Mindig is a rejtélyek jelentették a kreatív hajtóanyagot a felfedezésekhez, mert azok gyújtották be a képzeletet. Emiatt utazott Scott kapitány a sarkvidékre, ezért hajózott Kolumbusz Indiába. És mivel e vállalkozások oly bravúrosan sültek el mind rövid, mind hosszú távon, nem csoda, hogy idővel minden rejtélyek ősatyjára is sor került. (Na jó, a Bermuda-háromszög után.) A lényeg, hogy végre, legalább a filmvásznon, lekukkanthatunk a Mariana-árok mélyére.
Az esemény apropója egy tudományos kutatás: egy okos és bölcs tudósember rájött, hogy az említett árok nem is olyan mély, mint eddig gondoltuk, hanem MÉG MÉLYEBB. Csak ezt eddig nem vettük észre egy gáz-záróréteg miatt, melynek köszönhetően érintetlen ökoszisztéma fejlődött ki, illetve konzerválódott odalent. Nosza, meg is jelenik egy nagyon gonosz, buta és kapzsi milliárdos, hogy jól kihasználja a védtelen természetet, és belenyom pár tonna pénzt a projektbe, létrehoz egy tengeri kutatóállomást, és várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb, akarom mondani: sült hekk. Ha azt kérdezitek, hogy miként lehet bankot robbantani néhány mélyvízi, a szokásosnál is randább tengeri herkentyűvel, arra sajnos nem tudok válaszolni, egyfelől, mert jómagam nem vagyok milliárdos, másfelől mert a film nem fáradozik azzal, hogy ezt elmagyarázza. Így van, és kész.
Persze beüt a krach, mert ki nem találnátok, mi úszkál a nagyon mélyben. Igen, egy kurva nagy őscápa, egy megalodon, akinek neve egyetlen szomorú szótagra csonkítva egyben a film címe is. A fene nagy dög persze nekiugrik a leküldött tengeralattjárónak, kicsit megrágcsálja, aztán elúszik. Nagy a baj, mert a cuccal így nem lehet visszatérni. Tiszta szerencse, hogy a közelben nyaral Jason Statham (Yay!), aki viszont sajnos alkoholista lett, mert sok sört iszik (Nay!), viszont a sör nem úgy hat rá, mint rám, hanem csak még több kocka pattan elő a hasán (Yay mégiscsak!), és továbbra is olyan kemény, hogy ha rád pillant, megreped az orrnyergeden a 3D szemüveg. Innentől persze nem is lehet kérdés: a halnak reszeltek.
Tisztázzuk, ennél a filmnél egyszerűen nem elég a sima suspension of disbelief, hanem fognunk kell disbeliefünket, ki kell rángatnunk az udvarra, és könyörögjön bárhogy, tarkón kell lőnünk, aztán hoznunk kell egy kanna benzint, rá kell locsolnunk, meg kell gyújtanunk, hogy utána a hamut lehugyozva hangosan röhögjünk a nyilvánvalóan üres ég felé. A film folyamatosan tologatja kijjebb annak határait, hogy milyen mértékű elhülyülést vár el tőlünk – és ebből a szempontból a Mariana-árok frappáns szimbólumként is értelmezhető.
Miért nem pukkan ki a megalodon miután felúszik a felszínre a tizenegy kilométeres mélységből? Csak. Miért papol a derék tudós a felfedezés és pusztítás örök kapcsolatáról, mikor az egész bulit ő gründolta össze? Mert... Mert kell valami üzenet is... De most akkor mégis jó, ha kinyírják az őscápát, ezt a ritka lényt, amely évmilliókat élt túl, és a tanulmányozása páratlan lehetőséget jelent... Kuss, inkább nézd, majdnem bekapta Stathamet, de aztán mégse. De Statham egyáltalán minek ment oda, ha egyszer pár perccel később simán elvégzik egy helikopterről azt a feladatot, amiért ő az életét kockáztatta? Ne okoskodj annyit, a dög a part felé tart, ahol emberek, családok, gyerekek úszkálnak! Nem sekély neki ott a víz? Mégiscsak egy huszonöt méteres állatról beszélünk... Dugulj el, mindjárt megeszi a pudlit!
A Meg igazi problémája, hogy alámerülésünket a szellemi Tartaroszba semmivel sem kívánja jutalmazni. Ha azt darálom le elevator-pitch-ként, hogy Jason Statham az őscápa ellen, akkor nyilván senki sem számít egy mélyen szántó disszertációra a sós-vízi élővilágról, ahogy azt sem várja senki, hogy a huszonegyedik századi Aranypolgárt tekintheti meg a hajlított vásznon. Az viszont tök jó lenne, ha a hajunk vigyázz állásba ugrana az ordenáré sok akciótól, repkednének a lemarcangolt végtagok, vagy legalább látnánk, ahogy a megalodon kegyetlenül elpicsázza az óriás tintahalat, és nem csak az állat elernyedő tapadókorongjaira bíznák a készítők, hogy az alapján képzeljük el, mi történt. (Ugye milyen jó is volt, amikor Kong szerte-széjjelbaszta az óriáspolipot? Na ilyen itt nem lesz.) Nem tudom, mennyire igaz, hogy a legkomolyabb jelenetek a vágószoba padlóján végezték a családfilmesítés jegyében, de az biztos, hogy a Meg az a mozi, amely nem csak bámulatosan ostoba, de amelyben végül még a fentebb említett pudli is megmenekül (upsz, spoiler).