Boyka: Unidpsuted - A Tégla nem üt vissza

Végtelenül hálás feladat börtönfilmet forgatni. Ezek az alapvetően férfiaknak szánt mozik tobzódnak a maszkulin sztereotípiákban, és bűzlenek a tesztoszterontól. Kis túlzással egy börtönben játszódó filmet, ha megvannak az olyan szükséges kellékek, mint a pöcsméregetés és az ebből fakadó agresszió, tök mindegy, mit csinálsz, elrontani nem nagyon tudod. Csak fogsz egy pár nagydarab, benga állatot, akiknek megvannak a minimális harcművészeti vénái egy jó kis bunyóhoz, és kész is vagy. Valami ilyesmi járhatott Walter Hill fejében is, amikor 2002-ben leforgatta az Undisputed című filmet, melyben olyan jobb sorsot érdemlő sztárok játszottak, mint Wesley „adócsaló” Snipes, Ving Rhames és mindenki Columbója, Peter Falk. Hill próbált a szimpla börtönbunyó mellé némi drámai szálat is becsempészni, azonban kínosan ügyelt arra, hogy ezt ne vigye túlzásba. Helyesen!

A film aztán, ha számottevő sikert nem is aratott, egy bizonyos szubkultúrában megtalálta a maga rajongótáborát. Mi történik ekkor? Természetesen jön a folytatás. Na és ha a filmed nem robbantotta fel a kasszákat világszerte? Természetesen a tékák polcára űzöd következő születendő gyermekedet. Az ilyen jellegű produceri mentalitásnak tudjuk, mi a vége. Jönnek a középszerű, de minden esetben szarabb folytatások, amelyeket egy ganéjjal teli hordóból dobálnak a néző arcába. De nem az Undisputed-filmek esetében, azok ugyanis üdítő kivételként erősítik azt a bizonyos szabályt: a sorozat minden egyes folytatása nemhogy hasonló színvonalú, hanem folyamatosan jobb az előző résznél. Ez alól pedig a sorozat negyedik része a Boyka: Undisputed sem kivétel.

A film középpontjában ismét a börtönbunyós Yuri Boyka áll, aki a harmadik részben a sittről megszökvén Ukrajnában, Kijevben tengeti a napjait, ahol megannyi győztes bunyó után próbálja magát szó szerint beverekedni a profik közé. Az ügynöke által szervezett „bemutató” mérkőzés végkimenetele azonban rosszul sül el, és ellenfele a kórházban meghal. A mélyen vallásos Boyka meghasonul, és küldetésül tűzi ki magának, hogy felkeresse ellenfele feleségét, és elnyerje a bocsánatát. Ehhez azonban Oroszországba kell utaznia, ahol ellenfele özvegyét a helyi maffiózó egrecíroztatja pénzügyi és természetesen szexuális indíttatással. Innentől nagyjából sejthetjük, mi fog történni: Yuri Boyka ismét ringbe száll, hogy nagyjából mindenkit péppé/szarrá/agyhalottá verjen.

Ha szépen egymás után vesszük a sorozat részeit, kirajzolódik előttünk a tökéletes mintapéldája annak, hogy hogyan kell egy karaktert rehabilitálni, hiszen a második részben a rossz oldalon álló Yuri Boyka (akinek azért már akkor is voltak szimpatikus vonásai) a sorozat negyedik részére abszolút pozitív karakterré lép elő. Isaac Florentine, a második rész rendezője tökéletesen látta, hogy filmje az egyébként remekül rendezett, vágott és megkoreografált jelenetek ellenére Scott Adkis karaktere miatt vált népszerűvé, így a folytatást, a sorozat harmadik részét, már tudatosan rá építette. Elkezdte a karakter átformálását, gondot fordítva arra, hogy főbb jellemvonásai, a harcművészetekhez való hozzáállása, nyers stílusa és lehengerlő agressziójának megtartása mellett lefaragja azokat a tulajdonságait, amelyek a belső személyiségi jegyeit eltakarták. Ennek eredményeképpen Yuri Boyka a sorozat harmadik részében egy igazán szerethető karakterré vált, motivációi nyíltak és racionálisak lettek, és egy meghatározott egyenes mentén vitték előre.

Miután a harmadik részt követően Florentine elhagyta a sorozatot, az új rendezőnek nem volt más dolga, mint beülni egy kész bőrfotelbe, és onnan leigazgatni a saját cetlire írt forgatókönyvét, amely tovább építette a Scott Adkins köré húzott legendát. Boyka szerethetőbb, emberibb, megjelenik nála a bűntudat mint motiváció, és most először láthatjuk , hogy amit tesz, azt nem magáért teszi. Ez a fajta átalakulás már Adkinstől is többet kívánt meg az agresszív bikafejű tekintetnél. Azért nem kell megijedni, nem sokkal - de üdítő látni, hogy a kigyúrt harcművész képes a színészi játékra, és a forgatókönyv és a rendező utasításai által lehatárolt „ringben” is könnyedén elboldogult.

Minden más tekintetben a negyedik rész hozza azt a színvonalat, amelyet elődei mérceként elé húztak. A rendezés rendben van, a megkoreografált harcjelenetek és a vágás kiváló, ezáltal minden egyes bunyóban érződik a feszültség és az agresszió. A film végén lévő boss pedig olyan már-már képregényszerű zabolátlan vadállat, akit még a megbízói is csak szájkosárral láncra verve mernek a küzdőtérre lökni. A plusz azonban, amiért a film képes felülemelkedni az egyébként szintén kiváló harmadik részen, az egyértelműen Boyka karakterének említett mélysége és drámája

Elmélkedtünk már itt a Geekzen a tovatűnt amerikai akciófilmről, amelyből kihaltak azok a sztárok, akik jelenségként arculatot adtak egy komplett műfajnak. Stallone, Schwarzenegger és Willis is kiöregedett, Van Damme és Seagal szintén, ráadásul ők még a tékák polcaira is száműzték magukat, hogy olcsóbbnál olcsóbb szarokban tékozolják el az életművüket. Aztán itt van nekünk Scott Adkins, akiben minden megvan, hogy a jelenkor legnagyobb akciófilmes ikonja legyen. A probléma az, hogy mindezt nagyon kevesen vették észre, és hát tavaly volt 40 éves. Az idő csak múlik, a műfaj rajongóinak pedig az exkrementum igazi mélységeibe kell belekotorniuk ahhoz, hogy olyan gyémántokat halásszanak ki, mint a Boyka: Undisputed. De higgyétek el, megéri!

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!
;