Steel Rain – A haverfilm és az atompara találkozása a két Korea határán

Azért koreaiak se szívesen lennénk, se a határ egyik, se a másik oldalán. Az északiak egy olyan embertelen diktatúrában kénytelenek vegetálni, amelyhez képest Orwell világa egy wellness-paradicsomnak számít, a déliek pedig azzal a tudattal kénytelenek együtt élni, hogy bármikor bekopogtathat az ablakukon a nukleáris armageddon.

De ami nemzeti sorstragédia az egyik, az dramaturgiai aranybánya a másik oldalon, legalábbis ha a dél-koreai filmesek szemszögéből nézzük. Nehéz ugyanis érdektelen filmet rendezni egy olyan konfliktusról, ahol az ún. „robbanásig feszült helyzet” alapértelmezett, legyen szó akció-thrillerről (The Berlin File), sorozatgyilkosos noirról (V.I.P.) vagy krimiről (Demilitarizált övezet: JSA). Nincs az a műfaj, amit ne tudna még jobban feldobni egy horizontra rajzolódó gombafelhő ígérete (egész biztosan készült már vígjáték és romantikus dráma is a témában), de mind közül nyilván a kémthriller és a buddy movie a leghálásabb választás – vagy inkább a kettő kombinációja.

A formula egyszerű: vegyél egy (vagy több) észak-koreai kémet/rendőrt/katonát, dobd át a déli határon, ahol egyfelől rácsodálkozhat a másik Korea fejlettségére/romlottságára (= humorforrás + ironikus önreflexió a dél-koreai néző számára), másrészt tűz-víz jellegű párost alkothat egy dél-koreai kollégával. A műfaj etalonja a 2010-es Secret Reunion (a kritika mellett a közönség is imádta, 5 millió jegyet adtak el rá), de tavaly is készült két variáció a témára. A Confidential Assignmentben inkább az akcióvígjátéki vonal az erősebb (két nyomozónak kell együttműködnie egy észak-koreai bűnbanda felderítésében, miközben megpróbálják átverni egymást), a Steel Rain viszont többé-kevésbé komolyan veszi magát, amit a fokozódó nemzetközi helyzet indokol is. (Megvan ugye, hogy az egyik nárcisztikus pszichopata azzal hergelte a másik nagyra nőtt óvodást a Twitteren, hogy az ő nukleáris gombja a nagyobb?)

Az alaphelyzet ezzel együtt – laikus szemmel – csak annyira tűnik hitelesnek, mint egy dél-koreai vágybeteljesítő jóslat, a történet szerint ugyanis puccsot kísérelnek meg a rajongva imádott vezető ellen (akit itt mindenki „number one”-ként emleget). Jelen állás szerint nehéz elképzelni, hogy az igazi Kim Dzsong Un, aki légvédelmi ágyúval végezteti ki a védelmi miniszterét, csak azért, mert elbóbiskolt a jelenlétében, vagy ha úgy tartja kedve, a saját nagynénjét is megmérgezteti, hagyná idáig fajulni a dolgokat, a filmben mindenesetre súlyosan megsérül egy merényletben. Szerencséjére Eom Chul-woo, a visszavonult észak-koreai szuperügynök is a helyszínen tartózkodik, és az öntudatlan diktátort titokban átfuvarozza a megnyitott határon keresztült Szöulba. Először egy nőgyógyásszal próbálja kezeltetni a nagy főnök fejlövését, aki átirányítja őt plasztikai sebész barátnőjéhez, akinek az exférje történetesen a dél-koreai védelmi minisztériumban tologatja az aktákat, és amúgy pont ugyanaz a vezetékneve, mint a szuperügynöknek (szimbólum!). Miután az exneje felhívja, Kwak (Kwak Do-won, a The Wailing nyomozója) a kórházba siet, és a segítségével elfogják Eomot és a még mindig élet és halál közt lebegő diktátort; utóbbi arcát egyszer sem mutatja a kamera, ami okos megoldás.

A folytatást már nem ennyire egyszerű követni: a játszmába bekapcsolódik a CIA, az amerikai kormány és a kínai fél is, közben az északi puccsisták az atomrakéták bevetésével fenyegetőznek. A dél-koreaiaknak, ironikus módon, az az érdekük, hogy a gyűlölt diktátort életben tartsák, ő ugyanis a lázadókkal szemben nem akart atomháborút kirobbantani. A Steel Rain megpróbálja a különböző tárgyalótermekben, konferenciahívások közben kibomló beszélőfejes nagypolitikai kavarást összehangolni Eom és Kwak személyes történetével, ami sikerül is, már amennyiben hajlandóak vagyunk elhinni, hogy ez a két figura tényleg kulcsszerepet játszhat a krízis megoldásában, illetve, ha nem zavar bennünket, hogy a két főszereplő néha hosszú percekre eltűnik a filmből.

Nem panaszkodhatunk viszont az akciójelenetekre és a komikusabb epizódokra, a rossz dél-koreai beidegződésekkel ellentétben itt nem tolják túl egyiket sem, csak annyi kommandózás és közelharc van, amennyit a sztori indokol, és a hangnem sem ingadozik a véresen komoly és burleszk közt. A két rivális nyilván összecsiszolódik a fináléra, de ehhez nincs szüksége az író-rendezőnek hatásvadász eszközökre, a poénok is organikusan jönnek (más kérdés, hogy a szóvicceket esélytelen visszaadni a nem koreai nézőknek.)

Jelenleg (2018 áprilisának vége felé) épp ott tartunk, hogy a két Korea lassan közeledik egymáshoz, és talán enyhülhet az atompara a térségben, de ha az elkerülhetetlenül bekövetkező világbéke gondolatától esetleg émelygés jönne ránk, és inkább mégis elképzelnénk, hogy miként játszódna le egy majdnem hihető atomkrízis, akkor a Steel Rain a tökéletes választás.

(A Steel Rain a jelenleg is zajló 20. Udine Far East Film Festival nyitófilmje volt, de mi nem ott, hanem a Netflixen láttuk. Megyünk azért Udinébe is a hét második felében, ha valaki arra jár, és meginna egy sört, szóljon.)


Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!