A pionírok öröksége odavan. A földet, amelyet vérrel,
verejtékkel, férfias helytállással (na meg népirtással) megszelídítettek,
civilizáltak, kisajátítottak saját maguknak és az utánuk jövő generációknak,
most öltönyös rablók veszik el szavazatokkal, üzleti tranzakciókkal és
törvényparagrafusokkal. A magasztos, jogállami civilizáció pusztán a
módszereken változtatott, maguk a folyamatok és a mögöttük álló, intézményekbe
és vállalatokba tömörülő kétlábú ragadozók ugyanolyanok, mint régen. Vajon az indiánokkal,
vadállatokkal és törvénytelenséggel teli egykori határvidéket, a nagyvárosoktól
távoli vadont tényleg nevezhetjük a civilizáció részének, csak mert felépült
köré egy ország? Vagy ez nem több szemantikai önáltatásnál? Hiszen
közigazgatási területek ide vagy oda, itt még mindig farkastörvények
uralkodnak.
Ahogy az már Taylor Sheridan tavalyelőtti mesterművéből, a Hell or High Waterből is kiderült, a határvidék még mindig határvidék. Az író-rendező új, Paramount Networkön futó sorozata, a Yellowstone ugyanezt a gondolatot görgeti tovább.
Ám míg a Hell or High Waterben hányatott sorsú underdogok próbálták erővel visszaragadni maguknak az amerikai álom egy szeletét, a Yellowstone-ban Montana legnagyobb és legbefolyásosabb farmercsaládja megőrizni próbálja kiváltságát, a számára már megvalósult, most azonban veszélyeztetetté váló amerikai álmot. John Dutton abszolút hatalmú kiskirályként igazgatja a környéket és családját, kíméletlenül számol le ellenfeleivel, volt fegyencekből toborzott, billoggal megjelölt, feltétel nélküli hűséggel szolgáló cowboyai egyben mocskos ügyek intézői, végrehajtók, ha kell, akár bérgyilkosok. Kevin Costner (élete egyik legjobb alakítása) kellő szimpátiát és árnyaltságot visz az elődök életformáját foggal-körömmel őrző, makacs öreg farmer alakjába, aki egy hagyományos értékrendű krimiben vagy akciófilmben kegyetlen gonosztevő, a hős esküdt ellensége lenne. Kicsit olyan ez, mint a Keresztapa a Hell or High Water közegébe oltva, a Drótra jellemző politikai machinációkkal és nehezen kibogozható érdekütközésekkel a háttérben.
A történelem kereke fordul egyet, és Dutton keserűen ironikus helyzetben találja magát: a földet, amelyet ősei az indiánoktól vettek el, most egy indián készül elvenni tőle. Thomas Rainwater (Gil Birmingham, Jeff Bridges indián-mexikói társa a Hell or High Waterből) puskák és lovasrohamok helyett pénzzel és befolyással próbálja kiszorítani a Dutton-családot Montanából, és szövetségest is talál a férfi egy másik ellensége, Dan Jenkins (Danny Huston) személyben. A totális háborúval kecsegtető konfliktus már a legelején elragadja Duttontól az egyik fiát, és a frontok minden téren megnyílnak: a harcot főleg részvényekkel, képviselőkkel, ügyvédekkel, pénzügyi machinációkkal vívják, de nem maradnak némák a fegyverek sem.
Duttont azonban nem csak politikai és üzleti riválisok szorongatják, saját diszfunkcionális családja is széthullani készül. Az indián nőt elvett, rezervátumban élő háborús veterán Kayce (Luke Grimes), a családot ügyvédként védő, folyton apja jóváhagyását és elismerését kereső Jamie (Wes Bently), az alkoholista, önpusztító hajlamú, hivatalból és élvezetből más embereket tönkretevő Beth (Kelly Reilly), valamint a családfő mind önmagát keresi a feleség és anya halála után, még most, húsz évvel később is. Costner egyik nagy pillanata, amikor az istállóban magába zuhanva szomorú-beletörődő melankóliával elrebegi, hogy a családjának még annak idején, a feleségével együtt leáldozott, csak még mindig az elhúzódó haldoklás fázisában van. És valóban: az apa és gyermekei nem képesek egységes erőként fellépni a külső fenyegetések ellen, lassan szétszakítja őket az elégedetlenség, a megvetés, a zsarnokság és a közöny, e folyamatot pedig csak még tragikusabbá teszik az eltörölhetetlen családi kötelékből fakadó szeretet időnkénti megnyilvánulásai.
A kontraszt, amelyet Sheridan a környezet és a család, a külsőségek és a tartalom között felvázol, megrendítő. A Yellowstone az a fajta nagyszabású „moziélmény” (mind a kilenc részt maga Sheridan rendezte, és ez nyilván a már berendelt második évaddal sem lesz másképp), amely szélesvásznon is fantasztikusan festene: amikor a kamera a végtelen zöld mezőket, buja erdőket és szilaj hegyeket pásztázza Brian Tyler egyszerre monumentális és melankolikus zenei aláfestésére, teljes gyönyörűségében jelenik meg az idealizált Amerika, a Szabadság, a Lehetőségek, az Erély földje. És persze az Ígéreté, csakhogy az Ígéret üresnek bizonyult. A lenyűgöző képek fókuszában ugyanis már az igazi Amerikát látjuk, a hanyatlóban lévő farmeréletmódot, a korrupt politikai és igazságszolgáltatási rendszert, a múltból felderengő civilizációs bűnöket, a Szent Amerikai Család lassú, de biztos szétrohadását.
Sheridannek vannak furcsa húzásai, például nem bírja ki, hogy ne legyen minden epizódban valamiféle melodrámába illő instant konfliktus. Ha az egyik főszereplő egy útszéli droglabor mellett hajt el, akkor az nyilván felrobban, ha szembejön vele egy furgon, abban természetesen egy fiatal indián lányon követnek épp el nemi erőszakot, ha valaki a vadonban lovagol, biztosan rátámad egy medve, ha egy gyerek a folyó mellett játszik, tuti, hogy belezuhan. Sheridan igyekszik ezeket a vélhetőleg feszültségfenntartást szolgáló, olykor azonban megmosolyogtatóan véletlenszerű és irreálisan gyakori incidenseket beleépíteni a történet egészébe, de nem mindig jár sikerrel. E próbálkozásait azonban szépen ellensúlyozzák a mélységesen emberi, csendes pillanatok (na meg a nagyszerű színészgárda), amelyekben például egy nagyapa igyekszik kapcsolatot kialakítani az unokájával, vagy marcona cowboyok lepik meg egy ajándékkal sokat szívatott, zöldfülű társukat.
Ahogy a Hell or High Water, úgy a Yellowstone is az elmúlásról regél. A történelem kereke nemhogy nem áll meg senki kedvéért, de egyenesen mindenkit eltapos, aki nem hajlandó haladni az idővel: az indiánokat leigázták a rangerek, a rangerek helyét átvették a farmerek, a farmereket pedig most kitúrják a bankok és a nagyvárosi gazdagok. Nyilvánvaló, hogy a Dutton-birodalom a régi idők maradványa, egy pozitív értékeket erőszakos és romlott módszerekkel fenntartó, vagyis bukásra ítélt életmód képviselője. Tagjai az egykori pionírok, indiánölők, földfoglalók utolsó legitim örökösei, akik még mindig kantárt markolva, marhát terelve, lasszót pörgetve, puskát ragadva, ólommal és ököllel saját igazságot osztva, összeszorított foggal, makacsul küzdenek az elkerülhetetlen ellen. És legyenek bármily gyarlók, legyenek akár visszásak a tetteik, ennek megvan a maga tiszteletre méltó vadromantikája.
(PS: Legalább két részt nézz meg, ugyanis az első, a másfél órás pilot még kissé nehézkes és nyögvenyelős - a nem túl fényes tengerentúli vélemények is főleg annak köszönhetők, hogy a kritikusoknak a premier előtt csak az első részt bocsátották rendelkezésére.)