Plarformok: PlayStation 4. Tesztelve: PlayStation 4 Pro.
(Megyjegyzés: ez a teszt kizárólag az egyjátékos részről szól.)
Az Uncharted négy asztali konzolos rész és egy PS Vitás mellékzönge után egy rövidebb, spin off epizóddal tér vissza, méghozzá az eddigi főszereplő, Nathan Drake nélkül. A legújabb kalandban a második rész jó csaja, Chloe Frazer fog össze a negyedik rész (egyik) gonoszát alakító Nadine Ross-szal, hogy Indiában megtaláljanak egy értékes műtárgyat. Mindeközben persze összeakasztják a bajszukat a kötelező kegyetlen hadúrral is, és a mesés tájakon elindul a véres versenyfutás.
A The Lost Legacy játékmechanikai szempontból egy újrahangszerelt Best of Uncharted válogatás, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. A játék továbbra is három jól elkülöníthető szegmensből áll: harci részek, ugrálós platformerkedés és könnyed puzzle feladatok váltakoznak. A negyedik felvonáshoz képest viszont sajnos némi visszalépés történt.
Először is a platformer összetevő ismét csak (a klasszikus trilógiához hasonlóan) viszonylag élesen különül el a bősz pufogtatástól, ami azt jelenti, hogy összecsapásaink helyszínei vertikálisan kevésbé kihasználtak. Félreértés ne essék, a harcok továbbra is relatíve változatosak, csak éppen a negyedik rész fantáziadúsan megvariált pályafelépítése némileg egyszerűsített formában tér vissza. Másodszor az ugrabugra is butára csiszolódott a fejlesztésben, mert míg a negyedik epizódban legalább kísérlet történt arra, hogy alternatív mászási útvonalak kerüljenek be a játékba, itt rettenetesen kötött a haladási irány, és túl sokszor töltjük az időt a „mire gondolt a költő, merre kellene felkapaszkodnom” jellegű műértelmezéssel. Az egyre élethűbb látványvilág mellett pedig egyre kirívóbbak a logikátlanságok is, például hogy Chloe minden szirszart begyűjt, de az igazán értékes cuccokat bottal sem piszkálja meg, vagy hogy egy nagyobb csobbanás és amatőr búvárkodás után a még csepegő gatyájából vígan előhúzza a telóját, és lő egy szelfit – úgy tűnik, ezeket a gyerekbetegségeket nehezen engedi el a sorozat.
A jó hír, hogy ezennel magunk mögött hagytuk a siralomvölgyet, mostantól mindenki csupa nagy, csattogós pozitívumokra számíthat. Az egyértelműen látszik, hogy a fejlesztők nagyon is tisztában voltak azzal, mit is zabál a nép (kritikust és nem-kritikust ideértve) a sorozatban, és ezeket az elemeket szemérmetlenül belezsúfolták ebbe a tíz órás, tehát nagyjából az előző generációs trilógia játékidejét elérő kalandba. Lesz itt minden lófasztól a rakétáig – ahogy azt a népnyelv mondja. Jó, lófasz nem lesz (amúgy ló sem), és rakétából is csak vállról indíthatós repül majd olykor szembe. Viszont egy nagyon rövid, ám annál intenzívebb expozé után egyből az arcunkba tolnak egy nagyobb nyitott részt az indiai vadonban, ahol arra dzsipezünk, amerre csak kedvünk szottyan. Sőt nem csak a főkaland oldható meg ezen a méretes terepen, de a bátrak és a kíváncsiak még egy plusz kincs nyomába is eredhetnek.
Az Uncharted 4 még a jó öreg, mezei PS4-re érkezett, és már annak látványától is szilánkosra tört az állkapcsunk a padlón, a Lost Legacy viszont kapásból tudja a 4K-t és a HDR-t Prón, és a technikai felkészültség igazán éppen a fent említett open world részen válik egyértelművé. Nem szeretnék hasonlítgatni, de kétségtelen, hogy profin felépített, magas technikai színvonalon előadott látványvilág tekintetében a Sony exkluzívok kizárólag egymással versenyeznek. Tehát egyedül a Horizont tudnám említeni, amely esetleg (nagyon esetleg) megszorongathatja a játékot. Egyébként meg olyan változatos terep, olyan színorgia fogadja a tisztelt felhasználót, hogy nem árt jeges borogatást bekészíteni, nehogy agyunk látóközpontja szénné égjen a túltöltődéstől. Egyszerűen lehetetlenség úgy forgatni a kamerát, hogy ne egy interaktív képeslap táruljon elénk.
Természetesen a későbbi pályáknak sincs okuk a szégyenre sem vizualitás, sem kidolgozottság szempontjából. Az Uncharted 2 vonatos leszámolását megspékelték az Uncharted 4 hajítókötelének használatával és a dzsipes hajszával. A remixelés tehát minden eddiginél magasabb sebességfokozatot és egy nagy adag extra élvezetet jelent. A tíz óra körüli játékidő pedig pont elég arra, hogy az akció hevessége csak ott és akkor lanyhuljon, amikor erre narrációsan szükség van. A Lost Legacy fejezetei talán végig ismerősek a sorozat kedvelőinek, de minden újrahasznosított megoldás mellé csomagoltak vagy egy tucat sziporkázó meglepetést.
Talán most nem leszek népszerű, de a negyedik rész kicsit kényszeredett és elnyújtott melodrámája után friss, hegyi levegőként hatott a főszereplő Chole Fraser nyílegyenes, az akciózsáner szempontjából ideális fejlődési íve. Chloe olyan hős, hogy egy pillanatig sem érezzük Drake hiányát. Ami azt illeti, a magam részéről örülnék, ha vele folytatódna a sorozat, hiszen Chloe amolyan valóságos(abb), érett Lara Croftként teszi a dolgát. Nadine pedig remek sidekick, és ráadásul a játék utolsó harmadában egy vendégszereplő (hogy pontosan ki, azt itt és most hadd fedje jótékony homály) is betoppan a színre, aki remekül pörgeti fel a két karakter közti dinamikát.
Az Uncharted sorozat eddig sosem okozott csalódást, mindig is a videojátékok egyik leglátványosabb blockbustere volt, és nincs ez másként most sem. Ráadásul nem is teljes árat kérnek érte, így tényleg őrültség bármi más szoftverre költeni a nyár végén e helyett.