Neil Gaiman: Sosehol - Mesél a kanális angyalokról, gyilkosokról és törpékről

Évekkel ezelőtt dokumentumfilm készült egy amerikai társadalmi kísérletről, amely a hajléktalanság problémájával foglalkozott. A Make Them Visible kampány keretében hétköznapi embereket kértek fel, hogy a kísérlet kedvéért öltözzenek be hajléktalannak. A film további részében a családtagjaikat vette a kamera, ahogy mit sem sejtve elsétálnak mellettük az utcán. A legtöbben észre sem vették a szeretteiket a loncsos rongyokba öltözve, telefonáltak, maguk elé meredtek, vagy szemérmesen elfordultak a kínos nyomor láttán. A kísérlet remekül bemutatta a járókelők leggyakoribb reakcióját a hajléktalanok jelenlétére. Úgy tekintettek rájuk, mint élettelen tereptárgyakra vagy egyszerűen csak levegőnek nézték őket. Hasonló tapasztalat adhatta az ötletet Neil Gaimannek a Sosehol című regényéhez.

Neil Gaiman életműve a nagy mesemondók életműve. A Hugo-, Eisner-, Nebula-díj és még számtalan rangos műfaji elismerés nyertesének talán legemblematikusabb darabja a Sandman sorozat. Morpheus alakjával egy formabontó protagonistát állított a középpontba, és megteremtette a saját mitológiáját a képregény keretei között. A csupa D betűs nevű halhatatlan és öröktől fogva létező isten története annyira népszerű lett, hogy több rajongónak kézzel fogható segítséget nyújtott élete traumáinak kezelésében. Elég csak arra gondolnunk, hogy a Halál alakját Gaiman cserfes bakfisként ábrázolta a sorozatban. Ezek után nem meglepő, hogy a szerző első meghatározó olvasmányélménye a Narnia Krónikái volt. Az ifjúsági regényből leszűrte azt a tanulságot, hogy az ember, legyen bár kisiskolás vagy vénséges vén, néha el akar szökni a való világból egy másikba, ami színesebb, izgalmasabb és igazibb, mint a szabályoktól és a parancsoktól terhes mókuskerék.

Ez az érzés bujtogatja a Sosehol főszereplőjét is. Richard kísértetiesen emlékeztet arra az eveymanre, akinek a magyar megfelelőjéről beszélt Török Ferenc filmrendező egy interjúban: „frankhitel, wellness-hétvége, kombi Skoda Octavia”. Richard Mayhew Londonban él és dolgozik, remek multis állása van, és egy két kategóriával jobb nője, mint amit megérdemelne. Az íróasztalán Taiwanban gyártott mesefigurák sorakoznak, hogy otthonosabbá tegyék a vállalati élet aranykalitkáját. A munkahelyi barátadagoktól egy-egy műszak utáni sörre és hátbacsapkodós meccsnézésre és hódításokra futja. Nem hangzik túl izgalmas életnek, nem igaz? Richard mégis próbál megfelelni zsibbasztóan átlagos munkatársai hóbortjainak és basáskodó nője minden óhajának. Láttunk már esküvői fotózáson végigrángatott férfiakat a nap végén rágyújtani? Na azt az arcot tessék elképzelni. Hősünk már-már ráfordulna kispolgári életének célegyenesére, amikor megtörténik a csoda. Egy fontos üzleti vacsorára menet a semmiből pottyan elébük egy koldusnak látszó fiatal lány, aki Lady Ajtóként mutatkozik be neki, és láthatólag nagy szarban van. Ekkor kezdődnek a bajok.

Neil Gaiman írói képességeinek értékelésekor az az érdekes megfigyelése lehet az olvasónak, hogy nem a hagyományos írói erényeket csillogtatja. Félreértés ne essék, kellően sodró, lendületes prózát ír, ami hamar magával ragadja az olvasót. Amiben viszont már többször is kiemelkedőt nyújtott, az a világteremtés és a karakterábrázolás vívmányai. Ezek rendszerint nem is az írói kvalitásait mutatják meg, sokkal inkább egy felnőni nem akaró gyermek lázálmait. Persze a gyerek rendesen elvégezte a házi feladatát. Minden Gaiman-regényt nagyon aprólékos könyvtári kutatómunka előz meg, gondoljunk csak az Amerikai istenek részletgazdag alakjaira, de a legutóbbi Északi mitológia című művében skandináv mondavilág  alakjait állította alapos vizsgálódásának középpontjába. A Sosehol világa így nem nélkülözi a bravúrosan felépített, saját belső logika szerint működő rendszert. A viktoriánus korszak steampunk esztétikája keveredik a mindennapi életünk nagyvárosi kulisszáival. Ez a kontraszt alkotja a divatosan urban fantasynek nevezett zsánert, amire remek példaként szolgálnak a Shadowrun ork mágusoktól űzött hekkerei.

A londoni metró Európa első földalatti kötöttpályás közlekedési eszköze volt. Ez alatt a hosszú idő alatt kialakult a saját hiedelemvilága, legendái és rémtörténetei. A bezárt metrómegállók remek anyagot szolgáltattak a rémhistóriáknak, egy írónak csak le kellett mászni értük, mert a téma a föld alatt hevert. A földalatti London világát benépesítik azok, akik átestek a fenti világ repedésein. Kalmárvérű törpék, hórihorgas martalócok, bukott angyalok és szuvas fogú gyilkosok lakják ezt a sötét világot. Furcsa módon a repedésen átpottyantak között vannak egyfajta követei is a lenti világnak a fenti világban. Ezeket az átlagember koldusnak, utcazenésznek vagy galambokat etető csodabogárnak látja, pedig a két világ között ingázó diplomatákhoz van szerencséje. 

Richard is egy ilyen diplomata a védtelenebb fajtából. A kispolgári élete nem készítette fel arra a helyzetre, hogy egy kékvérű árva lányt kísérjen el egy Vándorló Vásár nevű rendezvényre, ahol az előbb említett szerzetek mindegyike megtalálható. Eközben a nyomukban két kéjgyilkos liheg, akik lelkiismeretesen halálra rémítik az áldozataikat, mert a húsuk úgy omlósabb lesz a szájban. Gaiman itt tud igazán csillogni, mert egyedi karakterek egész sorát festi elénk, akik csak úgy világítanak a sötét éjszakában. A kedvencem Carabas márki, aki Lestat de Lincourtnak öltözve egy comptoni rapper lazaságával mutatja meg egy film noir hős szívét. De a lelki szemeim előtt csak a 90-es évek szupermodelljére, Imanra hasonlító ébenfekete Vadász sem az a figura, aki ne tűnne fel nekünk a Klinikák-Astoria viszonylaton. Már ha beférne a 3 méteres lándzsájával a metrókocsiba. Ezek után gondolom, az Islington nevű bukott angyal atlantiszi borkóstolója már senkit sem lep meg. Ritkán találkozni ennyire élő, mégis földöntúli figurákkal egy regény lapjain.

Fotó: Matt Staggs

Richard útja a lenti világban egy hagyományos megváltástörténet, amelynek során a puhány irodai alkalmazottból egy barátaiért és saját elveiért harcolni képes férfi válik. Richarddal azért is pofonegyszerű azonosulni, mert a hétköznapi életünk minden gyarló kis mocsokságát, visszatetsző tutyimutyiságát felvonultatja előttünk. Sokszor felnevethetünk és el is szomorodhatunk azon, hogy mennyire közhelyes és előre lejátszott az életünk. Azok a kevesek pedig, akik ezen az előre kódolt életen változtatni akarnak, mind megfizetik az árát. Neil Gaiman ebben a regényben nekik állít emléket. Bár kioktatni nem akar, mégis szelíden terelget minket a boldog és tartalmas élet irányába. Anélkül, hogy a regény bármilyen fontosabb részletét elspoilerezném, egy példán keresztül bemutatnám ezt a nem hétköznapi tanmesét. Richard egész csatornabeli kalandja alatt arra vágyik, hogy egyszer visszakapja a régi életét, a régi állását és a régi nőjét annak minden unalmas kellékével és kicsinyes bosszúságával együtt. A cselekmény egy pontján aztán lehetősége nyílik rá, és boldogan él is a lehetőséggel, de a folytatás már nem a megszokott forgatókönyvet követi: döntése próbára teszi őt is, az olvasót is, izgalmas játékot teremtve a fiktív karakter és a befogadó között.

Neil Gaiman Sosehol című könyve azonnali siker lett a szigetországban és az angolul beszélő világ minden sarkában. A regény alapjául szolgáló filmsorozat mellett a BBC egy színvonalas hangjátékot is készített a történetből olyan ismert színészekkel, mint James McAvoy, Natalie Dormer vagy éppen Benedict Cumberbatch. Egy rendes nagyköltségvetésű mozifilmet is megérdemelne az alapanyag, hiszen rengeteg multis rabszolga éli most is odafent embertelenül unalmas életét. Amíg pedig nem zuhan eléjük a Blahán egy sebesült cigánylány, addig Neil Gaiman regényét kell elolvasniuk ahhoz, hogy eljuthassanak a sötét csodaországba.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!