is.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!