Szergej Lukjanyenko: Egyesült Őrség - Fény és Setét, ha összefog

Van az a furcsa, semmi mással össze nem hasonlítható tudatállapot, amelybe hosszabb nyaralások ötödik-hatodik napjára kerülhetünk, amikor már torkig laktunk a svédasztal bőséges, de kiszámítható ízeivel, és a lelkünk üdvösségét is elcserélnénk egy tányér friss lecsóért (méregerős, narancssárga szaft, füstölt kolbász, friss kenyér). Nagyjából ehhez tudnám hasonlítani azt az érzést, amikor az ember egymás után végzi ki a fantasy angolszász sikerszerzőinek könyveit, és úgy olvasna végre valamit, amiben a közép-kelet európai létünk is visszaköszön valamelyest, akár a hősök hányattatásai, akár az anyatejjel magunkba szívott hiedelemvilág és mitológia szintjén. Egyszóval: olyan fantáziavilágba látogatni, ami valahogy mégiscsak otthonos.

Szergej Lukjanyenko Őrség-ciklusából az első rész (illetve egészen pontosan az első rész első harmada) alapján készült filmet láttam először, és tudtam, hogy azonnal el kell olvasnom az alapanyagot is. Ahol a jófiúk egy citromsárga Zil 130-cal járőröznek az utcán, ahol a vámpírok koszos panelban héderelnek, és kvázi jegyrendszer-alapon jogosultak csak vért szívni, no és persze ahol az annyi magyar népmeséből is visszaköszönő toposz, valaki másnak a megátkozása körül bonyolódik a cselekmény, az egészen biztosan csak egy zseniális trip lehet. Nem kellett csalódnom, ahogy azóta, a csak Lukjanyenko által jegyzett folytatásokban sem (jelentek meg társszerzővel közösen elkövetett, illetve másnak gebinbe kiadott regények is a Mások világából, ahol azért voltak hullámvölgyek), s a frissen megjelent Egyesült Őrséggel most egy hosszú, kalandokkal teli út végére értünk.

Állandó főhősünk, Anton Gorogyeckij még mindig Moszkvában éli világát feleségével, Szvetával, és a már iskolába járó kislányukkal, az Abszolút Varázslónővel. A gyereknek mindkét őrség árgus szemmel figyeli hétköznapjait, amikor felbukkan egy vámpír Moszkvában, és az áldozatain keresztül üzen Gorogyeckijnek. Anton alig kezd bele a nyomozásba, amikor a lányát támadás éri – mégpedig onnan, ahonnan nem számított, nem is számíthatott rá, és felbukkan egy prófécia is, ami minden eddiginél súlyosabb fenyegetést jelent – ha jól értelmezik, akkor nemcsak a Másokra, de valamennyi élő teremtményre nézve.

Két dolog van, amiben Az Őrség–regények lekörözik az urban fantasyban utazó angolszász versenytársak zömét. Az egyik a mitológia kidolgozottsága: míg mondjuk a Soseholban vagy a Patkánykirályban alig tudunk meg valamit a másik városról és lakóiról, egyszerűen csak el kell fogadjuk, hogy vannak, Lukjanyenko az amúgy nem túl eredeti alapötletet – a fény és a sötétség seregei a hosszúra nyúlt háborút követően a kényszerű, egymás által felügyelt békében (azazhogy inkább fegyverszünetben) próbálnak élni egymás mellett – már az Éjszakai Őrségben is, a folytatásokban pedig még jobban kimunkálta, hogy egyre jobban kerekedjék a szemünk előtt ezt a bizarr, valahogy mégis ismerős univerzum. Idővel megismertük Homály mibenlétét és motivációit, logikusan épült be az alapokba a Inkvizíció vagy például az egyensúly megbomlását helyreállítani célzó „Tükrök”működése, és a szálak olykor a határokon is átnyúltak: gondolok itt pl. az angol őrségek vagy éppen Merlin felbukkanására. Az meg már csak hab a tortán, hogy - hacsak néhány elejtett megjegyzésből is – olykor a világtörténelem bizonyos eseményei is új megvilágításba kerültek. Az összkép nem száz százalékig konzisztens persze, akadtak zagyvaságok, de a cselekmény pörgése és a Mások világát kibontó újabb és újabb kirakósok felfedezésének öröme mindegyik regényben úgy magával ragadja az olvasót, hogy az biztosan nem fog hosszan merengeni egy–egy kisebb-nagyobb következetlenség fölött.

Gorogyeckij mágus kalandjainak másik, bizonyos szempontból persze relatív erénye a már emlegetett speciális, kelet-európai világlátásból fakad - az Őrségek története igazából bármelyik ex-szocialista országban játszódhatna. Urban fantasy sosem volt még életszagúbb és földhözragadtabb, sem hősei emberközelibbek és hétköznapiabbak (nem véletlen, hogy akiről a „hagyományos” fantasy zsánerében ugyanezt el lehet mondani, az a lengyel Sapkowski mester). A jóról és a rosszról alkotott felfogás is komplexebb az átlagosnál: igen nehéz lenne például eldönteni, hogy a Fény vagy a Setétpártiak vezetője–e a nagyobb macchiavellista, és aki figyelmesen olvasott, az tudja például azt is, hogy az első világháború és a „Nagy Október” is a fénypártiak elfuserált emberkísérleteként indult.

Fentebb taglaltak az Egyesült Őrségre is igazak, maga a regény pedig méltó lezárása Gorogyeckij mágus kalandjainak, több szempontból is. Annak, aki végig követte a korábbi részek eseményeit, a legnagyobb örömet az ismerős karakterek felbukkanása fogja jelenteni (ez egyúttal persze azt is jelenti, hogy aki botor módon ezzel a résszel vág neki a ciklusnak, az néhány helyen bizony értetlenkedni fog). Az Egyesült Őrség egy nagy jutalomjáték: olyan figurák is tiszteletüket teszik, sőt, kulcsfontosságúvá válnak a végkifejlet szempontjából, akik valamelyik korábbi részben (részekben) fontos szerepet játszottak akár a fény, akár a sötétség oldalán (vagy éppen, Lukjanyenko mester cselekménybonyolítási tehetségének hála, olykor mindkettőn). Külön öröm, hogy ez az „osztálytalálkozó” a regény utolsó lapjain egy olyan közös jelenetbe torkollik, amelynél drámaibbra még egyik megelőző részben sem volt példa.

Mindemellett persze megkapjuk a stabil szereplőgárdát is. A legfontosabb Geszer és Zavulon megszokott kettőse – kevés jobban működő párost ismerek, ha egymással szemben álló karakterekről van szó -, akik ősellenségként ezúttal hivatalosan is kénytelenek együttműködni (megint egy ősrégi toposz, mégsem válik közhelyessé), sőt, Zavulonról valami olyasféle is kiderül majd, amire tényleg kevéssé lehetett számítani. Anton Gorogyeckij a miértek keresése során mindkettejük (no meg a régi barát, Olga) támogatását élvezi, bár ez a támogatás ezúttal sem mentes mindenféle hátsó szándékoktól, őt nyomon követve (spoiler) eljutunk majd a vámpírok és a boszorkányok konklávéjára, találkozunk a legöregebb élő (vagy hogy is van ez) vámpírral, és ahogy lenni szokott, időbe telik majd, amire a fondorlatok dzsungelében a főhős át tudja venni az irányítást, hogy aztán olyan döntéssel találja szembe magát, amit csak a legnagyobb hősök képesek meghozni. A Mások mitológiája eredettörténetük fontos lapjaival bővül, kicsit zavarosabban talán, mint ahogy megszokhattuk, de ezzel is fontos részlet kerül a helyére.

Nyilván van az a pénz, amiért az ember haja újra és újra korpásodik, de első olvasatra úgy tűnik, hogy - legalábbis ezzel a szereplőgárdával – az Őrségek története lezárult. Rontóckodási szándék híján csak annyit árulhatok el, hogy a regény befejezésével Anton Gorogyeckij pályafutása hibátlan ívet ír le, hiányérzet biztosan egyetlen rajongóban sem marad.

Eredeti cím: Шестой Дозор, fordította: Egeres Zsuzsanna
Metropolis Média, 2016, 340 oldal


Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!
;