2016 legjobb képregényei

FOLYTATÁSOS SOROZATOK

Birthright (Image Comics)

A gyerekkorában eltűnt Mikey egy évvel később felnőttként tér vissza családjához egy fantasztikus világból, ahol  Terrenos népe Lore máguskirály ellen vív vesztes háborút. Ő a kiválasztott hős, aki győzelemre vezetheti az ellenállást… de már el is bukott. Lore azért küldi vissza a mi világunkra, hogy az idemenekült öt nagy hatalmú mágus elpusztításával megnyissa neki a két valóságot elválasztó kaput. Mike, a legendás harcos újra rátalál családjára, akikkel együtt menekül a rendőrség és a rá vadászó mágusok elől, miközben a gyermekét a szíve alatt hordozó szárnyas amazon is a nyomában van, és meg kell próbálnia kijátszania a lelkéhez kötött, állandóan a fülébe suttogó lényt, a rettentő Lore ügynökét. A tavalyi és a mostani év legjobb fantasy sorozata. (NK)


Black Science
(Image Comics)

16 rész. Ennyi kellett hozzá, hogy a Black Science legalább egy szusszanásra megálljon. 16 részen át olyan elképesztően veszett tempót diktált, ahogy a főszereplői egyik őrült, ellenséges világból a másikba csúszva próbáltak hazajutni, hogy ennél nagyobb adrenalinlökettel talán csak egy lángoló pályán száguldó hullámvasút szolgálhat. Rick Remender és Matteo Scalera sorozata azóta kicsit lassított, de még ez is a javára vált: karakterek és konfliktusok mélyültek el, megváltástörténetek lehetőségei derengtek fel, és mindezt átjárja a „fekete tudomány” közelgő, rettenetes következménye, mert ha magadat fejlettnek valló vademberként ütsz lyukakat a realitásban, előbb-utóbb rondán a nyakadba (és a Földed nyakába) ömlik az univerzum minden szara. Hihetetlenül ötletgazdag és gyönyörűen megrajzolt sci-fi-tébolyda, Sliders szteroidon és kokainon. (RCS)


Deadly Class
(Image Comics)

Rick Remender másodszor – mert a fickó egy zseni. A Deadly Class egy nyolcvanas években játszódó, gyors iramú, kíméletlen thriller, afféle szigorúan felnőtteknek szóló Harry Potter, csak varázslóiskola helyett bérgyilkosiskolával és Wes Craig fantasztikus képi világával. Túl azon, hogy Remender a maximumot hozza ki a korszak társadalmi-politikai-kulturális közegéből (és ez csak a háttér), briliánsan írt karakterekkel, döbbenetes fordulatokkal és egészen brutális akciókkal borzolja az idegeket – mindeközben pedig nyilván nem bánik kesztyűs kézzel a karaktereivel sem. Tavaly, a vérgőzös év végi mészárlás után csak úgy félrehajította a korábbi szereplőket, és behozott egy rakás újat, egyelőre pedig csak találgatni lehet, mi a célja velük. Az év tripje. (RCS)


Empty Zone
(Image Comics)

Jason Alexander Shaw sötét, disztópikus világában folytatódnak Corinne, a robotkezű zsoldos és hacker kalandjai: követi Mr. Oni nyomait a dekadens és indusztriális Berlinbe, hogy elpusztítsa nekrobiotikus kísérleteinek írmagját is. Vele tart társa, a meglepően idealista Hank és újdonsült partnerük, Vikker Petrov, a törpenövésű, halálos orgyilkos: egy emberevő kultuszon, a város csatornáiban rejtőzködő állat-ember hibrideken és a halottak szellemeit mesterséges intelligenciává fejleszteni akaró szürke eminenciás  magánhadseregén kell keresztülverekedniük magukat, hogy elérjék céljukat. A természetfeletti elemekkel átitatott cyberpunk noir kegyetlen, bizarr jövője nem ejt foglyokat: ilyen gyönyörű képregénnyel szemben senkinek sincs esélye. (NK)


Harrow County
(Dark Horse Comics)

Az amerikai déli államok folklórjából táplálkozó, de a saját mitológiáját lépésről-lépésre felépítő horrorsorozat évek óta töretlenül szállítja az erdőkben, a padlásokon és a kukoricamezőkön bujkáló rémeket. A mesésnek tűnő vidéki életet át-, meg átszövik a legendák, melyek elkezdenek megelevenedni, amikor a helyiek által kivégzett boszorkány újjászületik Emmy testében. A lány azonban ragaszkodik a családjához, és megpróbál valamiféle törékeny békét kovácsolni az emberek és a bizarr lények között, ám ez a szövetség újra és újra ostrom alá kerül, ahogy sorra előtűnnek Hester/Emmy elfeledett múltjának szereplői. Fabulaszerű, gótikus horror egy isten háta mögötti, elvarázsolt megyében. (NK)


Outcast
(Image Comics)

Ugyan a The Walking Dead továbbra is magasan szárnyal, eljött az év, amikor Robert Kirkman új(abb) sorozata kiszorította a listáról. Valahol ironikus, hogy a filmvilág az utóbbi években milyen görcsösen rákapott az ördögűzés témájára, ám többnyire csak középszerekre és régi klasszikusok felvizezett verzióira futotta (a középszer sajnos áll az Outcast tévésorozatos adaptációjára is) – az egyetlen mű, amely tényleg hozzátett valamit ehhez a témához, amely képes volt új oldalról, új ötletekkel, a megszokottól eltérően prezentálni, az Kirkman Outcastja. Az író persze baromi sokat köszönhet Paul Azecata hátborzongató rajzainak, de a sorozat legnagyobb erénye talán az, hogy akárcsak a legnagyobbak (vegyük kapásból Az ördögűzőt), képes személyes, drámai szintre hozni a borzalmakat – vagyis a főszereplőknek nem csak „démonokkal”, hanem saját múltjukkal, személyiségükkel, hitük válságával is szembe kell nézniük. (RCS)


Saga
(Image Comics)

Ha csak egyetlen képregényt emelhetnék ki tavalyról, az (megint) a Saga lenne. Brian K. Vaughan és Fiona Staples űroperája egy afféle csillagközi Rómeó és Júlia, amelyben eposzi, háborús háttér előtt bontakozik ki két szülő és gyerekük hol megkapó, hol brutális odüsszeiája. A Saga egyedülálló abban, ahogy a feelgood, kalandos elemeket keveri az explicit erőszakkal, szexszel és trágársággal, és leginkább abban, ahogy hol melengeti, hol pedig darabokra zúzza és megtapossa az olvasó szívét. Fiona Staples rajzai ugyan nem mindig érnek fel a sztorihoz, kedves, kissé naiv és mesés hangvételük mégis jól szolgálja azt (nem egyszer azzal, hogy döbbenetes kontrasztot alkot Vaughan szövegével). (RCS)


Southern Bastards
(Image Comics)

Emlékeztek a Scalped azon részeire, amelyekben Jason Aaron nem a sztorit vitte tovább, hanem attól független, kis történeteket mesélt a rezervátumban élő (vegetáló) emberekről? Mint például a két öreg indiánról szóló Listening to the Earth Turn? A Southern Bastards tavaly nagyrészt hasonló mederben csordogált – igaz, ezúttal a mellékvágányok nagyon is részei a sztorinak, hiszen fontos karakterek múltjában és motivációiban vájkálnak. De a lényeg, hogy Aaron (ezúttal a szinte kellemetlenül nyers stílusban dolgozó Jason Latourral), miközben előkészíti a sorozat fő konfliktusát (hazatér Irakból a meggyilkolt főszereplő – mármint akit főszereplőnek hittél – lánya, hogy szétcsapjon az Isten segge mögötti városban), életeket, sorsokat vázol fel a redneckekkel teli mocskos-véres-aljas Délen, ahol a környéket egy alvilági üzelmekbe is belecsúszó kiskirály, a helyi iskolai futballcsapat edzője uralja. Iszonyatos fertő, tökéletes, de már-már gyomorforgató közegábrázolás. (RCS)


Spider-Man
(Marvel Comics)

Bendis feketebőrű Pókemberének kalandjai folytatódtak 2016-ban is, és hiába szabdalták többször is darabokra a sorozatát különféle Marvel-eseményekkel, még mindig ő a kiadó egyik legjobb új karaktere - nem véletlenül állították a legfrissebb csapat, a Champions élére (az új Ms. Marvellel együtt). Míg az eredeti Pókember végre teljesen felnőtt és nemzetközi vizekre evezett, addig az új tinédzser Hálófej átvette a stafétabotot, és mai környezetben, a mai fiatalok mindennapos problémáival kerül szembe a szupergonoszok fenyegetésének árnyékában, mint tette azt Peter Parker is annak idején. A tökéletes trónörökös (nem úgy, mint az eddigi halvány másolatok). (NK)


Spider-Woman
(Marvel Comics)

A Spider-Woman már tavaly is kimagasló sorozat volt a hirtelen fókuszváltásával és a karakter teljes újrafazonírozásával (a múlté az érzéki domborulatokra feszülő kezeslábas és a minden férfinemű lényt letaglózó feromonok), azonban a Secret Wars után még nagyobb meglepetéssel rukkoltak elő: Jessica Drew várandósan érkezett meg az új Marvel-univerzumba. Az anyaság nagyobb kihívás egy szuperhősnek, mint gondolnánk, különösen ha a szülés lefolytatására kiszemelt galaktikus kórházat skrullok szállják meg, egy jó útra tért C-kategóriás szupergonosz a mentoráltja és egyben a bébiszittere, szembe kell szállnia saját férfi alteregójával egy párhuzamos dimenzióból, a legjobb barátnője pedig kirobbantja a szuperhősök közti második polgárháborút. Ha ez nem lenne elég, Javier Rodriguez legalább olyan szintre emeli a vizuális narratíváját, mint David Aja a Matt Fraction-féle ünnepelt Hawkeye sorozat esetében. (NK)

Futottak még: Amazing Spider-Man, Descender, Invincible, Lazarus, Manifest Destiny, Mighty Thor, Ms. Marvel, Star Wars, The Walking Dead

ÚJ FOLYTATÁSOS SOROZATOK (Olyan sorozatok, amelyeknek legalább az első sztorijuk lezárult 2016-ban)

Black Hammer (Dark Horse Comics)

Jeff Lemire újabb nagy dobása a klasszikus szuperhős-archetípusok dekonstrukciója, melyben bomlott elméjű, zavart, és nem emberi gondolkodású karakterek kényszerülnek egyfajta diszfunkcionális családként élni egy Alkonyzónába illő, vidéki városkában. Az egykori hősök megmentették ugyan a világot és Spiral Cityt, de szörnyű árat fizettek érte: a tízéves testbe került Golden Gail, Colonel Weird, a megbomlott elméjű, csillagközi felfedező kísértete, Walky-Talky, az ezredes hűséges robot segítője, az alakváltásra képes Barbalien, és az erdei remeteként élő Madame Butterfly hasztalan próbálnak hazajutni az interdimenzionális porfészekből. Kisvárosi drámába oltott rejtély, szuperhős-hommage és stílusparódia, valami egészen egyedi ízzel: ez a Black Hammer. (NK)


Black Widow
(Marvel Comics)

A Marvel az utóbbi években abszolút élen jár abban (mármint utcahosszal a DC és egykori önmaga előtt), hogy többé-kevésbé szabad kezet adjon az íróinak a nagy eseményekből és csapatszériákból kimaradó, egy-egy karakterről szóló sorozatokhoz. Így ezeket nem köti gúzsba a kontinuitás, és érdekes, izgalmas, ötletes, mindentől független sztorik születhetnek. A Black Widow tavaly az év legeszelősebb startját produkálta (az első rész hajszáját csak a Black Sicence debütálásához lehet mérni), és azóta is a karakter sötét, szovjet múltjában bátran turkáló, stílusos kémthrillerként robog előre. Chris Samnee és Mark Waid sorozatáról meg nem mondanád, hogy szuperhős-képregény, ha nem állna rajta  a Marvel logója – olyasmi, mint Ed Brubaker Velvetje, úgyhogy aki azt szereti, az ennek is bátran nekimehet. (RCS)


Doctor Strange
(Marvel Comics)

Jason Aaron a Thor után a doktort vette kezelésbe, és bár hasonló fogásokkal tette (mindkét esetben a karakter lényege kerül veszélybe: a Thorban valaki isteneket öl, a Doctor Strange-ben pedig a mágiát pusztítják), az eredmény mégis más, viszont ugyanolyan szenzációs. Aaron látványos, eposzi, világok és dimenziók közti kalandot írt, amely nagyon súlyos és drámai kérdéseket feszeget (pl. hogy mibe kerül a mágia, és hogyan lehetséges, hogy Strange ennyi éven át mindig életben maradt a legnagyobb fenyegetéssel szemben is), ugyanakkor nem feledkezik meg a humorról, az abszurditásról, a bizarr mozzanatokról és az eleven karakterekről sem. Kicsit olyan ennek a szériának a hangvétele, mintha a szerző egybegyúrta volna az említett, monumentális Thort az egykori, teljesen elszállt Wolverine and the X-Men képregényével. Kétségkívül az egyik legjobb Doctor Strange-sorozat a karakter születése óta – aki pedig szereti Chris Bachalo stílusát (mint én), annak külön öröm. (RCS)


The Fix
(Image Comics)

Nick Spencer már több igen szórakoztató szuperhősös (Superior Foes of Spider-Man, Astonishing Ant-Man) és saját (Morning Glories) sorozatot is letett az asztalra, de ezúttal egy velejéig romlott és korrupt zsarupáros került a sztorija középpontjába: Roy és Mac simán kirabolnak símaszkban egy öregek otthonába suvasztott volt gengsztert, hogy utána alig visszafojtva a röhögést a helyszínre kiszállt nyomozókként meginterjúvolják a szemtanúkat. Sajnálatos módon komoly összeggel tartoznak egy rendkívül veszélyes, szociopata alvilági alaknak, így kénytelenek elintézni egy kábítószerszimat kutyát és gazdáját, hogy a megbízójuk át tudjon juttatni egy csomagot a Los Angeles-i repülőtér vámján. Persze ez nem olyan egyszerű, ha el akarják kerülni, hogy a börtönben kössenek ki. Márpedig ők ezt nem szeretnék, így hát elkezdenek tervezni… Nagyjából úgy kell elképzelni őket, mintha a Rendes fickók (2016 egyik legjobb filmje) főszereplőinek gerinctelen, minden önfeláldozást és lelkiismeretet nélkülöző, de valamiért mégis kedvelhető verziói lennének. Remek, bűnös szórakozás! (NK)


James Bond
 (Dynamite Entertainment)

Warren Ellis akkoriban indította el James Bond-szériáját a Dynamite-nál, amikor mozikba került a rossz emlékű Spectre – és szerencsére a képregény komoly gyógyírt jelentett az elkúrt film ejtette sebekre. Ez a 007-es kaland persze teljesen más, mint amilyeneket a vásznon az utóbbi évtizedekben láthattunk. Mondhatnám, hogy Ellis a Connery-érához, és még annak is az elejéhez nyúlt vissza, de sokkal inkább arról van szó, hogy egyenesen a kályháig, Ian Fleming korai könyveiig ment el. Szóval ez a Bond egy arrogáns, rideg, sznob, felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő lubickoló seggfej, a történetek pedig nem bombasztikus világmentések, hanem jéghideg kémthrillerek. Jason Masters rajzai sajnos kicsit merevebbek és laposabbak a kelleténél, de aki kíváncsi egy jól megírt, másfajta Bondra, azt ez ne tántorítsa el (Ellis egyébként két sztori, vagyis tizenkét rész után kiszállt a sorozatból, szóval semmi sem garantálja, hogy 2017-ben is marad az eddigi színvonal.) (RCS)


Joyride
(BOOM! Sudios)

Úgy nézett ki, hogy az év új sci-fi sorozata címet az Empress nyeri meg nálam, de Millar ide, Immonen oda, a Joyride elorozta előle ezt a trófeát. A súlyosan xenofób, az univerzum minden fajától elzárkózó, disztópikus Földről szökik el Uma és a totálisan belé zúgott Dewydd, hogy világo(ka)t lássanak. Egy öntudattal rendelkező űrhajó elkötésében kénytelen-kelletlen velük tart a földi propagandával szinte agymosott rendfenntartó erők egyik tagja, Catrin is, és a négy véletlen útitárs közötti kapcsolat úgy fejlődik új szintre, ahogy a csillagok közti road movie során egyre több idegen kultúrával találkoznak. A Galaxis őrzői kalandvágyó tinédzserekkel és beszélő űrhajókkal. (NK)


Kill or be Killed
(Image Comics)

A Brubaker-Phillips duóban sosem kell csalódni. A Kill or Be Killed egy természetfelettivel (démonátokkal) megcsavart önbíráskodó sztori – vagy legalábbis úgy tűnik, hogy van benne természetfeletti, valójában egyelőre csak találgatni lehet, hogy tényleg van, vagy pedig az egész szituáció a kényszerből öldöklésbe kezdő, igencsak problémás főszereplő zavart fejében létezik. Brubaker minden eddiginél lazábban kezeli a narrációt, ahogy a főhős kibeszél az olvasóhoz, és ide-oda csapong a sztoriban, közben pedig életszerű dialógusokkal, mindennapi drámákkal (barátság és szerelem) és nyers erőszakkal vezeti előre a cselekményt. Már az eddig megjelent négy rész is nagyszerű, de ráadásul megvan benne a potenciál, hogy ne csak nagyszerű, hanem valami egészen egyedi és bátor képregény legyen belőle. (RCS)


Paper Girls
(Image Comics)

A kiapadhatatlan fantáziájú és munkabírású Brian K. Vaughan újabb letehetetlen sorozata egy kerékpáros újságkihordó lánybandáról szól, amelynek tizenkét éves tagjai a nyolcvanas években egy furcsa gépezetet és bizarr látogatókat találnak a kisvárosukban, Halloween éjszakáján. Az idő- és dimenzióváltó gépezet szétszórja a barátnőket és egy szinte alig követhető sebességgel vágtató időutazó kalandba csöppennek, ahol a jövőből érkező emberrablókkal, elszabadult és óriásira nőtt mikroszkopikus lényekkel, valamint saját alteregóikkal kell szembenézniük. Ami a tévésorozatoknak a Stranger Things volt idén, az a képregény médiumának a Paper Girls: nyolcvanas évek nosztalgiacunami, bőségesen megszórva Stephen King-i toposzokkal, szemgyönyörködtetően tálalva Cliff Chiang rajzaival. (NK)


Superman
(DC Comics)

2016 leginkább meglepő fejleménye a mainstream élvonalában a DC feltámadása volt. Míg bő öt éve a New 52-t minden létező módon elbarmolták, a Rebirth (a Watchmen továbbra is aggályos beemelése ellenére) egészen jól sült el. Sőt, már csak Superman miatt megérte az egész, mert bő tíz éve, Geoff Johns regnálása óta (ld. többek közt a Richard Donnerrel közösen írt, nagyszerű Last Sont) senki sem tudott úgy nyúlni a karakterhez, hogy abból valami értelmes és élvezhető süljön ki. Peter J. Tomasi és Patrick Gleason irányítása alatt az Acélember rátalált önmagára: a szuperhősködés mellé bejött a gyereknevelés, és ez olyannyira friss, új szemszöget hozott, amilyennel anno Dan Slott virágoztatta fel a Pókembert. Legyen szó akár klasszikus szuperhős-akcióról, akár egy ártalmatlan vidámpark-látogatásról, akár egy kellemesen régimódi ponyváról (amely egyben tisztelgés a tavaly elhunyt Darwyn Cooke és magnum opusa, a New Frontier előtt), a Superman tele van remekül írt karakterekkel, vagány kalandokkal, humorral, életigenléssel, optimizmussal. A DC filmes részlegének lenne mit tanulnia ebből a szériából. (RCS)


Vision
(Marvel Comics)

Az év szuperhősképregényes meglepetése Tom Kingtől, akinek a csillaga egyébként is felívelőben van a képregényiparban a Sheriff of Babylon című sorozatának köszönhetően: Vision szintezoid családot teremt magának, hogy hétköznapi életet élhessen, amikor éppen nem a Bosszúállókkal menti meg a világot. Könnyen megjósolható, hogy a három mesterséges intelligencia, Virginia, a felesége, Viv, a lánya és Vin, a fia átlag amerikai kertesházövezetbe telepítése nem fog jól végződni. Egy elsőként megtapasztalt erős érzelmi felindulásból elkövetett gyilkosság hazugságok és újabb végzetes döntések lavináját zúdítja el a családon belül, Vision pedig először kénytelen hazudni az eddig nagyon is tiszteletben tartott emberi törvényeket fenntartó hatóságoknak. Mi való előrébb: a család vagy a korábban szentnek és megingathatatlannak tartott elvek? Nagyon átgondolt, elképesztően jól megírt történet az emberi természetről, emberré válni akaró, gondolkozó robotokon keresztül. (NK)

Futottak még: Archangel, Black Magick, The Black Monday Murders, Black Road, Bloodshot Reborn, The Goddamned, Infamous Iron Man, International Iron Man, Justice League, Mayday, Moon Knight, Satellite Falling, Sheriff of Babylon, Violent Love


MINISOROZAT/ONE-SHOT/GRAPHIC NOVEL (Minisorozatokból azok játszanak, amelyek 2016-ban értek véget.)

Beasts of Burden: What the Cat Dragged In (Dark Horse Comics)

Ha valaki nem ismerné a Beasts of Burdent, ez egy sajnos rendszertelenül jelentkező sorozat egy kisváros kutyáiról és macskáiról, akik természetfeletti fenyegetés ellen védik a környéküket. A koncepciót Jill Thompson és Sarah Dyer teljesen komolyan veszi, úgyhogy a történet nem egyszer megy el kőkemény horror irányába (téptek már szét kutyák szellemei gyereket ezeken a lapokon), mégis mindig van benne valami szívmelengető és optimista, amitől a sötétebb etapok is rendkívül szórakoztatóak. A What the Cat Dragged In az egyik első Beasts of Burden-sztorihoz nyúl vissza, amelynek boszorkánymacskája most a főszereplők segítségét kéri egy pokolból megidézett démon ellen. A mindössze huszonnégy oldalas történet szokás szerint gyönyörű (Thompson tud), ravasz és izgalmas, a természetfelettivel harcba szálló őrkutyák koncepciója pedig amúgy is megunhatatlan. (RCS)


Hellboy in Hell
(Dark Horse Comics)

Hát ez a nap is eljött. Mike Mignolának közel négy évbe telt befejezni a The Furyban meghalt és pokolra került Hellboy utolsó, tízrészes kalandját, amellyel egy huszonkét éves történetfolyam végére tett pontot. Persze a karakter felbukkan még majd korábbi eseményeket elmesélő sztorikban (így pl. az ötvenes években játszódó Hellboy and the BPRD-ban), de Hellboy ezzel útja finisébe ért. Az eredetileg pikareszkszerű ongoing sorozatnak szánt Hellboy in Hell tíz része elvarr minden szálat, megválaszol minden kérdést, és a csendes, megkapó melankólia meg a pusztulófélben lévő pokol eposziságának keverékével taglózza le az olvasót, szóval: Mike Mignola csúcsformában. Óriási élmény, tökéletes befejezés, méltó megkoronázása ennek a fantasztikus huszonkét évnek. (RCS)


House of Penance
(Dark Horse Comics)

A valós történet inspirálta Winchester-család lassan(?) megbomló elméjű özvegye és az éjjel-nappal puskadörrenés-szerű kalapácsütések hangjával kísért, soha be nem fejeződő építkezése egy egészen elképesztő, egyedi hangulatú gótikus western kísértettörténettel lepett meg bennünket. A múltjuk elől menekülő gyilkosok, gazfickók és rablók közül is kiemelkedik Warren Peck, aki szinte kétségbeesetten próbál vezekelni a háta mögött hagyott számolatlan halálért, és ezzel különös kapcsolat alakul ki közte és a ház úrnője között, akit viszont férje és gyermeke kísértetei nem hagynak nyugodni. Szimbólumokkal teleszőtt, szürreális tabló a House of Penance, 2016 legizgalmasabb felfedezése. (NK)


The Last Contract
(BOOM! Studios)

Valahogy így nézhet ki John Wick utolsó ámokfutása: Ed Brisson főhőse egy köszvénnyel és derékfájással kínlódó nyugdíjazott bérgyilkos, akinek vissza kell térnie egy végső melóra, amikor előkerül egy lista az összes mocskos dologról, amelyet annak idején a főnöke intéztetett el vele. A tényleg nyolcvanéves, szenilitással küzdő névtelen öreg pizsamafelsőben és vizelési problémákkal küszködő vén kutyájával indul neki, hogy elintézze a legeslegutolsó ügyét, amelyben nem csak az élete, de a szakmai büszkesége is a tét. Szálkás, piszkos, cinikus, realista: akárha a Coen-fivérek írták volna. (NK)


Locke & Key: Small World
(IDW)

Az utóbbi évtizedek egyik legjobb képregénysorozata ebben az évben is előrukkolt egy rövid, önálló történettel: ezúttal egy olyan kulcs körül zajlanak az események, amely a családi kúria miniatürizált mását nyitja. Minden, ami bekerül a másolatba, az megjelenik magában a házban is, és ezzel a koncepcióval Joe Hill és Gabriel Rodriguez jobbnál-jobb ötletek garmadáját szabadítja el. Amellett, hogy nagyszerű főhajtás a klasszikus The Shrinking Man előtt, a Golden Age című kötetbe fog besorolni a korábbi one-shot történetekkel együtt. Locke & Key rajongóknak elengedhetetlen olvasmány, de az előzmények ismerete nélkül is abszolút élvezhető kaland. (NK)


Superman: American Alien
(DC Comics)

Supermannek nem csak az új ongoing sorozata sikerült nagyszerűen – Max Landis forgatókönyvíró megírta hozzá az új és minden eddiginél jobb eredettörténetét is. A hétrészes minisorozat mindegyik része a főhős életének más-más korszakára koncentrál (más-más rajzolóval), ahogy ér, fejlődik, és új dolgokat tanul meg magáról, a világról, a szüleiről, a származásáról, az emberségről. Az American Alien hol kedves és életvidám, hol durva és monumentális, hol pedig szívszakító erővel állítja szembe a karakter idealisztikusságát és tökéletességét a világ romlottságával. És persze nem nagy csatákról szól, hanem döntésekről, érzelmekről, élethelyzetekről. Minden túlzás nélkül az egyik legjobb Superman-sztori, amit valaha írtak. (Bővebben itt.) (RCS)


The Violent
(Image Comics)

Megvan a Brubaker-Phillips páros Criminalja? (Ajánlom, hogy meglegyen, hé!) Na, a The Violent olyan, mint az, ha kiveszed belőle a hardpoiled hangvételt, a krimitoposzokat, a keménységet és a noiros pózt. Ed Brissom és Adam Gorham ötrészes minije egy fiatal, egykor alvilági életet élő, drogfüggő párról és kisgyerekéről szól, akik Vancouver rothadtabb részén megpróbálnák nem visszacsúszni egykori életmódjukba - és persze kudarcot vallanak. A The Violentben vannak nyomozók, dílerek és gyilkosságok, alapvetően azonban mégsem krimi, hanem torokszorító dráma, rossz döntések panoptikuma, amely kényelmetlen realitással, a zsáner tökös gőzkieresztő szelepei nélkül meséli el egy szerelem elkárhozásának és lecsúszásnak a történetét. Az Image az első mini után sajnos elengedte a sorozatot (a The Violent a Criminalhoz vagy akár a True Detective-hez hasonlóan egy sztori/egy mini felépítésűnek készült), de Brissom és Gorham szerencsére kickstarteres segítséggel tető alá hozzák a második sztorit is. (RCS)


The Walking Dead: The Alien
(Panel Syndicate)

Már zengtem ódákat a Brian K. Vaughan és Marcos Martin által létrehozott Panel Syndicate-ről, amely kizárólag elektronikus formában, közvetlenül tőlük letölthető képregényekkel, “fizess, amennyit akarsz” alapon működik (és bizony működik!). A saját elvüket egyedül a Private Eye kapcsán, Robert Kirkman rábeszélésére szegték meg: az Image Comics kiadhatta azt fizikai, keményfedeles formátumban. Cserébe azt kérték, hogy írhassanak egy one-shotot, amely a The Walking Dead világában kátszódik, Kirkman pedig áldását adta erre. Így történhetett hát, hogy mindenki kedvenc zombis sorozatának egy újabb epizódját élvezhetjük nekik köszönhetően, méghozzá Barcelona utcáin, ahol mind Martin rajzai, mind a két új karakter frissen hat a már jól ismert keretek között. Kapcsolódik ugyan a fősodorhoz, de önmagában is élvezhető, ütős kis történet. (NK)


Weird Detective
(Dark Horse Comics)

Ugyan nem létezik a földkerekségen olyan írókeselyű, aki ne csócsálta volna meg legalább egyszer a Lovecraft-örökség public domainbe került csontvázát, de néha azért még sikerül valami eredeti ötlettel előrukkolni. Esetünkben Sebasien Greene nyomozó testét foglalja el Yith Dicső Fajának egyik tagja, hogy levadásszon egy Cthulhu-mítoszhoz kapcsolódó, New Yorkban ámokfutó lényt, ezzel is elodázva (legalábbis egy kis időre) Földünknek a Mérhetetlen Vének általi elkerülhetetlen pusztulását. Az emberi faj viselkedésmintáit a Casablancából tanuló, tizenhét érzékszervvel rendelkező és a macskája tanácsait követő zsaru 2016 egyik legszórakoztatóbb hőse volt. (NK)


Wonder Woman: The True Amazon
 (DC Comics)

Tudom, ironikus, hogy a minisorozatok közt szerepel két olyan, is amely sokadszorra meséli el egy bő 75 éves karakter új(abb) eredettörténetét. De az American Alien és a True Amazon is pont tökéletes példa arra, hogy legyen egy téma bármily elkoptatott, kellő kreativitással még mindig lehet róla újat mondani. Jill Thomspon (szívem csücske, ld. feljebb a Beasts of Burdent) graphic novelje a Wonder Woman-kánon több betonbiztos alapját (így pl. Steve Trevort) is kikukázza egy gyönyörű, inspiráló és szívszorító fejlődéstörténetért, amelyben Diana eredendően messze nem egy nemes hős, hanem egy elkényeztetett, arrogáns perszóna – és persze egy tragédia kell hozzá, hogy észhez térjen, és új útra lépjen. (Ez persze kicsit emlékeztet Jason Aaron Thor: God of Thunderjére.) Az amerikai kritikusok közül többen is méltatlankodtak, hogy a narráció sokszor pusztán elismétli a képek közvetítette információkat, pedig ez a True Amazon egyik legjobb húzása: ettől lesz kicsit olyan, mint egy ősidőkkel ezelőtt írt mitológia, amelyet Thompson erőteljes, bátor színekkel teli képi világa is aláhúz. (RCS)

Futottak még: A-Force, Head Lopper, Turn Coat, Tales from the Darkside, Empress, Mirror, One Week in the Library, Barrier

És egy gyors kitekintés itthonra...

AZ ÉV MAGYAR KÉPREGÉNYE: KITTENBERGER

AZ ÉV LEGJOBB KÜLFÖLDI KÉPREGÉNYE MAGYARUL: BLACKSAD

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!
;