Denny Malone a New York-i rendőrség különleges
akciócsoportjának vezetője. Denny Malone kitüntetett nyomozó, tiszteletnek
örvendő hős, a közösség egyik alappillére. Denny Malone a dílerek rémálma, az
alvilág ostora, a rend fáradhatatlan katonája a folyton előrenyomuló káosz
csataterének frontvonalában. Denny Malone Észak-Manhattan királya. Denny Malone
kétes hírű detektív gyaníthatóan mocskos ügyekkel a háta mögött. Denny Malone
piszkos zsaru, korrupt zsaru, rákos daganat egy önmagát tisztának hazudó,
valójában velejéig romlott rendszerben. Denny Malone tolvaj, gyilkos és díler,
bűnöző maga is. Denny Malone ez mind egyszerre.
Pedig Denny Malone világéletében csak jó rendőr akart lenni.
Félelmetes, hogy Don Winslow, a Drogháború, A kartell és a Vadállatok írója milyen nemes egyszerűséggel és rideg logikával ábrázolja a zsarucsaládból származó ír Malone alászállását a pokolba – fokozatosan és spontán módon, ugyanakkor elkerülhetetlenül történik meg, természetesnek hat, akár a felnőtté válás; hiába akarnál örökké 17 éves maradni, nem fog menni. Hiába akarnál feddhetetlen zsaru maradni, nem fog menni. Hogyan léped át a határokat, hogyan hazudtolod meg önmagadat, hogyan válsz azzá, akit egykor leköptél volna, hogyan kárhozol el? Ugyanúgy, ahogyan minden mást csinálsz: lépésről lépésre. Ilyen egyszerű.
Miért is ne fogadnád el az ingyen kávét a sarki étterem tulajdonosától (hisz csak hálás, hogy rendet tartasz a környéken)? Miért is ne tennéd el a letartóztatott dílerek pár ezer dollárját egy razzia után (hisz nem hiányzik senkinek, a családodnak viszont szüksége van rá)? Miért is ne segítenél a szervezett alvilágnak lezsírozni egy építkezési projektet (hisz egy csomó embert juttatsz lakhatáshoz és munkához)? Miért is ne közvetítenél a maffia és az ügyészség között, hogy utóbbi ejtse a vádat egy bűnöző ellen (hisz úgysem állna meg az ügy a bíróság előtt, úgyhogy csak pénzt és időt spórolsz mindenkinek)? Miért is ne ölnél meg egy védtelen, fegyvertelen dílert (hisz gátlástalan gyilkos, megérdemli), hogy ellopd az 50 kiló heroinját, és magad terítsd szét a saját városodban (hisz ha te nem teszed meg, úgyis megteszi valaki más)? És végül: miért is ne köpnéd be a társaidat, a barátaidat, a fivéreidet, azokat, akikkel elvileg meghalnátok egymásért, akikkel mindent megosztotok, akikkel örök lojalitás fűz össze, miért is ne követnéd el a legnagyobb, legszégyenteljesebb árulást, hogy mentsd a saját bőrödet, amikor szorul a hurok (hisz… hisz… hogyan is jutottál idáig)?
A lejtő olyan kibaszott csúszós, hogy ha csak próbaképpen megtapogatod a nagylábujjaddal, máris az alján találod magad.
Winslow az egész könyvet Malone bukására, elkárhozástörténetére építi fel, de az út, amelyet az olvasó bejár vele, messze nem egyenes, a kép, amely fokozatosan kiemelkedik róla az események és karakterek káoszából, messze nem fekete-fehér. Először gyarlósága és korrupt mivolta ellenére is tiszteljük és kedveljük, mert még nem felejtette el, mit jelent rendőrnek lenni, mert tényleg törődik a környékkel és az emberekkel, tényleg imádja a várost, tényleg megviselik a gyilkosságok, a drogos fertők, és mindent megtesz, hogy megakadályozza – de legalábbis megtorolja azokat. Aztán ahogy egyre mélyebbre zuhan, jön a megvetés, a viszolygás, a mélységes csalódás – amelyet nem csak mi érzünk iránta, hanem ő is önmaga iránt. Csakhogy közben velejéig romlott körülötte mindenki más is. Mint a belső elhárítás nyomozói és a szövetségiek, akik rászállnak. Mint a rendőrségi vezetők és politikusok, akik nyomást gyakorolnak a lekapcsolása érdekében. Mint az ügyészek, ügyvédek és bírók, akik az ő és a(z egyéb) bűnözők sorsáról döntenek. Minden kezet pénz zsíroz meg, mindenki magának kaparja a gesztenyét, mindenki benne van mindenféle mutyiban, minden dicsőséges keresztes hadjárat mögött a karrier előrelendítése és a gyors meggazdagodás érdeke áll. Minden látszólagos jó és önzetlen tett mögött gyomorforgató a motiváció.
Nem mintha ez felmentené Malone-t – de szélesebb perspektívába helyezi a tetteit, és ismét mellé állítja az olvasót, amikor a végén egyfajta önpusztító, „hát akkor basszátok meg ti is” üzemmódban a rendszer ellen fordul. Megváltásra persze hiába is várunk, ahhoz már túl késő, de talán, csak talán, nem megint a fronton harcoló kisember lesz az egyetlen, aki érdemeinek megfelelően elkárhozik.
Az egység legnagyobb dicsérete Stephen Kingtől származik, aki ekképpen minősítette: „A keresztapa, csak zsarukkal”. Nekem viszont inkább az jutott eszembe róla, hogy olyan, mint a Drót és a Kemény zsaruk lehető legjobb kereszteződése – előbbiből az olajazott korrupcióval működő politikai háttérgépezetet, utóbbiból a körzetüket kiskirályokként uraló elitkopók brutális és mocskos öntörvényűségét örökli meg. És persze visszaköszön benne mindkét sorozat gazdagsága, morális sokszínűsége, briliáns és felkavaró komplexitása, az alvilág, a törvénykezés, az üzleti meg a politikai szféra gusztustalan összefonódása, összenövése, szétválaszthatatlansága. (Miközben az Észak-Manhattani Különleges Akciócsoportot, a rendőrségen belüli maffiát alkotó Malone és társai tényleg olyanok kicsit, mint a Corleone-család.) Winslow a gyors sodrású, szokásosan eleven (a fordításban néha kissé esetlen, a káromkodásokat pedig prűden tompító) prózájával előregördülő cselekményt nem annyira megszakítja, mint inkább feldobja a folyamatos anekdotákkal, a hétköznapi New York erőszakosságának, szépségének, bizarrságának, faji ellentéteinek, tragédiáinak és komédiáinak meséivel, amelyeknek köszönhetően a város szinte önálló életre kel, afféle külön entitás lesz, mint Woody Allen vagy Lawrence Block történeteiben.
Az egységet, bár csak tavaly jelent meg Amerikában, széltében-hosszában máris a valaha írt egyik legjobb zsaruregényként emlegetik – sokan még az „egyik” szó használatával sem finomkodnak. És nehéz is lenne vitatni, hogy Winslow ezzel az eleven, keményen-fájdalmasan realisztikus világgal és ezzel a bukott angyal-szánható ördög-karakterrel valami maradandót, kompromisszummenteset és mesterit alkotott. A pokolba vezető út ritkán ilyen megrendítő.
Eredeti cím: The Force, fordította: Kovács Ágnes
HarperCollins, 2018, 464 oldal
