Van-e új a nap alatt? Max Gladstone derekasan beleadott apait-anyait Nagyrészt halott című regényének megírásakor, üdítő ötletekkel frissitve fel a fantasy zsánerét - ám vajon elegendő ennyi az emlékezetessé váláshoz, a gaimani panteonba való felemelkedéshez? Egyáltalán, muszáj egy modernkori fantasynek olyan ötlethalmazzal kirukkolnia, amelytől kirobban a ház mind a négy fala? Nem elég egy flottul átgondolt és végigvitt, konzekvens sztori a megüdvözüléshez?
Nehéz kérdések, ám a Nagyrészt halott esetében jogosultságukat veszítik: Gladstone biztos kézzel ragadja meg a zsáner veszett kutyáját, hogy aztán az engedelmes pincsikutyaként pontosan akkor és ott ugasson fel, amikor a mester engedélyezi. Ja, és úgy, ahogy a mester engedélyezi. Hogy ezt az ebet éppenséggel teljesen véletlenül China Miéville eresztette szabadon? Mert hát a Nagyrészt halottban ábrázolt gőzfantasy-jogmágia-istenek háromszög fémjelezte világ és szereplői pont mintha a brit fenegyerek fejéből pattantak volna ki. Csakhogy ezúttal nem egy tűzijáték negyedórás időtartamára szándékoznak maradni az olvasóval, de erről picit később.
Ennek kapcsán aztán kijelenthető, hogy az eredetiség csalija működik, hiszen jó műnek is kell a fülszöveg, ám jelen esetben a beharangozott, sebtiben elropogtatott égi látványosságot egy lebilincselő és gondolkodásra késztető darab váltja fel. Gladstone ötletei gyökeret vernek és kicsíráznak, még hajtást is növesztenek, egészen addig, amíg egy terebélyes erdő nem nő ki belőlük, amiben szívesen tesz sétát a fantasyre szomjazó vándor.
A Nagyrészt halott alapfelállása hasonló a Lépcsők városáéhoz: adott egy indusztriális korszakába éppen belépő világ, amelyben korábban istenek uralkodtak, ám hiába akasztották össze bajszukat a mágikus tudást felfedező emberekkel, a rövidebbet ők húzták. Örökségük persze nem tűnt el teljesen, sőt, a regény sztorija éppen az egyik, eddig sikeresen túlélő istenség, Kos rejtélyes halála körül bonyolódik.
Tara Abernathy, frissen végzett Mesternő, miután felépül a Tudás iskolájából való szó szerinti kirúgása után (egy magasan a felhők fölött lebegő iskolát képzeljünk el), egy igen patinás nevű cég gyakornoka lesz, a világ leghatalmasabb varázslói között. Tarát rögtön a mélyvízbe dobják, mivel főnöke szerfölött érdekes feladattal bízza meg: támassza fel valahogyan Kost. A helyzet természetesen jóval bonyolultabb ennél. Tara rövidesen elűzött vízköpők serege, Kos elveszett szerelme, kaptártudattal irányított rendfenntartók, régi sérelmek, vámpírkalózok, mechanikus lovak és láncdohányos tűzpapok közt találja magát.
Ebben az első blikkre talán kuszának tűnő ötletkavalkádban az a legszebb, hogy működik. Mármint akár magától is, mivel Gladstone egy végletekig átgondolt rendszerbe illesztve prezentálja mind világát, mind szereplőit: nem pusztán az agyrobbantás pillanatnyi élvezete miatt léteznek, hanem megindokolt, a világ szabályaihoz illeszkedő, alkalmazkodó, netán épp a kiskapuk révén ezeket felrúgó módon kerülnek tálalásra.
Erre azonban szükség is van, mivel a Nagyrészt halott a mágiát a jog rendszereként értelmezi - és milyen jó munkát végez vele! A szerződések, lévén lélekenergiával köttetnek, hangsúlyosabbak, mint ha pusztán pénzről vagy szolgáltatásról lenne szó. Az istenek megállapodásokat kötnek az emberekkel, kihelyezik és befektetik energiájukat, mint ahogy egy bank kötne hitelszerződést. Ez az ötlet remekül beválik, és annak ellenére, hogy magyarázatot csak keveset kapunk - legalábbis a regény első felében -, ezt ellensúlyozandó, egy-egy elejtett mondatból lehet sejteni, mi fán terem errefelé a mutyi. A kezdés emiatt döcögős, de legalább hangulatos és nem unalmas.
A kéz kezet mos elve Alt Coulomb városában is alapvető működési mechanizmus, így ennek köszönhetően a Nagyrészt halottban egy fantasyköntösbe bújtatott tárgyalótermi krimit üdvözölhetünk, friss és üde megvalósításban. Gladstone-nak mindenre megvan a válasza: a modern nagyvárosok felhőkarcolókkal tűzdelt gőzkori változata olyan hátteret biztosít a kellemesen noiros nyomozásnak, amelyben csak rövid időre érezzük majd magunkat elveszve: a taxiktól a távfűtésen át a biztosítókig annyi ismerős részlet kacsint ránk, hogy muszáj elismerni az író azirányú elhatározását, miszerint ő most a nyolcvanas évek New Yorkját egy az egyben áthajintja a fantasy felségterületére.
Mivel a Nagyrészt halott egy antológiaszerű sorozat első része, muszáj nagyobb figyelmet fordítania a világépítésre, úgy, hogy közben az egyedi mágiarendszer is érthető közelségbe kerüljön az olvasóhoz - igen ám, de mi a helyzet a szereplőkkel és a történettel? Nem csak száraz végigstatisztálás a sorsuk a leírások árnyékában? A főszereplő tekintetében határozott nem a válasz (Taráról, motivációjáról, érzéseiről, gondolkodásmódjáról remek képet kapunk), ellenben a többiekre már nem jut ennyi idő (ez különösen a vámpír kalózkapitány és Tara főnöke, Lady Kevarian esetében sajnálatos), de hátha egy későbbi könyvben majd ők kerülnek a fókuszba.
A történetre szintén nem lehet panasz, és habár nincs benne kismillió csavar, nem is hiányzik. Az ügyvédi jogmágia útvesztői kellőképp feladják a labdát, így mire a fináléhoz érünk, már felkészült bojtárként ízlelgethetjük a megoldást. Vagyis a kirakós összerakása nem marad el, bár egészen különleges módon zajlik le - de ha a jog egyben varázslat is, mi mást várnánk tőle.
A Nagyrészt halott egy igazán kellemes meglepetés. Egyedi ötletek jellemzik, amelyek azonban végig kordában tartva maradnak, megőrizve az egyensúlyt a sziporkázás és az élvezetes történetmesélés tengelyén. Világa egyszerre ismerős és ismeretlen, és ez az újrafelfedezősdi nem nézi hülyének olvasóját, nem rág szájba, viszont mindig ad elég információt, így nem engedi, hogy eltávolodjunk tőle. Gladstone úr határozottan figyelemre méltó nyitást produkált a regényével, olyat, ami sokaknál garantálja majd a folytatás beszerzését.
Eredeti cím: Three Parts Dead, fordította: F. Nagy Piroska
Agave Könyvek, 2016, 375 oldal
