2017 minden kétséget kizárólag az ütős soundtrackek/betétdalok éve volt, éppen ezért nehezünkre is esett válogatni. Kivételesen nem is szaporítanánk a szót, a szimfonikus/szintis tételek és a több évtized termését felölelő dalok úgyis magukért beszélnek.
John Williams: Main Title and Escape (Star Wars: Az utolsó jedik)
Inkább csak nosztalgiából, mint bármi másból. Ezeket a taktusokat mindig jó hallani, de Williams azért nem nagyon erőltette meg magát az új SW-hez, sem új témákkal, sem úgy egyébként:
Hans Zimmer: Supermarine (Dunkirk)
Nyolcperces zúzás. Bár néha szinte vártam, hogy felharsanjon a Bane-kórus, elvitathatatlan az ereje:
Michael Giacchino: Theme (from Spider-Man) (Pókember: Hazatérés)
Tömör kis gyönyör: Giacchino full zenekarra hangszerelte a klasszikus Pókember-rajzfilm főtémáját, és hát bocs, Danny, James, Hans meg mindenki más, de ezzel meg is van a legszórakoztatóbb Pókember-zene evör:
Mark Mothersbaugh: Planat Sakaar (Thor: Ragnarok)
Azt hiszem, a '80-as évekre hajazás koncepcióját senki sem vette félig olyan komolyan sem a stábban, mint Mothersbaugh. Nem hittem volna, hogy valaha ilyen zenét hallok egy 180 milliós hollywoodi megafilmben. Figyelem! Csak szomszédőrjítő hangerőn van értelme hallgatni:
Michael Giacchino: Paradise Found (Majmok bolygója: Háború)
Egyszerűen szép (kicsit hasonlít ugyan a Zsivány Egyes fináléjára, de annyi baj legyen) - az év lassan érlelt zenei katarzisa:
Jason Hill: Main Title (Mindhunter)
Azt nem mondom, hogy Hill zenéjét sokat fogom hallgatni, de bámulatos, milyen jól szolgálja a sorozatot: épp olyan nyugtalanító és bőr alá kúszó, mint Fincher munkája:
Brian Reitzell: Main Title Theme (American Gods)
És ha már sorozat: Reitzell elérte, hogy a Vikings után az American Gods legyen a másik olyan sorozat, amelynek SOSEM lépem át a főcímét:
Nick Cave & Warren Ellis: Three Seasons in Wyoming (Wind River)
Hogy lehet ezt jellemezni? Gyönyörű érfelvágás? Mindenesetre az év egyik legegyedibb, legmarkánsabb zenéje:
Hans Zimmer &
Benjamin Wallfisch: Sea Wall (Szárnyas fejvadász 2049)
Zimmer idén brutálban utazott (ld. fent). Bár a film lett volna annyira méltó az eredetihez, mint a zenéje...:
És nem, hát PERSZE, hogy nem lehet kihagyni, hogy az úristenbe lehetne???!!!! Nyomjad, David!
----------------------------------------------------------------------------------------------------
Led Zeppelin: Immigrant Song (Thor: Ragnarok)
Ha csak annyi haszna volt a filmnek, hogy a Z-generációval is megismertette a Led Zeppelint, már megérte:
Severija Janususkaité: Zu Asche zu staub (Babylon Berlin)
A sorozat összességében éppen olyan langyos lett, mint a regény, amelyből adaptálták, de a dal (és a kapcsolódó jelenet minden másodperce) hiba nélkül való:
High Contrast: Shotgun mouthwash (T2 Trainspotting)
Annak bizonyítéka, hogy lehet kétszer ugyanolyan erősen nyitni:
Paolo Nutini: Let me down easy (Alien Covenant)
A film olyan lett, amilyen, de a dalt nyugodtan be lehetne linkelni a "szex" szócikk alá az értelmező kéziszótárban:
Kaleida: 99 Luftballons (Atomszőke)
Összességében is az év egyik legerősebb soundtrackje, nem is volt egyszerű választani:
Kaleo: Way down we go (Logan)
A karakterhez, és a film hangulatához sem lehetett volna tökéletesebb dalt választani:
Cat Stevens: Father and Son (A galaxis őrzői vol 2.)
Giccsből is van jóféle és megbocsátható:
Logic & Rag'n'Bone Man: Broken people (Bright)
A vélemények megoszlanak, de az intro-nótát jól eltalálták:
Dawid Bowie: I'm afraid of Americans (Berlini küldetés)
David Bowie-val nem lehet hibázni...:
Button Down Brass : Tequila (Nyomd bébi, nyomd)
Ideális pörgős shootoutokhoz is:
+1:
Merlin utolsó dala (eredetileg John Denver: Take me home, country roads)
Rusznyák Csaba & Nyerges Csaba