Platformok: Microsoft Windows, Xbox One, PS4 Teszteleve: PS4
Az első South Park játék olyan ügyesen vegyítette mindazt, ami viccessé, érdekessé teszi a sorozatot, és a mai napig létjogosultságot ad neki, hogy nem csoda, hogy bazi nagy siker lett. Ráadásul elhagyta azt a mócsingot, amely a széria egyes epizódjainak kesernyés ízt kölcsönöz: nem erőltette a libertariánus hozzáállást, azt, hogy semmit sem érdemes komolyan venni, röhögjünk mindenen, még a húsba vágó problémákon is. Ezzel csak akkor bajos, ha éppen ránk jár a rúd. De vissza a Fractured but Whole-hoz.
A folytatás az első rész, a Stick of Truth után három és fél évvel került most piacra. Az FBW dobja a Stick szerepjátékos, DnD-s tematikáját, és teljes testsúllyal beleveti magát a jelenlegi popkultúra legszutykosabb masszájába, a szuperhősmitológiába. Cartman és haverjai nem öltöznek többé elfeknek meg varázslóknak, inkább szuperhősgúnyát öltenek. Mivel jókapitalista kölykök, ezzel elsősorban nem az a céljuk, hogy elűzzék a gyerekkor unalmát, hanem hogy franchise-t fejlesszenek, amelyet majd ügyesen eladnak a mindenféle tartalomra kiéhezetten vágyó Netflixnek, illetve egyéb stúdióknak. A Coon és Barátai, Cartman meg a csapata így tör világuralomra. Még főellenségük is akad, Káosz professzor, akit természetesen Butters játszik pszichopata átéléssel.
Hogy a FBW mennyire jön be neked, nemcsak részben, hanem elsősorban attól függ majd, a szerepjátékokat vagy a képregények szuperhőseit részesíted-e előnyben (ha meg mindkettőt utálod, akkor némileg reábasztál…). A játék fordulatai és fő motívumai a popmitológia képregényes fejezetével függenek össze, ebből erednek, úgyhogy rajtad és az ízléseden múlik, milyen hatással csapódik be nálad az efféle humor. Az egészet könnyed (az első résznél valamivel, a sorozatnál pedig sokkal lájtosabb) társadalomkritikába, illetve a lehető legjobb értelemben vett ízléstelen poénok szottyos kendőjébe csomagolták - ez persze a South Park rajongóinak minden, csak nem meglepetés. A társadalomkritikai rész a jelenlegi legforróbb amerikai bajok, a faji- és nemi identitással kapcsolatos méhkasproblémák kifigurázását tűzi ki célul, de ahogy fentebb írtam, a sorozathoz képest mindez csak áthallás, langyos lé.
Azok, akik az első részt végigjátszották, kb. ugyanazt kapják itt, mint ott, és pár órával a játék megkezdése után, mire elszáll a viszontlátás öröme, a legtöbbeknél bizony beáll majd egyfajta monotónia. A játék képtelen végig fenntartani a frissesség látszatát. Ez már a Stick of Truth-nak sem sikerült teljesen, de ott a lendület tovább megmaradt, mint itt. Szerencsére az átgondoltabb, kidolgozottabb, az alapoktól újrarakott harcrendszer túllendíti az embert ezeken a problémákon, főleg, hogy utóbbi szinte stratégiai RPG-szintre emeli a Fractured but Whole-t, ez meg azért nagy szó. Jóval nehezebb is, és ettől sokkal élvezetesebb, mint a Stick lebutított JRPG-harcrendszere: gyakran fel kell majd kötnöd a stratéga-gatyót a győzelemhez.
A narratív alapok viszont frankón ugyanazok: fel kell derítened a város összes zegét-zugát, össze kell szedned minden hasznos és haszontalan firlefrancot (a szemétből is pénzt tudsz csinálni), kalandjaid közben pedig barátokat kell gyűjtened, akiket ezúttal a Facebook helyett az un. Coonstagramra gereblyézed össze, úgy, hogy fotózkodsz velük. A felderítés és az útközben adódó feladatok elvégzése közben XP-t gyűjtesz, szintet lépsz, fejleszted a képességeidet (kezdetben három karakterosztály közül választhatsz), úgy, ahogy minden RPG-ben. Ez a más játékokkal és játékrendszerekkel való alapvető hasonlóság egyáltalán nem probléma: azzal, hogy a South Park videojátékok RPG-szisztémájába a dizájnerek semmi eredetit nem visznek, lehetővé teszik, hogy a szatíra, a poénos részletek és a sokkoló ötletek mind rámásszanak és gyökeret verjenek az RPG-alapokon.
A Stick of Truth a maga módján a tökéletes South Park-játék volt, a Fractured but Whole viszont, bár nagyon szórakoztató, némileg videojátékos bőrlenyúzásnak érződik. Sztorija, eseményei a játék második felében lendületüket vesztik - a harcrendszer viszont sokrétűbb és komplexebb, mint az első részben, úgyhogy ez valamennyire kompenzálja a szépséghibáit.