Mindenki háborúzik!

Extremity #1

Történet és rajz: Daniel Warren Johnson
Image Comics

Az Extremity azt a rengeteg bosszúfilmben feldolgozott kérdést veti fel újra: milyen messzire vagy hajlandó elmenni azért, hogy revansot vegyél a rajtad esett szörnyű sérelmen? Belerángatod-e a családodat, a klánodat? Lehet-e, szabad-e a személyes bosszút kiterjeszteni a társadalomra, amelyben élsz, és mindent és mindenkit a lángoló gyűlölet martalékául vetni? Mikor ér véget egy évek óta tartó bosszúhadjárat? Egyáltalán véget lehet-e neki vetni, és ha igen, milyen árat kell érte fizetni? És vajon készen állsz rá?

Egy technológiailag fejlett világ romjain a túlélők családokba és klánokba tömörülve próbálnak túlélni, hogy a maradványokból lassan újjáalkossák a civilizációt. A Roto és a Paznina klán véres háborúban áll: utóbbi már felépített egy középkori szinten álló gazdaságot, és a másokénál fejlettebb, manufaktúrában gyártott fegyverekkel az erősebb jogán veszik el, amire szükségük van. A Roto klán többé-kevésbé épen maradt eszközöket javít meg, így komoly hátrányban vannak az ellenfeleikkel szemben. Vezérük, Abba, a Paznina legutóbbi támadásakor veszítette el a feleségét, lánya, Thea, aki tehetséges művész volt, pedig a kezét. Most azonban készen állnak a válaszcsapásra, a klán összegyűlt és felfegyverkezett, csak Abba utasítására várnak. De vajon képes lesz-e Rollo, a fia, felnőni a feladathoz, hogy olyan kegyetlen és könyörtelen harcos legyen, ahogy a törzse elvárja tőle? A megcsonkított Theában lobog a bosszúvágy tüze, de mit fog művelni korábbi önmagával, ha átengedi magát neki?

Warren Johnson háborús eposza a norvég folklórból és a Mad Max-filmek gazdag mitológiájából táplálkozik, rengeteg vizuálisan izgalmas, egyedi elemmel fűszerezve: Abba első tisztje hiányzó szemének üregéből eteti a vadászsólymát, a hadvezér legyőzött ellenfeleinek fogaiból összeállított harci maszkot visel a csatában, lebegő szigeteken álló erődöket támadnak meg roncsokból összeeszkábált, légkondicionálóra emlékeztető járművekkel. Az egész történet vértől lucskos, végletekig zsigeri és erőszakos jeleneteket használ: a főszereplőknek ebben a világban kell megőrizniük azt a szikrát, amely még emberré teszi őket, ha egyáltalán ez lehetséges. Remek debütálás, és akár komoly pszichológiai mélységekbe is leereszkedhet, hiszen ez még csak a háború nyitánya volt. (Nagy Krisztián)


Grass Kings #1

Történet: Matt Kindt
Rajz: Tyler Jenkins
BOOM! Studios

Grass Kingdom egy álmos kisváros valahol az USA és Kanada határán, egy félreeső, elszigetelt, romantikus, festői és szinte érintetlen környezetben. Olyan emberek utolsó menedéke, akik semmilyen közösséget sem akarnak vállalni a világ többi részével, őseik majd száz éve kisajátították ezt a területet, teljesen önellátóak, és mivel a madár sem jár erre (nem is lenne miért), olyan apróságokkal sem foglalkoznak, mint az adófizetés. A mellettük elterülő tó túloldalán azonban egy igazi város, a kormányzat digitális és financiális hálózatára rácsatlakoztatott Cargill található, és a seriffjének személyes elszámolni valója van az ő szempontjából törvénytelen területfoglalók csürhéjével. Törvényileg persze nem is olyan egyszerű kilakoltatni őket, így annak a népszerű szóbeszédnek a bebizonyításával próbál fogást találni rajtuk, miszerint egy régebben a környéken garázdálkodó sorozatgyilkos bújt meg közöttük.

A Grass Kingdomot vezető három testvér közül Robert a saját maguknak kihasított kis birodalom „királya”, Bruce az önjelölt seriff, Ashur pedig a legfiatalabb testvér, akin mindig rajta kell tartaniuk a szemüket. Hárman, akárha csak egy kis szürreális, valószínűtlen királyság hercegei lennének, igazságosan igazgatják az alattvalóikkal benépesített közösséget. A tragédia beárnyékolta idillt (hiszen Robert azóta nem tudja letenni a piás üveget, amióta a tó partján megmagyarázhatatlan körülmények között nyoma veszett a kislányának) a Humbert seriff által kémkedni küldött látogató és egy ismeretlen nő felbukkanása oszlatja szét, aki kísértetiesen hasonlít az annak idején eltűnt kislányra.

Matt Kindt rutinos öreg róka a forgatókönyvírói szakmában (MIND MGMT, Dept. H, Unity, Ninjak, Frankeinstein, Agent of S.H.A.D.E.), és biztos kézzel kalauzol el az idillinek tűnő, álmos kisvárosban, bemutatva a fontosabb szereplőket, miközben Bruce seriff éppen a járőrkocsijával szállítja el a be nem jelentett vendégüket a városhatáron túlra. Jenkins, a Peter Panzerfaustban is használt vízfestékszerű, színes foltokkal teszi álomszerűvé az indián őslakosok jeleneteit és magát Grass Kingdomot. Ez még csak a kezdet: az isten háta mögötti városkákban lassan kibontott rejtélyek rajongóinak abszolút ajánlott darab. (Nagy Krisztián)


The Old Guard #1

Történet: Greg Rucka
Rajz: Leandro Fernández
Image Comics

A Queen and Country szerzőpárosa újra visszatér, és ezúttal egy modern mítoszba vágja a fejszéjét: az ókori Hellász történelmünk számára jobbára ismeretlen, de halhatatlan harcosai köztünk vannak a 21. században is, és zsoldosként vesznek részt a legveszélyesebb akciókban, amiket csak a világ titkosszolgálatai nyújtani tudnak nekik. Az unalom és a fásultság a legveszélyesebb ellenfelük, ez pedig sötét árnyékot vet az emberi kapcsolataikra, nemkülönben az elmeállapotukra. Rucka nem kevesebbet ígér, mint hogy ez a John Wick találkozása a Hegylakóval: az első füzet alapján úgy tűnik, ezt az ígéretet képes is lesz betartani.

Andy már hatezer éve tapossa ezt a földet, és egyelőre nem találkozott semmivel és senkivel, aki meg tudta volna ölni. Szinte mindenhol harcolt már, mindent látott már, kevés dolog van, ami újat tudna mutatni neki, de a mai technológiával (már amit nem lehet fegyverként használni) meglehetősen nehezen tartja a lépést. Erre viszont ott vannak a társai: Nicky, Joe és Booker, akikkel tökéletesen működő egészet alkotnak. Egy megbízható, de szabadúszó ügynöktől egy szinte öngyilkos küldetést kapnak: Dél-Szudánban kell kiszabadítaniuk egy csapat túszul ejtett nőt, akik egy emberi jogi csoportnak dolgoztak. Miközben Andy csapata golyózápor közepette szembesül azzal, hogy felültették őket, és távirányított kamerákkal felvételt készítettek a halálos sebeikből való csodálatos felépüléseikről, addig Afganisztánban egy fiatal szanitéclány veszíti el az életét egy terrorista ártalmatlanításakor, csak hogy egy karcolás nélkül térjen magához a betegszobában.

Fernándeznek rendesen feladták a leckét azzal, hogy különböző történelmi korokból kell fegyvereket és páncélokat ábrázolnia, de egy interjú szerint (én meglehetősen alkalmatlan lennék ennek a megállapítására) komoly háttérkutatást végzett, hogy minden a legapróbb részletekig valósághű legyen. Rajzstílusa, ami leginkább Eduardo Rissoéra emlékeztet, különösen a fény-árnyékkal való játék esetében, remekül passzol a sztorihoz. Négy, illetve már öt halhatatlan korábbi életei, és hogy azok hogyan formálták őket, bizony bőséges anyagot biztosítanak egy hosszabb sorozat számára is, legalábbis ebben reménykedem. (Nagy Krisztián)


The Wild Storm #2

Történet: Warren Ellis
Rajz: Jon Davis-Hunt
DC Comics

A franc se tudja már követni a DC univerzumkozmetikázásait (most egyébként ismét léptek egy nagyot az Action Comicsban, de eskü, hogy semmi kedvem emiatt amortizálni a klaviatúrámat). Mikor legutóbb szó volt az egykori WildStormról, az éppúgy beleolvadt a DC mainstream univerzumába, mint ahogy nemrég a Watchmen. Erre most itt a The Wild Storm, amely az első két része alapján teljesen független a DC egyéb dolgaitól, és semmit sem értek – de igazából nem is érdekel. Merthogy Warren Ellis láthatóan megint kitett magáért, és jobb is, hogy a sztori nem Superman, Batman és társai világában játszódik.

A The Wild Storm amolyan soft rebootnak tűnik: igényel némi előismeretet a benne lévő karakterekről és szervezetekről (minek köszönhetően kicsit nekem is utána kellett olvasnom a dolgoknak, mert a WildStorm univerzummal kapcsolatos tudásom nem nagyon terjed a Stormwatch-on és az Authorityn túlra), ugyanakkor nagyjából tiszta lappal indít, és nem foglalkozik konkrét, korábbi történetszálakkal. A sztoriban egyszerre van jelen (minimum említés szintjén) az egykori WildStorm szinte minden csapata és ügynöksége a Stormwatch-tól a Wildcatsen át az IO-ig, a kedélyeket pedig Angela Spica, a régi Authority egy oszlopos tagja fűti fel, amikor egy ártatlan mentőakcióval akaratlanul is beleavatkozik egy szervezetek közti árnyékháborúba, majd eltűnik – és persze minden érdekelt azonnal a nyomába ered.

Ellis, aki annak idején a Stormwatch-csal és főleg az eposzi The Authoirityvel megteremtette a szélesvásznú képregény fogalmát, most, hogy bő másfél évtized után visszatér ehhez az univerzumhoz, egészen más megközelítést választ. Lebontja az egykor hardcore szuperhőssztorit az esszenciáira, és afféle szövevényes, különböző szervezeti és karakterérdekeket ütköztető high-tech kémthrillerré faragja, amelyben mindeninek megvan a maga elképzelése arról, hogy hogyan kellene működnie a világnak. A dolog külön szépsége, hogy – legalábbis egyelőre – nincs szó megveszekedett, pusztítás- vagy uralkodásmániás gonoszokról, a maga módján mindenki az emberiség jobbá tételén fáradozik. Csak hát az eszközök elég radikálisak...

Jon Davis-Hunt a koncepcióhoz illően kellemes visszafogottsággal, bombasztikus beállítások helyett fegyelmezett oldalstruktúrákkal, nüanszokkal, finom gesztusokkal és mimikákkal dolgozik – de azért kíváncsi leszek, milyen munkát végez majd, amikor elszabadul a pokol, mert nyilván erre is sor fog kerülni. A lényeg, hogy mint mindig, ha Warren Ellis hozzányúl a szuperhőstémához, valami nagyon jóra és izgalmasra van kilátás. (Rusznyák Csaba)


Will Eisner’s The Spirit: The Corpse Makers #2

Történet és rajz: Francesco Francavilla
Dynamite Entertainment

Aki olvasta a szívmelengetően ponyvás The Black Beetle-t, az tudja, hogy Francesco Francavillánál nincs megfelelőbb ember az idén száz éve született Will Eisner legendás karakterének legfrissebb feltámasztására – legalábbis azóta biztos nem, hogy Darwyn Cooke (aki már maga is írt/rajzolt Spirit képregényt) tavaly elhunyt. Francavilláról azt kell tudni, hogy imádja a ponyvát, az oldschool történeteket és stílusokat, veszettül jól rajzol, és valami fantasztikusan színez – talán senkinek nincs ma annyira markáns, könnyen felismerhető színvilága az amerikai képregényben (igen, ebbe beleszámolom az Eisnerekkel jogosan hülyére dekorált Dave Stewartot is), mint neki. Általában nem dolgozik egy oldalon két-három színnél többel, de azokat kiváló érzékkel választja meg, és egészen egyedi hangulatokat fest.

A The Corpse Makersben egymás után halnak meg és tűnnek el emberek a nagyjából ötvenes évekbeli Central Cityben (mondtam, hogy Francavilla imádja az oldschoolt), néha megmagyarázhatatlan, de általában természetesnek tetsző módon. Nem csak a rendőrség, de még a Spirit is elveti annak lehetőségét, hogy valamiféle sötét hatalmak állnak a háttérben – pedig de. Mikor a Spirit segítője, Ebony White egy rokonának is nyoma vész, hősünk végre a nyakába veszi a várost, bár az első két részben (többek közt bankrablókat hajkurászva) még nem jut közelebb a gazemberekhez, akiknek valamiért emberi testekre van szükségük.

A háttérben időről-időre felhangzik egy tévés híradás, amelyből azért lehet sejteni, hogy mire megy ki a játék – vegyi anyagok, új energiaforrások, emberkísérletek. És a The Corpse Makerst öröm olvasni: Francavilla élvezettel tapicskol a klasszikus ponyvák toposzaiban, a rémesen egyszerű, kínosság határán táncoló, vicces egysorosokban, a sötét árnyékokban, a városra zúduló, özönvízszerű eső képeiben, a horror felé kacsintgató beállításokban. Eredetiség persze nincs benne, de hát egy ponyvát nem is az eredetiségért olvas az ember.

És Francavilla képi világát egyébként is bármikor szívesen elnézegetem, akármilyen sztorihoz készüljön is. Sajnos viszonylag kevés képregénye van (leginkább borítórajzolásból él meg), úgyhogy minden morzsát meg kell becsülni. (Rusznyák Csaba)

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!