The
Dead Hand #1
Történet:
Kyle Higgins
Rajz:
Stephen Mooney
Image
Comics
Kyle Higgins nem most kezdett törvényen kívül tevékenykedő, zsoldoslelkületű titkosügynökökről írni: elegendő tapasztalatot összegyűjtött a szuperhős-zsáneren belül (Deathstroke, Nightwing), hogy egyesítse az erőit Stephen Mooney-val, aki a saját szerzői pulpsorozatával (Half Past Danger) tette le a névjegyét a képregények világában. Együttesen merültek el a hidegháború utáni kémkedés sötét és halálos bugyraiban, egy isten háta mögötti kisvárosban, valahol Pennsylvania hegyeiben játszódó thrillerbe.
Az apró Mountain View lakosai két részre oszthatóak: akik ott születtek, és akik később érkeztek ide. Ez utóbbiak közé tartozik Carter Carlson, a kis közösség seriffje, aki a múltja elől menekült ide: a nyolcvanas években egy Dead Hand nevű kémszervezet tagjaként nem egy titkos akcióban vett részt, komoly számú ellenséget szerezve magának. Végül itt kötött ki, méghozzá nem is egyedül: francia riválisa/ügynöktársa, a femme fatale Renae is itt alapított kirakatcsaládot. A hamisan idilli nyugalmat egy regényíró érkezése kavarja fel, aki a Dead Handről kezd kérdezősködni, Carternek pedig nagyon hamar el kell döntenie mit kezdenek vele, ugyanis egy komoly titkot rejtegetnek itt a korábbi megbízóik elől: egy gyermekként viselkedő mesterséges intelligenciát, aki egyedül a pótapjában bízik, és amilyen ártatlannak tűnik, olyannyira veszélyes.
Mooney rutinosan, bár nem túl részletgazdagon dolgozik, ami, tekintve, hogy a hangsúly a szereplőkön és a közöttük lévő viszonyokon van, egyáltalán nem probléma. Érdekes, bár talán lényegtelen részlet, hogy a volt francia ügynöknő külsejét mintha egy az egyben a Homeland főszereplőjéről, Claire Danesről mintázta volna. Higgins viszont biztos kézzel fekteti le a thriller alapjait, és mutatja be a lényeges karaktereket, hogy az olvasó kíváncsi legyen, milyen katasztrófalavinát indított el a lebukásuk.
Death
or Glory #1
Történet:
Rick Remender
Rajz:
Bengal
Image
Comics
Rick Remendert már nem különösebben kell bemutatni a rovat olvasóinak, a marveles munkái mellett számos kedvenc képregényünket is ő jegyzi (Strange Girl, Fear Agent, Black Science, Deadly Class), ami viszont most igazán meglepetésként ért, hogy egy francia rajzolót kért fel a következő munkájához. A francia Alpokban született Bengal a frankofón képregények színterén az európai mangának nevezett stílus egyik úttörője, és olyan neves francia sorozatokhoz kérték fel, mint a Sillage vagy a Skydoll, de a legismertebb munkája a már veteránnak számító Jean-David Morvannal együtt készített Naja.
Glory apja hisz a szabadságban: a valódi szabadságban, ahol a modern civilizáció vívmányai nem teszik lehetővé élete minden szegletének átvilágítását, nem függ a kormánytól, sem az aktuálpolitikától. Ez a fajta szabadság azonban komoly hátrányokkal jár: az általa vezetett szabadúszó konvoj tagjainak nincs társadalombiztosítási száma, sem kórházi ellátás, sem bankszámlaszám nem segítheti őket, amikor bajba kerülnek. És pontosan ez történik: az öregnek sürgősen májátültetésre lenne szüksége, pénz viszont nincs rá, és nincs egészségbiztosítás, amely fedezné a költségeket. A lánya, Glory, úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi az ügyet: a volt férje kamionokat használva csempész különféle illegális árukat az államok legtávolabbi szegleteibe a helyi, korrupt seriff segítségével. Glory a legközelebbi tranzakcióhoz szállított pénzzel teli aktatáskát próbálja meg elrabolni, de az akció balul sül el, és menekülnie kell. A lány azonban nem akcióhős, még csak a fegyverekhez sem ért igazán, nemhogy a közelharchoz, de mivel kamionosok között nőtt fel, különleges kapcsolata van minden robbanómotoros gépszörnyeteggel. Autós-motoros üldözések, adrenalin pumpálta hajszák, fékevesztett száguldás: erre számíthatunk, amint Glory kétségbeesetten próbálja kezelni a tettével mozgásba hozott vonatszerencsétlenséget, ami jelenleg éppen az élete.
Akcióból valóban nincs hiány, az autóőrült Bengal szavatolja a szuperdinamikus üldözési jeleneteket, a furcsábbnál-furcsa orgyilkosokat, a korrupt rendőröket és a szociopata neppereket. Egészen fura kísérlet ez, mely egy nagyon európai látványvilágot ötvöz egy nagyon amerikai forgatókönyvvel, és valóban érdekes lesz látni, hogy az amerikai közönség hogyan fogadja egy francia illusztrátor bemutatkozását.
The
Highest House #4
Történet:
Mike Carey
Rajz:
Peter Gross
IDW
Publishing / Glénat Comics
A brit irodalomtanárból lett képregény-, regény-, és filmforgatókönyvíró Carey már eddig is nem keveset tett le az asztalra (a Lucifer és a The Unwritten a legjobb felnőtteknek szóló képregények közé tartozik, a Kiéhezettek című regényéből pedig a zombizsáner egyik legjobb filmje készült), most pedig egy Gormenghast jellegű fantasybe vágott bele, melyben ismét régi fegyvertársával, Peter Gross-szal dolgozik együtt. Érdekes módon a képregény első kötete először francia nyelven (Le Haut Palais) jelent meg a klasszikus, A4-es, 64 oldalas bande dessinée formátumban, és csak utána angolul, két füzetre vágva, a kisebb amerikai formátumban.
Ossaniul királyságának történelme bővelkedik háborúkban, melyeket a hatalmon lévő nemesi családok vívtak acéllal és mágiával, a paktumokkal magukhoz kötött mágikus lények segítségével. A szomszéd királyság, a monoteista egyház irányította Kovik azonban leigázta a megosztott birodalmat, a varázslókat és vérvonalaikat eltörölték a föld színéről, és csak egy nagyon praktikus szokást tartottak meg a legyőzött Ossaniul „vívmányai” közül: a rabszolgaságot. A főszereplő Moth így kerül a csak Highest House-ként emlegetett gigászi méretű, falak és tornyok rengetegéből álló kastély udvartartásába, amikor nincstelen szülei eladják rabszolgának, hogy fenntarthassák a család maradékát. A tetőfoltozó zsindelyes mester tanítványa lesz, és épp csak elkezdi megtanulni ennek a magába fordult mikrovilágnak a szabályait, amikor egy ősi, a kastély alapjaiba bebörtönzött entitás lép kapcsolatba vele. Hátra hagyott kishúgának egészségéért, mágikus hatalomért és a rabszolgaság eltörléséért cserébe paktumot köt a névtelen, suttogó hanggal, szabadságot ígérve neki, majd az események különös láncolata és a fejében lakozó új hang segítségével elkezdi felemelkedését a kastély hierarchiájában.
Le sem lehetne tagadni a párhuzamot a Gormenghast-sorozattal, és bár Carey főhőse elmondhatatlanul rokonszenvesebb, mint Steerpike, a történet ugyanolyan barokkosan és lassan hömpölyög, mint a fantasy alapvetésben, amely inspirálta. Éppen ezért érdemes egyben olvasni, nem tesz jót neki az amerikai füzetformátum, eléggé látható, hogy az első két szám egy egészet alkot a francia albumnak megfelelően. Ami a vizualitást illeti, Gross sosem volt igazán jó rajzoló, de lelkes és megbízható mesterember, és Carey szövegkönyve van olyan jó, hogy a gyengébb rajzok ellenére a már összeszokott páros munkája meggyőző képet adjon. Egyelőre nem olyan átütően friss és ötletes, mint a The Unwritten volt (de azt a lécet egyébként is piszok nehéz lenne megugrani), de bőven elegendő ötlet van benne, hogy érdemes legyen követni a konklúziójáig.
Isola #2
Történet: Brenden
Fletcher és Karl Kerschl
Rajz: Karl
Kerschl és Msassyk
Image Comics
Az Isola Fletcher és Kerschl több mint három évtizedes barátságának és közös álmodozásának gyümölcse: bár ötleteik egy részét már beépítetteék a Gotham Academy és a Motor Crush történeteibe, amikor az Image kiadónál lehetőséget kaptak rá, azonnal belevágtak, hogy megírják a saját Mononoke hercegnőjüket. A történetet és a világot egyértelműen Mijazaki Hajao animéi inspirálták, a japán történetmesélés eszközeit és módszereit nem csak vizualitásában, hanem szellemében is megpróbálta átvenni az amerikai alkotópáros. A történet prológusát a Motor Crush füzeteiben csöpögtették el két oldalanként, melyek összegyűjtve most már online is megtalálhatóak.
Rook, Maar királynői testőrségének volt tagja a vadonon próbál keresztülvágni egy hatalmas tigris kíséretében. Az óriási testben azonban gyámoltalan, védelemre szoruló lélek lakik: maga Olwyn királynő, akit mágiával börtönöztek ebbe az állati formába. A még vadászni is képtelen ragadozót és uralkodói szeszélyeit önmagában is nehéz lenne kiszolgálni, de ráadásul menekülniük kell a királyságot leigázó hadsereg járőrei elől, és az erdei ösvényeket sem csak jó szándékú utazók járják. Úti céljuk egy Isola nevű sziget, ahol reményeik szerint megtörhetik az átkot, addig azonban rengeteg kalandon kell átesniük, a saját hadseregük dezertőreitől kezdve egy magát óriási farkasokkal körülvevő, elvadult lányon keresztül egészen az erdei banditákig, akik a háborúból menekülőkre lesve próbálnak zsákmányhoz jutni.
Az utóbbi évek egyik legszebb és legatmoszférikusabb képregénye az Isola: a hosszú utazás során jobbára hallgatagon, de legalábbis szűkszavúan viselkedő szereplők arcára és mozdulataira van írva, hogy mit éreznek, és a múltjuk apránként tárul fel a ritkás alkalmak során, amikor útjukat mások keresztezik. Ha az volt a cél, hogy egy Mijazaki mesében érezzük magunkat, akkor ez parádésan sikerült.
Skyward
#2
Történet:
Joe Henderson
Rajz:
Lee Garbett
Image Comics
A Skyward egy meglehetősen érdekes high concepttel indít: a G-napon a Földön egyszerűen megszűnt a gravitáció, szó szerint a feje tetejére állítva planétánk életét. Minden, ami nem volt rögzítve, egész egyszerűen kirepült az űrbe: milliárdok vesztették el az életüket a jeges vákuumban. Húsz évvel később a mindent túlélő emberiség már alkalmazkodott a helyzethez, a felhőkarcolók tetején lakó szegényebbek összetákolt gázpalackokkal és más átalakított hétköznapi eszközökkel oldják meg a közlekedést, míg a gazdagabbak talajszinten élnek, mint a régi szép időkben, csak magnetizált cipőkkel és más high-tech biztonsági megoldásokkal.
Willa már a G-nap után született, elképzelni sem tudja milyen lehetett az élet a gravitációban. Futárként dolgozik, és a legjobbak között van: életét csak futóbolondnak tartott apja árnyékolja be, aki annak idején megjósolta a fizika törvényeinek megváltozását, de persze senki sem hitt neki. Felesége elvesztése óta ki sem mozdult a lakásából, és a folyamat visszafordításán dolgozik, de még a saját lánya sem hisz a képzelgéseiben. Amikor megtudja, hogy a világ jelenleg leggazdagabb embere az apja barátja volt, de jó üzleti érzékkel felkészült a megjósolhatatlanra, úgy dönt, hogy meglátogatja, és ezzel az események olyan sorát indítva el, mely rengeteg ember életét sodorja veszélybe.
Henderson és Garbett meglehetősen sok időt töltöttek kutatással, hogy a lehető legrealisztikusabban szimulálhassák, miként alakulna át az emberek életformája, ha egyszer csak eltűnne a gravitáció. Mivel nem vagyok fizikus, nehéz lenne megítélni ez mennyire járt sikerrel, mindenesetre egy igazán jó történetnek adtak alapot, amelyre remekül lehet építkezni. Garbett jól veszi a vizuális akadályokat, igazából itt az a kérdés, hogy Henderson képes-e kiaknázni a témában rejlő lehetőségeket, de az első szám alapján és a tévés forgatókönyvírói múltja miatt úgy tűnik meg lehet neki előlegezni a bizalmat.
