Tavasszal, egy disztópiákról szóló irodalmi beszélgetésen az Éhezők viadala kapcsán felmerült az a kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán az ifjúsági vagyis young adult (YA) irodalomban komolyabb, fajsúlyosabb témákat elővenni, vagy jobb lenne, ha megmaradnának a Harry Potter kategóriájában, vagyis a puszta szórakoztatásnál és esetleges morális útmutatásnál. Egyértelmű konszenzusra nem jutottunk, de annyi mindenképpen kiderült, hogy az Éhezők viadala a témával kapcsolatos véleményütköztetés tökéletes színtere: diktatúráról, annak eszközeiről és az ellene vívott (nem mindig patyolattiszta) harcról szól, de miközben az emberiség jövője forog kockán, mégis az a legégetőbb kérdés, hogy akkor most Katniss melyik fiút is választja.
És valahol itt van az átlag fantasy/sci-fi-toposzok felköhögésénél intellektuálisan ambiciózusabb YA rákfenéje: bizonyos komplex társadalmi-politikai témákról nem lehet, de legalábbis nem érdemes leegyszerűsítve, felvizezve, gyereknyelven, fiú-lányfantáziákat dédelgetve beszélni. Kicsit sarkítva: megpróbálhatod elmagyarázni a kvantumfizikát egy hatévesnek, de még a felnőttek közül is kevesen értik.
Az amerikai YA-irodalom az utóbbi években erősen ráfeküdt a tinédzser kisebbség problémájára (köszönhetően nem kis részt a feketékkel szembeni konstans rendőri túlkapásoknak) – egymás után jönnek ki az olyan könyvek, mint az All American Boys, a How it Went Down vagy az American Street, amelyekben fekete fiatalok próbálnak boldogulni egy fehéreknek lejtő világban, ahol a rendőrök bármilyen szituációban automatikusan adottnak veszik a bűnösségüket. És nem egyszer lőnek. Ez a trendhullám idén, a The Hate U Give-vel ért eddigi csúcspontjára (már készül a filmadaptáció is): Angie Thomas regényét konkrétan a Black Lives Matter mozgalom inspirálta, és egy tizenhat éves fekete lányról, Starr Carterről szól, akinek szintén fekete, fegyvertelen és ártalmatlan barátját a szeme láttára, egy rutinigazoltatás során lövi hátba egy rendőrtiszt.
Thomas fiatal főhősnője erősen szubjektív szemszögén át meséli el az egyesek számára csupán „incidens”, mások számára rettenetes tragédia több hónapos utóéletét a médiacirkusztól a kihallgatáson és tárgyaláson át az elkerülhetetlen utcai zavargásokig. Starr életkörülményei sajátosak és komplikáltak, kiválóan alkalmasak a kényelmetlenül összetett téma lehető legtöbb aspektusának vizsgálatára: gettóban él, de jó (fehér) környéken jár iskolába, apja jó útra tért gengszter, nagybátyja zsaru (a tettes rendőr kollégája), a pasija fehér, és még a helyi alvilági királyhoz is fűzik kellemetlen rokoni szálak.
A The Hate U Give kétségkívül sikeres Starr gyötrelmeinek, külső-belső nyugalma teljes felborulásának ábrázolásában. Az igazságtalan tett és azt követő, hasonlóképpen igazságtalan eljárás során megkérdőjeleződik számára minden emberi kapcsolata és a világ működésébe vetett összes addigi hite. Thomas ügyesen kezeli a jogos faji indulatokkal fűtött gyász megélésének folyamatát, és igazi bravúrként úgy él a kortárs közegben játszódó YA-könyvek összes tipikus toposzával az iskolai kívülálló témájától az igazi és hamis barátok közti különbség felismerésén meg a kényszerű felelősségvállaláson át az elmaradhatatlan szerelmi szálig, hogy mindegyiket szervesen beledolgozza a történet központi drámájába és tágabb társadalmi-faji kontextusába. És bár a téma véresen komoly, Thomas nem annyira depresszív, mint inkább életigenlő könyvet írt, amely a fiatalok pergő és nem egyszer szellemes dialógusain át is érzékelteti a szituáció érzelmei kibogozhatatlanságát.
A The Hate U Give YA-mivolta két szempontból ütközik ki negatívan. Egyrészt a végében, amely bár messze nem irreális happy end, még így is sok konfliktust varázsütésre old fel (mint amikor egy addig megvetett, érzéketlen karakterről egy szorult helyzetben kiderül, hogy valójában áldozatkész aranyszíve van), másrészt a prózában, amely még ahhoz képest is vérlázítóan primitív, hogy egy az egyben egy tinédzser lány szavait közvetíti. Ugyanis a lány ezeket a szavakat mintha egy irodalmi házi dolgozat keretein belül vetette volna le „a hónap pedáns fogalmazása” oklevélre hajtva, pedig ehhez a történethez határozottan egy nyersebb, elevenebb, életszerűbb hang illett volna. Nem valami végtelenített gettószleng-folyamot és trágárságkvótát kérek számon a könyvön, de kábé a pápa sem beszél sokkal különbül, mint ezek a fiatalok (és ezen az esetlen-sótlan fordítás sem segít).
Ha ettől eltekintünk, a The Hate U Give egy szórakoztató, fontos és elgondolkodtató YA-könyv, amely figyelembe veszi komplex és kurrens témájának minden faji, érzelmi és társadalmi aspektusát. Lehet azt mondani rá, hogy sokkal jobb lenne, ha felnőtteknek szólna, vagyis merne cselekményében és szövegezésében is keményebb lenni, de pont az a lényeg benne, hogy fiatalokat szólít meg hatékonyan egy őket is érintő problémával kapcsolatban. Szóval igen: Angie Thomas bebizonyította, hogy ha nem is feltétlenül hibátlanul, de a YA képes komoly, fajsúlyos dolgokról bagatellizálás nélkül mesélni.
Eredeti cím: The Hate U Give, fordította: Benedek Leila
Gabo, 2017, 424 oldal
