„Szerintem te azért lettél zsaru, hogy embereket verhess össze.”
Azt hiszem, utoljára Jackie Chan legjobbjaival fordult velem elő, hogy ilyen jól szórakoztam egy ázsiai akcióvígjátékon, az meg nem tegnap volt. Már a nyitójelenet megadja az alaphangot: egy felvágós, pofátlanul gazdag és csupavigyor szerelmespár Blondie Heart of Glassának dübörgő aláfestésére vásárol autót, miközben a kereskedők kezüket-lábukat törve, röhejes odaadással igyekeznek a kedvükre tenni. Csupa ritmus, jópofaság és lazaság. Később persze lesz vér, hulla, csonttörés, korrupció, téboly és gonoszság, ez a kedélyes hangvétel többé-kevésbé mégis kitart egészen a stáblistáig: a Veteran (Beterang, 2015) az év egyik legkellemesebb filmes mókája.
Seo Do-cheol nyomozót mintha a ’80-as évek amerikai zsarufilmjeiből mentették volna át a Veteranba. A korszak klasszikusan tökös, vagány kopója ő, a pimaszság mintaképe, aki imádja keményen betörni a rosszfiúk orrát, és pont leszarja, hogy ezzel megsért holmi jogokat vagy szabályokat vagy mi a pöcsömet, és ha a bürokratáknak valami bajuk van ezzel, sorakoztassák csak fel előtte őket is, szívesen megvitatja velük a dolgot. Persze nem is dél-koreai filmről lenne szó, ha nem lenne ebben valami csavar: bár Hwang Jeon-min remek alakításában a főhős tényleg egy rettenthetetlen, végsőkig elszánt, „kihaénnem” kopó, ugyanakkor – társaival együtt – egy szimpatikusan esetlen, végtelenül harsány, bolondos figura is, akit felesége többé-kevésbé lábtörlőnek használ, és aki így lesz döbbenetesen földre szállt és életszerű, ahelyett, hogy átragadna rá amerikai elődeinek emberfelettisége.
Do-cheolnak az első negyed óra két rövid, de frenetikus akciójelenete után (gondolj a klasszikus Jackie Chan-opusokra, ahol egy bunyó vagy üldözés helyszínének minden mozdítható és fix eleme potenciálisan a csonttörés és/vagy a humor eszköze) egy vállalati ficsúr kerül a célkeresztjébe. Tae-oh, apuci cégbirodalmának kontrollálhatatlan, szadista, pszichopata, drogfüggő örököse csúnyán ellátja a baját egy egyszerű kamionsofőrnek, aki tiltakozni megy a cég épületéhez, mert anélkül bocsátották el, hogy kifizették volna a bérét. Ez az apró, elvben könnyen orvosolható probléma a hatalmasságok számára aprópénznek is kevés összeggel kapcsolatban a színtiszta emberi hülyeség és seggfejesség miatt hegyoldalon leguruló hógolyóként, teljesen értelmetlenül nő egyre nagyobbá és megállíthatatlanabbá. Azért, mert csak (ld. még a szintén idei In the Valley of Violence-t, ahol kb. ugyanez játszódik le, csak westernközegben).
Ryoo Seung-wan író-rendező (A Berlin-akta) azt mondta, nem csempészett tanulságos üzeneteket a sztoriba, ő pusztán szórakoztatni akart, de nehéz elmenni amellett, hogy a Veteran mennyire maróan aktuális a Dél-Koreát az utóbbi pár évben sújtó politikai és vállalati korrupciós botrányok fényében (a témát egyébként már a 2010-es, kevésbé sikerült The Unjustban is érintette). És a filmnek egészen más hangulata és dinamikája van így, hogy nem a klasszikus értelemben vett alvilágról, hanem a fehérgalléros bűnözésről szól, még annak ellenére is, hogy az eszközök (bunyók, üldözések, bérgyilkosok) nagyjából ugyanazok.
A főhős „szarok a szabályokra” attitűdje például egészen máshogyan (értsd: nem pusztán félig öncélú karakterrajzként) illeszkedik a cselekménybe, a hatalmasok ugyanis épp a rendőri túlkapások ürügyén igyekeznek véget vetni a nyomozásnak, és Ryoo bravúros párhuzamot hoz ki a szituációból az egymással szemben álló zsaru és céges gengszter között. A rendőrség nem kér a felülről rájuk nehezedő nyomásból, a cég nagykutyái pedig nem kérnek az egy szál idióta miatt alulról rájuk vicsorgó kopókból – így aztán mindkét oldalon lefejezett csirkékként szaladgálnak a különböző mértékig romlott öltönyösök, hogy lekapcsolják a saját emberüket, és valahogy eltakarítsák a dühöngő, pszichopata szarházi és az utolsó csepp véréig kőmakacs kopó egyre kínosabb és nyilvánosabb magánháborúját (amelyben persze vastagon ott van a véres osztályharc is). Nyugodt lehetsz: Ryoo abszolút profiként játssza ki a zűrzavart mind a feszültségteremtés, mind pedig a komédia szempontjából.
Persze a finálé azért alaposan bekeményít: a végső, utcai összecsapás már legfeljebb nyomokban vicces (nem is örülnénk neki, ha a dél-koreai műfaji film hirtelen elkezdene kitartani egyetlen zsáner és stílus mellett), cserébe annál brutálisabb és izgalmasabb. A Veteranban minden megvan, ami egy pokolian szórakoztató akcióvígjátékhoz kell – egyszerű darab, de abból a legjobb fajta.
(A filmet hétvégén vetítik a Koreai Filmfesztiválon.)