Batman: Gyilkos tréfa – Inkább csak egy rossz vicc

Nehéz olyan érvet felhozni az animációs Gyilkos tréfa-adaptáció mellett, amelynek figyelembevételével a film nem tűnik teljes kudarcnak. Pedig olyan jól indult minden: a valaha írt egyik leghíresebb Batman-képregényt, egyben az egyik legmeghatározóbb Joker-sztorit a DC nagy veteránjai dolgozták fel, méghozzá a főhős és a Joker rég bejáratott szinkronhangjaival, Kevin Conroyjal és Mark Hamill-lal. Ráadásul a kiadó és a Warner animációs részlege már bizonyította, hogy remekül bánik a választott alapanyagokkal, és még olyan fajsúlyos klasszikusokba sem törik bele a bicskájuk, mint a The Dark Knight Returns – pedig ha van gyémántburkolatú kemény dió, akkor az aztán az.

Vagyis a Batman: Gyilkos tréfához (Batman: The Killing Joke) minden szükséges hozzávaló és kecsegtető előjel adott volt. Aztán minden elromlott.

Kezdjük azzal, ami rögtön kiszúrja a szemet: ez az animációs stílus ehhez a sztorihoz kevés, mint pszichiáter a Jokerhez. A The Dark Knight Returns idején a DC vette a fáradtságot, hogy a szokásosnál valami nyersebbel, durvábbal, szögletesebbel álljon elő, és ez meg is hálálta magát, ezúttal azonban csak ugyanazt a rutint kapjuk, amit tucatnyi másik filmben a Superman: Ítéletnaptól a Batman fiáig. Utóbbiakhoz el is megy ez a minimális erőfeszítéssel és kreativitással felskiccelt egyenvilág, de a Gyilkos tréfa a maga gondolatiságával, pszichológiájával és őrületábrázolásával nagyon messze van azoktól a hagyományos szuperhőstörténetektől, amelyekre ez a stílustalan stílus még anélkül ráhúzható, hogy a tartalom és a forma ne álljon ordító ellentétben egymással.

Arról nem is beszélve, hogy Brian Bolland mesterien pontos és elegáns rajzai, illetve John Higgins beteges, rémálomszerű színei után (Bolland 2008-as újraszínezését most hagyjuk) ez csak egy nagyon lusta imitáció: nagyjából olyan, mintha egy elsőéves művtöris zsírkrétával újrarajzolná a Mona Lisát. Márpedig az összehasonlítás abszolút elkerülhetetlen, mert a Gyilkos tréfa nem egy laza adaptáció, ellenkezőleg, mondatról-mondatra, beállításról-beállításra követi a forrásművet – úgy, ahogy a Sin City tette, csak Rodrigueznek volt annyi esze, hogy a képi világot is átemelje a vászonra.

Gyorsan pontosítok: a film ott követi szorosan a forrásművet, ahol konkrétan azon alapul. Merthogy a Gyilkos tréfának csak az utolsó negyvenöt perce a tényleges adaptáció, az első fél óra egy teljesen új, direkt ehhez az animációs feldolgozáshoz írt előzmény. Ha ez most úgy hangzik, mintha két külön sztoriról lenne szó, nyugi, nem te értetted félre, ez tényleg két külön sztori, amelyek közt semmiféle jelentős logikai vagy dramaturgiai kapcsolat nincs. De hát Alan Moore története nem is igényel előzményt, kerek egész úgy, ahogy van. Az alkotók szerint azért volt szükség az eredeti kiegészítésére, mert a negyvennyolc oldalas képregény túl rövid ahhoz, hogy ki lehessen tölteni vele a DC animációs filmjeinek hagyományosan 70 perc körüli játékidejét.

Ebben persze van valami, de csak azért, mert eleve ragaszkodtak a már említett rajzstílushoz, az ugyanis a maga egyszerűségével egy bizonyos tempóra is determinálja a filmet: nem engedélyezi a hosszabb szüneteket, az elmélázásokat, a precíz hangulatteremtést, a vizuális komplexitást. A Gyilkos tréfában lett volna 70 perc, de legalább egy jó óra, ha nem sietnek annyira a jelenetek és a dialógusok ledarálásával, és egy kicsit jobban koncentrálnak az atmoszférára, mint a cselekményre – hogy nem így tettek, az abból is látszik, hogy Moore eredetijének felkavaró őrületforgataga szinte egyáltalán nincs jelen az adaptációban. Amikor a képregény végén Batman elkezd nevetni, az sokkoló, itt meg inkább csak érthetetlen, mert nem érezzük át a nyomást, a horrort, amelyből ered. Hiányzik a hatás.

És akkor most térjünk rá arra az első harminc percre. A képregényt a mai napig rengeteg kritika éri Barbara Gordon/Batgirl megnyomorításáért, azt ugyanis (mint sok más női karakter esetében, ld. Women in Refrigerators) az író pusztán eszközként használta arra, hogy a történet ténylegesen fontos (férfi) szereplőinek bosszúmotivációt szolgáltasson. Moore később maga is elismerte, hogy ezzel hibát követett el (hírhedt Len Wein, a DC akkori szerkesztőjének válasza is Moore-nak arra a kérdésére, hogy megteheti-e ezt a karakterrel: „Yeah, okay, cripple the bitch”). Ezért az adaptáció első fél órája természetesen Barbaráról szól, az ő szerepét igyekszik kiegészíteni és kontextusba helyezni. Többek közt azzal, hogy nos, dug egy jót Batmannel.

Tekintsünk most el attól, hogy mennyire bődületesen elbaszott ez olyasvalaki számára, aki több évtizednyi képregényes kontinuitás alapján mindig is egyfajta apa-lánya kapcsolatot látott Batman és a sokkal fiatalabb Barbara között (a háztetős szexjelenet után úgy éreztem, meg kell mosakodnom), mert ennél itt sokkal nagyobb problémákról van szó. Először is, hiába kezdődik és végződik a film Barbarával a középpontban (a tényleges Gyilkos tréfa-adaptáció után még van egy stáblista alatti pluszjelenet), az alkotók egyszerűen csak mennyiségileg kitágították a képregénybeli alig-szerepét – valójában ugyanolyan jelentéktelen, férfikarakterek szolgálatában álló figura maradt, aki húsz percen át keresi Batman kegyeit, és ábrándozik a bőrruha alatti testéről. Aztán jön a Joker, lelövi, és kezdődhet az igazi sztori. Másodszor, ez az első fél óra ettől függetlenül is csak egy mérsékelten érdekes, lapos előzmény egy átlagosnál talán fél fokkal jobb antagonistával. Egyszerűen nem méltó ahhoz, ami utána következik (vagy legalábbis következnie kellene). Mintha az Apokalipszis most! főcíme elé beragasztana valaki egy standard háborús akciófilmet.

És ezt most még csak nem is lehet rákenni valami Zack Snyder-féle kóklerre, a Gyilkos tréfa mögött ugyanis harcedzett képregényes veteránok állnak. A forgatókönyvet az a Brian Azzarello írta, aki az utóbbi húsz év egyik legjobb sorozatát tette le az asztalra (100 Bullets), a produceri széket pedig a DC animációs atyaúristene, Bruce Timm foglalta el, akinek már csak a Batman: A rajzfilmsorozat miatt is bérelt helye van a mennyországban. Egyszerűen érthetetlen. Mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy olvassa el az eredeti képregényt – ha pedig már olvasta, akkor olvassa el újra.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!