Mi közös van egy sztoikus tengerészben, egy száműzött orosz hercegnőben és egy magát Dzsingisz Kán reinkarnációjának képzelő hadúrban? Nem sok, hacsak nem annyi, hogy pár tonna arany mindháromnak megmozgatja a fantáziáját. Különösen, ha a kivégzett II. Miklós cár aranyáról van szó
Kevés zivatarosabb időszaka volt az emberi történelemnek, mint az 1917-es bolsevik hatalomátvétel Oroszországban. A kommunista ideológiai fordulat célkeresztjében lévők hanyatt-homlok menekültek az országból, az új rendszer külhoni ellenségei pedig a legradikálisabb eszközöktől sem riadtak vissza, hogy a fiatal szovjet államot térdre kényszerítsék. 1919 februárjában az európai hadszíntér már elcsitult, de Szovjet-Oroszországban a vörösök gárdái összecsapnak a nacionalistákkal, az első kínai-japán háború romjain újra növekszik a feszültség Mandzsúriában, egy arannyal teli páncélvonat pedig Szibéria felé tart.
Marina Szemjonova hercegnő, a régi világ kékvérű túlélője, Szpacetov admirálissal az oldalán jogos tulajdonának tekinti a kincset. Őket az amerikai légierő parancsnoka, Tippit őrmester igyekszik szemmel tartani. A bajkáli kozákok véreskezű atamánja, Szergej Szemjonov a nacionalizmus álruhájában a saját pecsenyéjét sütögeti, az őrült Ungern von Sternberg báró pedig messianisztikus küldetésre indul egy tibeti sámán jóslata alapján. A shanghai Vörös Lampion titkos társaság (a Bene Gesserit üdvözletét küldi) megbízza Corto Maltesét, hogy szerezze meg nekik az aranyat.
Kicsit zavarosnak és bizarrnak hangzik ez az egész? Pedig még csak első 10 percnél tartunk.
Hugo Pratt értetlenül olvasta volna Babits sorait, amikor bajszát tépkedve azt kiáltotta: Ó mennyi város, mennyi nép / Ó mennyi messze szép vidék! / Rabsorsom milyen mostoha / hogy mind nem láthatom soha! Ő leginkább mindent látott a világból. A családja világpolgárok gyülekezete volt, számukra annyit jelentett kontinenst váltani, mint másnak tiszta pólót edzés után. A velencei gyermekévek után Abesszíniába költöztek (a mai Etiópia). A családban angol, zsidó, török leszármazottak is voltak, tele fantasztikusabbnál fantasztikusabb történetekkel, melyekből később a szerző saját ötleteit kölcsönözte.
Már a ’40-es években, dél-amerikai utazásai gyümölcseként megszületett az első gyermekeknek szóló képregény-sorozata Anna della jungla címmel. Ezt a füzetet még további kettő követte, majd Pratt visszatért Olaszországba, ahol némi angol és argentin kitérők után meg is állapodott. 1967-ben megismerte Florenzo Ivaldit, akivel közös képregény-magazint indítottak el. Az első szám első történetében (Un ballata del mare salato) lépett először színre Corto Maltese karaktere, a hanyag eleganciájú tengerész, aki a máltai Valettában született egy brit matróz és egy andalúz cigánylány gyermekeként.
Nem kellett sok idő ahhoz, hogy rádöbbenjen, neki nincs sorsvonal a tenyerén, ezért egy borotvapengével vágott magának egyet. Felnőve mindig a gyengék védelmezőjévé válik a hatalmasokkal szemben, még ha ez a törődés kívülről nem is látszik rajta. Az utazásai során sok barátra és ellenségre szert tesz. Ezek közül jellegzetes a velencei sámánasszony, Dante személyes jó barátja és a kabbala avatott mestere, akit Corto csak Aranyszájúnak szólít. A másik ikonikus figura a förtelmes ellenségből lett barát, Raszputyin kapitány, aki sok külső hasonlóságot mutat az orosz történelemben hírhedtté vált Grigorij Raszputyin szerzetessel.
Az animációs film 2002-ben készült, úgyhogy a technika-buzik találhatnak kivetnivalót a szereplők animációjában vagy a hátterek egyes részleteinek kidolgozottságában. A karakterek arcvonásai és alkata egyértelműen a japán animék hatását tükrözik, bár érdekes módon sikerült kikerülni a majmolásból fakadó csapdákat. A lényeg úgyis a mesén van, az pedig mesés. Az egész művészeti koncepció tapintható mélységet ad a főhős álomszerű létezésének.
Csodálatos hangulatot varázsoltak a világvégi Harkov fakunyhóktól övezett utcáira, a tajga metsző hidegét szinte a bőrünkön érezzük, a jeges folyókat átszelő viaduktok pedig a csodás kilátáson túl halált ígérnek. Aranyszájú egy helyen figyelmezteti Cortót, hogy ő már régen egy mesében él, egy álomban, amelyből nem lehet felébredni. Ez való igaz; a süvítő golyózáporban és zimankóban, két ütközet között is mindig szakít időt arra, hogy elmélázva cigarettára gyújtson, alkalomhoz illő Rimbaud verset szavaljon, vagy éppen Morus Tamás Utópiáját olvassa egy dézsa tűzforró vízben. A karakterekre jellemző a “köd előttem köd utánam” szólás-mondás: a legnagyobb veszélyeket is vállalják, ha a múltjuk előli menekülésről van szó. Mert a mesékben élni veszélyes mulatság.
Dicséret illeti az alkotókat, amiért a történelem egy legkevésbé sem elcsépelt szeletéhez nyúltak, még ha Pratt élményei tálcán kínálták is a különlegesebbnél különlegesebb helyszíneket és fordulatokat. A történelmi figurák ábrázolása távolságtartó, hiteles és szigorú. Itt egy kivillanó női mell, egy agyonlőtt baka vagy egy hercegnő egykutya, hatalmi harcok játékszere csupán. Az őrült ideológia fanatikusai és a cinikus hatalommániások egyaránt visszataszítónak tetszenek a néző számára. Csak az billentheti a mérleg nyelvét valamelyik martalóc felé, hogy az egyik fejből idéz Coleridget, míg a másik a kurvái keresztnevét sem képes megjegyezni.
Corto Maltese alakja kuriózum lehet az átlagos animációs film nézői számára. A Marvel pizsamás szuperhőseinek látványában káprázó szemünk első pillanatban észre sem veszi ezt a kimért, hallgatag úriembert a kapitányi sapkában. Aztán elkezdünk felfigyelni lassan hömpölygő, érzéki mondataira és a ködfátyolba burkolt látomásszerű jelenetekre - és e delíriumos hangulatba még inkább belelök a film andalító nagybőgő-futamokból álló főcímzenéje. A hét tengert megjárt idegen nem használ nagy szavakat, de idegen nyelvi tollakkal előszeretettel ékeskedik. Nem gondol többet a világról, mint azok, akik lángba akarják borítani, hogy aztán tort ülhessenek felette. Nem gondol többet a barátságról, mint azok a júdások, akik buzgón bizonygatják hűségüket, de tartják a markukat az aranyért. Nem gondol többet a szerelemről, mint egy jeges földön fekvő hercegnő vagy egy szélfútta hajú kínai parasztlány.
Corto Maltese karaktere sohasem fog széleskörű népszerűségre szert tenni. Talán túl hallgatag, visszahúzódó, túlságosan kevéssé figyelt a divatos kalandor imidzsére, amit akár Indiana Jones, akár Nathan Drake megtett helyette. Corto örökre csak egy álmodozó marad, akit zavar, hogy Velence ellustítja az embert, de igazából mégis otthon érzi benne magát. Sajnos az ottani emlékházát már bezárták, de Svájcban hazára lelt - Hugo Pratt ebben az országban lelt örök nyugalomra. Ennek emlékezetéül egy életnagyságú Corto Maltese szobor tartja szemmel a tavat Grandvaux lejtőin. Ha hét tengernek nem is mondható, kis fantáziával képes felidézni a nagy kalandokat.