1989 enyhén szólva is emlékezetes év volt. A berlini fal leomlásával és a közép-kelet-európai rendszerváltásokkal véget ért a hidegháború, a tábornokok rémuralma is már rég tovaszállt Latin-Ameriká nagy részéből, valamint a dél-afrikai apartheid és a Szovjetunió is az utolsókat nyögték. Már orosz rendező dirigálhatta Sylvester Stallonét és Kurt Russellt, az éjszakákat pedig Tim Burton és Batman őrizték. Japánba berobbant a Tetsuo című biotechno-lidércnyomás, amely a fukuyamai világdemokratizáló hurráoptimizmus helyett egy sokkal sötétebb és embertelenebb jövőt sejtetett. Mindeközben a messzi Új-Zélandon egy horror- és Tolkien-rajongó független filmes egy zombimozi előkészületeivel küszködött, amely akkor még úgy tűnt, soha nem fog elkészülni.
Az illető nem más, mint Peter Jackson, aki hiába aratott meglepetésszerű sikert a Bad Taste című inváziós sci-fi/splatter komédiájával, a befektetők visszakozása miatt a Hullajó forgatása sehogy sem akart összejönni. Így Jackson dühében inkább japán pénzből tető alá hozott egy zenés bábfilmet, amelyben pellengérre állíthatta az őt elgáncsoló szórakoztatóipart. A Meet The Feebles azonban nem pusztán műfaja miatt pikáns darabja az új-zélandi fantaszta életművének, hanem mert itt domborodik ki leginkább érdeklődése a nem keresztény-konzervatív értelemben vett szexualitás iránt. Más-más modorban ugyan, de visszatérő heppje ez, ábrázolja akár érzékenyen (a Mennyei teremtmények tragikus végkimenetelű leszbikus tiniszerelme, valamint Aragorn és a féltünde Arwen búskomor románca A gyűrűk urában), akár sziruptól ragacsosan (Kong és Ann Darrow Central Park-i korcsolyázását, no meg A hobbit törp-tünde love storyját látva még a csillámpónik is szaladnának a lavorért) vagy akár komisz vigyorral elviccelve (a zombiszex rothadó gyümölcse a Hullajóban). A Meet The Feebles ennek a pánszexuális hozzáállásnak a szigorúan komolytalan kimaxolása, és csak kevésen múlt, hogy ne a Madagaszkár-filmek pornóváltozataként emlékezzünk rá.
A Feebles Varietészínhāz kulisszāi mögött csak úgy pezseg az élet. A társulat dívája egy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő víziló,akinek producer férje, a rozmárok Harvey Weinsteinje egy macskával kúr félre. A késdobáló béka gyötrő háborús emlékei elől a heroinhoz menekül. A dugóbajnok nyúlkonferanszié AIDS-es lesz. A rendezőasszisztensként funkcionáló patkány a próbák szüneteiben BDSM pornót forgat, ésatöbbi, ésatöbbi.
A kismillió örültebbnél őrültebb történetszálból is kitűnik, hogy Jackson és írótársai egy klasszikus vonalvezetésű cselekmény aprólékos kidolgozása helyett inkább összehányták az összes beteg ötletet, amely csak kipattant a fejükből. Ez azonban egy kicsit sem baj, mivel szinte percenként kapjuk az abszurd és provokatív poénokat. Jackson hiába is tagadja, a Meet The Feeblesről ordít, hogy valójában a Muppet Show politikailag inkorrekt paródiája, főszerepben Breki herkás klónjával és Miss Röfi gonosz ikertestvérével, aki történetesen egy víziló, de hát ez a szabad állatszerelem dzsungelében kicsit sem deviancia.
Az alacsony költségvetés és a szegényes forgatási körülmények dacára a nyolcvanas években még csupán pöttöm kis új-zélandi garázscégként üzemelő Weta animatronikus bábjai bőven felveszik a versenyt a kor hollywoodi trükkstúdióinak termékeivel. A legtöbb figura ráadásul simán helyet kaphatna egy gyerekműsorban, már amikor éppen nem spriccel belőlük vér, hányás és egyéb ínycsiklandő testnedv akár a biológiai törvényeknek ellentmondó nyílásokból is. (Szándékát tekintve a Meet The Feebles az egy évvel korábbi Szimat Szörény inverzeként is felfogható. A magyar televíziózás egyik legnagyobb tévedését eredetileg gyermekközönségnek szánták, azonban sintértelepi bad tripeket idéző állatmaszkjai miatt felnőttek riogatására is mind a mai napig kiválóan alkalmas.) Minek is finomkodjunk, ha egyszer Jackson gyermeki lelkesedéssel lubickol az obszcenitásban, nem kímélve a gyengébb tűrőképességű nézők gyomrát és az erősebbek rekeszizmait?! Ahogyan a Tetsuo is kényelmetlen részletességgel mutatja be rozsdás fém és emberi hús erőszakos nászát, úgy az elvetemült kiwi filmes kézi kamerája is groteszk szuperközelikben gyönyörködik bábfigurái anyagcsere-folyamatain, csonkolt sebein és nemi jellegein. A féktelen szex- és erőszakorgia hangulatát musicalbetétek teszik kellemesebbé, melyekben többek között az análszex szépségeiről énekelnek. A történelem elvileg úgyis véget ért, nincsenek már tabuk, így hát bármivel szégyentelenül lehet viccelődni. Nem szólnak ránk se a földi, se az égi házmesterek. Legalábbis ‘89-ben mindezt még el lehetett hinni...
A Meet The Feebles azonban nem csupán egy gátlástalan trashkarnevál, mint a nagyon hasonló humorú Fur TV. Öncélú bűnös élvezetként utóbbi is szórakoztató, azonban az MTV saját kūlònbejáratú Muppet paródiájából pont a szatirikus él hiányzik. Bár Jackson fekete humora minden, csak nem kifinomult, elég radikális és kamaszosan anarchista ahhoz, hogy a Feebles ne fulladjon bele a szórakoztatóipar sötét oldaláról szóló közhelyek sulykolásába. Azzal, hogy állatfigurák segítségével mesél olyan felkavaró témákról, mint pl. a szexuális kizsákmányolás vagy a drogfüggőség, csak még jobban rávilágít arra, hogy mennyire torz világot termelt ki a showbusinesst működtető gépezet, amely vagy ragadozóvá deformálja vagy pedig felfalja és kihányja a benne eltévelyedőket, akárcsak a filmbeli rozmár a béna dalocskát éneklő guppit. Jackson azonban akármennyire is szemtelen volt fiatal titánként, cinizmusa csak egy bizonyos határig húzódott. Ennek megfelelően agymenésébe beleerőltetett néhány szerethetőnek szánt „normális” karaktert is, de ők közel sem annyira érdekesek, mint a defektes szereplők. A főhősnek szánt naiv sündisznó ráadásul kifejezetten irritáló. De a torzonborz direktor ekkor még legalább a szentimentalizmusát megfűszerezte egy csipetnyi iróniával. Kár, hogy a középföldei levegő megszelidíti még a legperverzebb képzelőerőt is.
Bár sok víz lefolyt már a polgárpukkasztó felnőtt animációk Dunáján, a Meet The Feebles még mai szemmel nézve is egy üdítően gátlástalan darab, és nem túlzás kijelenteni, hogy megelőzte a korát. Ehhez képest a Jim Henson fia által rendezett The Happytime Murders már az előzetesei alapján is annyira tökös csak, mint a Szezám utca.