Scythe - Amikor a társasjáték-készítés művészetté válik

Az ihlet csodákra képes - például ki gondolta volna, hogy Jakub Rozalski pár festménye majd pont a társasjáték-tervező Jamey Stegmaiert fogja inspirálni, méghozzá úgy, hogy abból emlékezetes alkotás marad. Valószínűleg senki, de előbb persze nem ártana tisztázni, kik is ezek az emberek. Jakub Rozalski egy lengyel fiatalúr, akinek a századelős kelet-európai tájfestészet jellemzőit mechekkel felturbózó festményeire pillanatok alatt rácuppant az internet (szinte biztos, hogy mindenki belefutott már legalább egybe így vagy úgy). Jamey Stegmaier egy amerikai játéktervező, aki már több nagy címet is a zsebében tudhat, többek között az Euphoriát és a megaprojektté nőtt Viticulture-t.

Az egész úgy kezdődött, hogy Stegmaier úr azon kapta magát, képzeletben Rozalski piros fejkendős, a búzát kazlakba rendező orosz falusi asszonyokat és a távolban a ködből előtornyosuló, rozsdás, ütött-kopott lépegető mecheket ábrázoló képein kalandozik. És lőn, fellobbant benne a kreatív szikra, ő biza egy társasjátékot fog tervezni erre a szokatlan világra (nem ő volt az egyedüli, akit elkapott a hév: Rozalski alternatív Kelet-Európájára készülőben van egy videojáték is). Nem olyan sok idővel később pedig egy dübörgő és brutális Kickstarter-kampányt követően megszületett a Scythe (33.000 dollár volt az alapcélkitűzés, és 23 nap alatt 1.810.294 dolcsi jött rá össze - ennek köszönhetően a deluxe kiadást elképesztő mennyiségű extrával pakolták meg).

Talán okkal merül fel a kérdés, milyen játékot lehet csinálni pusztán festményekből, mert oké, hogy szép a vizuális megvalósítás, meg ennyi pénzből szégyen lenne vacak tartozékokkal kiszúrni a támogatók szemét, de egy társassal játszani szeretne az ember, nem a polcon nézegetni. Erre már most megadom a választ: Stegmayer egy oltári klassz játékkal örvendeztetett meg bennünket. A Scythe képzeletünkben máglyát rakó tematikájától első blikkre egy kockadobálós harci szimulációt várnánk, ám a végeredmény ennek tökéletes ellentéte (bár aki ismeri Stegmayer munkásságát, az nem csodálkozik rajta), ugyanis a meglepően nehéz dobozban egy brutálisan átütő hangulatú, eurogame alapú munkás-lehelyezős és gazdasági gépezet-kiépítős játék rejlik.

Az egyedi tematika a játék minden alkotóelemén maradéktalanul átjön, köszönhetően a festményeknek, a fenti két kategóriával pedig csupán a felszínt kapargattuk meg, nem fedtük le teljesen a műfaji palettát, mivel számos apróság dobja fel és teszi különlegessé kaszálásunkat. Ám mielőtt részletekbe menően kitárgyalnánk, mi teszi AAA-kategóriásssá a Scythe-ot, lássuk, milyen a játékmenet. A játékosok egy alternatív Kelet-Európa első világháború utáni népét, illetve annak egy prominens tagját irányítják (ruszvjetek, északiak, szászok, lengyelek és krímiek). A cél a legtöbb győzelmi pont összegyűjtése, erre azonban afféle sandbox-jelleggel számos terület kínálkozik. Pontot ér egy-egy győztes harc, technológiai fejlesztés, legyártott mech, befejezett titkos küldetés, épületek, hadi erő, népszerűség, munkások, szövetségesek - van bőven lehetőség, kinek mi fekszik jobban. A játék akkor ér véget, amikor valaki a hatodik ilyen ponttermelő aspektusát is kivégezte, ezeket csillag alakú tokenekkel jelezzük.

A szabályok meglehetősen egyszerűek: amikor egy játékos sorra kerül, választ egyet a négy darab alapcselekvés közül, és végrehajtja azt. Ezek a mozgás, a termelés, a kereskedelem és a haderő növelése. A fifika abban rejlik, hogy az akciókhoz másodlagos lehetőségek is tartoznak, azonban ezek mindegyike másféle kombinációban érhető el. Kezdéskor minden játékos kap egy akciólapot; ezek nevesítve, egyedi leosztásban, különböző költségekkel és haszonnal kerültek összeállításra, és az eltérő képességű frakciókkal kombinálva más-más játékstílust, hozzáállást kívánnak meg (tehát a Mezőgazdaság nevű lap másképp ötvözi a végrehajtható parancsokat a másodlagos lehetőségekkel, mint mondjuk a Hazafi nevezetű). Ez egyrészt gondolkodásra, az ötvözeted kiaknázásának maximalizálására ösztönöz, másrészt jócskán megnöveli az újrajátszhatóságot.

A másodlagos cselekvéseinkkel tudunk mecheket építeni (amik újabb frakció-specifikus képességeket oldanak fel), épületeket felhúzni, az akcióinkat fejleszteni (ezt zseniálisan oldja meg a játék: leveszel egy alapakciót korlátozó jelölőt és ráteszed egy másodlagost olcsósító helyre, remekül éreztetve a fejlődést), vagy szövetségest felvenni, ezen utóbbiak bónuszt adnak, ha a szomszéd játékosok ugyanazt az akciót hajtják végre, ami hozzájuk tartozik.

Ennek a nyolc cselekvésnek a kombinálásával a Scythe gyönyörűen lefed egy egész játéknyi mechanizmusköteget, köszönhetően a hozzájuk kapcsolt bónusznak vagy később feloldható lehetőségnek. A karakterünkkel kalandozhatunk a terepen, különböző történésekbe bonyolódva, ahol dönthetünk az események kimenetele felől (bár igazából ez inkább tematikus színesítés, mintsem valódi narratíva). Az alapsztoriban lényeges helyet betöltő Gyár (Tesla óriásműhelye) a játékban is központi elem, mivel elég erős tulajdonságú bónuszakcióhoz juthatunk általa, ráadásul versengésre sarkall, mert nem mindegy, ki ér oda el előbb.

De hogy ezek alapján mégis milyen a játék? Mert hogy adott egy gyönyörűen részletes, hexákra osztott térkép, amin valóban igyekszünk minél jobb pozícióba mozgatni egységeinket (a munkásokat a termelendő nyersanyagokhoz, a mecheket a stratégiailag fontos helyekre - ráadásul a megtermelt javakat a Scythe-ban nem vesszük magunk elé, azok maradnak szépen a táblán, míg el nem költjük, vagy el nem veszik tőlünk), azonban mégsem mondható háborús stratégiának. Persze lehet harcolni, hasonlóan a Dűne tárcsás megoldásához (beadok titokban a hadi erőmből valamennyit, ehhez hozzáadok egy kártyát, ha van, aztán virítunk, és akinek nagyobb az összege, az nyert), de nem tölt be központi szerepet.

A Scythe remekül rétegezett játék: egyszerre kell figyelni a gazdaságunk fejlesztésére és a terepre is, hiszen a kettő összefügg, és okosan hatnak egymásra. Ahogy a játékosok akciói egyre hatékonyabbá válnak, az úgy hat ki az érdekérvényesítő képességükre is a táblán, mivel szinte mindennek van plusz hozadéka, amiért megéri invesztálni rá. Viszont épp ezért szükséges két-három tanulójáték, amíg letisztul minden, hogy rájöjjünk, pontosan milyen téren erősödünk egy-egy döntésünk által, melyik fejlesztésnek milyen hosszútávú hatásai lehetnek. Hiszen a győzelemhez nem kell minden területen elsőnek lennünk, elég, ha be tudunk célozni a palettáról pár, a népünkhöz és a kapott akcióötvözethez passzoló objektívát.

A pontszámítás szintén elsőrangú. A játék során elért népszerűségünknek megfelelően három sávban végezhetünk, amelyek azt mutatják meg, milyen szorzót kapunk az elszámoláshoz. Minél népszerűbbek vagyunk, annál többet, tehát érdemes keveset sanyargatni a proletárokat, mert hiába lehet őket kisajtolni, ha elvesszük a nehezen megtermelt javaikat, könnyen közutálat tárgyává válunk, és akkor búcsút inthetünk a győzelemnek. Emiatt még az sem biztos, hogy az nyer, aki előbb rakta le a hatodik csillagát, mert kevés területről is lehet sok pontot hozni, ha jó magas a szorzónk. Ahhoz, hogy átlássuk, milyen hihetetlenül jól átgondolt óramű ketyeg a játék szívében, idő és türelem szükségeltetik, ám szerencsére a tanulás nem lesz görcsös, sem unalmas. Előre kell gondolkodni jó pár lépésben, amibe ugyan bele tudnak rondítani a többiek, de nem okozhatnak behozhatatlan hátrányt (nem halnak meg az egységek, csak visszakerülnek a kezdőhelyre, illetve a munkások bántalmazása büntetéssel jár).

A holtidő természetesen a Scythe-ot sem kíméli: ha abban a nem túl szerencsés helyzetben vagyunk, hogy társaink sokat agyalnak, akkor joggal mondhatod, hogy ez bizony így uncsi. Mert az rohadtul nem kellemes, amikor te előre kitalálod, hogy mit és hogyan teszel, majd egy perc alatt letudod, aztán izgulsz, hogy hogyan tovább, de másnál meg áll a kör, mert képtelen eldönteni, mit szeretne, és hosszú percek telnek el, mire újra te jössz. Ezért analízis-paralízises játékosokkal nagyon nem ajánlott.

Ellenben mindenki mással meg igen! Persze ez így, ebben a formában nem igaz, hiszen kőkemény gémer játékról beszélünk, vagyis hiába veszed majd meg a tavasszal magyar nyelven is megjelenő Scythe-ot (a Delta Visionnek köszönhetően), ha a nagymamádnak nagy valószínűséggel nem tudod majd megtanítani (le a kalappal, aki igen, még gyakorlottaknak sem könnyű elmagyarázni, ebből a cikkből is egy csomó minden apróságot ki kellett hagyni, hogy érthető legyen). Ettől eltekintve azonban megéri a vételt, ha szereted a gondolkodós, összetett társasokat, mert nem csak állati stílusos, de kézbe fogni is jó érzés a masszív dobozt, a számtalan mütyürt, a műanyag mecheket vagy a karaktereket - a Scythe önmagában felér egy geekgazmussal.


Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!