Beauty - A szerelem gyilkos, pusztító ereje

A mesék a felszín alatt igazán szörnyű titkokat rejtenek: egy második, fontosabb, mélyebb réteget, mely lassan elvékonyodott és elillant az évszázadok során. E történeteknek a tömegfogyasztásra desztillált verziója a legismertebb mindenki számára, ennek a trendnek pedig talán a legjobb (legrosszabb?) példája A párizsi Notre Dame disney-s feldolgozása: a gonosz Frollo halállal lakol, Esmeralda és Phoebus szerelme beteljesedik, mialatt Quasimodo boldogan harangozik a háttérben a nászukon. Ezzel szemben Victor Hugo eredeti regényében a Phoebus által elutasított Esmeraldát felakasztják boszorkányságért, Quasimodo pedig a lány maradványait ölelve hal meg. Jellemzően az összes modern Disney meseadaptációból kihagyták az eredeti mesék horrorisztikus, kellemetlen vagy tanító célzatú részleteit: Hamupipőke nővérei megcsonkítják a lábukat, hogy fel tudják venni az üvegcipellőt, majd galambok vájják ki a szemüket, Csipkerózsikát álmában erőszakolják meg, a kis hableány öngyilkos lesz, Piroskát pedig átveri, majd felfalja a farkas.

A Beauty (eredeti franciában Beauté) ezekhez a klasszikus, csonkítatlan tündérmesékhez nyúl vissza, és meg is tesz minden tőle telhetőt, hogy hű maradjon a példaképeihez: bár művészi eszközökkel, éppen csak tompítva kicsit a metsző élét, de az elszabadult vágyakkal felszínre hozzák az emberi természet legocsmányabb aspektusait; van itt minden, vérfertőzéstől kezdve őrületbe hajló megszállottságon keresztül kínzásokig, lefejezésekig és belezésekig. A mese több évtizedet átölelő története során százak, ezrek, tízezrek lelnek szörnyű halált az idealizált szépség és gyönyör utáni hajsza során, gondosan felépített életek, mi több, királyságok dőlnek romba egy szempillantás alatt. Szó szerint szempillantás alatt, hiszen csak ennyi kell, hogy a szerencsétlen szereplők beleszeressenek a megtestesült szépségbe, akit csak egy villanásnyira láttak.

Hubert és Kerascoët (ez utóbbi művésznevet egy grafikusként dolgozó házaspár, Marie Pommepuy és Sébastien Cosset használja) nem először dolgozik együtt, előző munkájuk, a Miss Don’t Touch Me (Miss Pas Touche) a harmincas évek Párizsában játszódott, ahol egy visszahúzódó lány, Blanche, egy bordélyban keresi testvére gyilkosát. Ironikus módon a tény, hogy nem hagyja, hogy az ügyfelei megérintsék, a piroslámpás ház legkeresettebb lányává teszi. A szerzőtrió már itt is ügyesen egyensúlyozott a felnőtt, sőt, történetesen tabutémák ábrázolása terén: nagyon realisztikus és felkavaró helyzeteket tettek emészthetővé egyszerű vonalú, néhol karikatúraszerű vizuális tálalással. Különösen Kerascoët a mestere ennek, a Beautiful Darkness (Jolies ténèbres) egyesíti a morbid, bizarr és szürreális történetmesélést: kis erdei lények életét követi, akik egy meggyilkolt kislány holttestében laknak az erdő mélyén. Az évszakok múlásával a test egyre inkább kezd lebomlani, a bérlői száma pedig egyre sokkolóbb halálnemekkel csökken. Olyan utazás ez, amelyet nem lehet egyhamar elfelejteni, és ezen jottányit sem segít a szereplők túlságosan is emberi viselkedése.

A Beauty főszereplője egy parasztlány, aki egészen hátul állt a sorban, amikor a szépséget osztogatták, és mivel az egész életét halpucolással töltötte, szinte állandóan döglött halszag lengi körül. Innen a neve is, Coddie (franciában kevésbé kerteltek, ott Morue, azaz konkrétan Tőkehal), a falujában pedig legfeljebb lesajnáló pillantásokat kap. A májusfa ünnepségen, amikor a tündéreknek áldoznak tejet és mézet, és házasságok köttetnek, a helyi lovag pedig gyakorolja az első éjszaka jogát, Coddie sírva menekül el az erdőbe, mert természetesen senkinek sem kell. Egy ocsmány varangyos béka az egyetlen társasága: megesik rajta a szíve, és rácsöppen a könnye, a varangy pedig azonnal átváltozik tündérré. Az átok alól feloldott Mab teljesíti Coddie kívánságát, és szépséggel ajándékozza meg.

A tündérajándék azonban mindig hordoz magában valami mérget, különösen, ha a tündérek száműzött, gonosz tündérkirálynője a forrása. Coddie nem fizikailag lesz szép, hanem egy bűbáj hatására mindenki, aki ránéz, a saját idealizált szépségét, szíve vágyát látja benne. Így is történik, amint hazatér: a mostohaanyja férje majdnem leteperi, majd összecsődíti a falu férfiait, hogy bezárják egy pajtába, és sorsot húzzanak, hogy eldöntsék, milyen sorrendben fogják eltölteni vele az idejüket. A nők azt tervezik hogyan tudnák megölni, hogy megszabadítsák a férjeiket a rajtuk elhatalmasodó őrülettől. A lánynak sikerül elmenekülnie, az erdőben pedig a falu hűbérura, Otto lovag talál rá, aki természetesen azonnal beleszeret. A történet itt akár boldog véget is érhetne, de Mab elkezd sutyorogni Coddie fülébe, hogy az ő szépsége ennél sokkal többet érdemel. A szerencsétlen Otto nekivág a világnak, hogy a hazahozott kincsekkel kielégítse szerelmét. Mivel nem tér vissza, új férjet keresnek neki, és a király fülébe jut a híre, hogy lovagok ölik egymást halomra a várfala előtt. Azonnal beleszeret a lányba, és jelenlegi feleségét visszaküldi a szomszéd királyságba. A déli királyság ura, a Vaddisznókirály sereggel indul útra, hogy eleget vegyen a sértésért…

Szépség útját vér és könny övezi, hullák szegélyezik, és ennek ellenére minden férfi magának akarja. Az egyszerű parasztlányból hercegnő, királynő, majd szinte elementáris erejű természeti erő lesz: emberi (és jobbára alantas) vágyaknak képes parancsolni, amivel királyságok sorsát pecsételi meg. Mire azonban megtanulja használni ezt az adottságát, számtalanszor kihasználták, megerőszakolták és megtörték. Nincs miért és kit szeretnie, mert a legjobb szándékkal bíró és legnemesebb csodálói vagy meghalnak egy érte vívott küzdelemben, vagy lassan, de biztosan az őrület kútjába zuhannak. Az emberek vagy behódolnak a számukra felfoghatatlan, isteni szépségnek vagy megpróbálják behódoltatni őt. A racionalitást felváltják az állati ösztönök, melyek nem törődnek múlttal és jövővel, csakis a jelennel. Minden és mindenki egy mély gödörbe csúszik körülötte, ahonnan nem tud és nem is akar kimászni.

Ahogyan az várható, ennek a történetnek nem lesz maradéktalanul boldog vége (és ez is csak annak köszönhető, hogy Kerascoët jobb belátásra bírta a forgatókönyvíró Hubert-t, aki eredetileg egy igazán lesújtó, nihilista és felkavaró befejezést szánt neki), úgyhogy Coddie rengeteg viszontagságon megy keresztül a 154 oldalas kötetben (franciául eredetileg három albumban jelent meg), mire megpihenhet. Az epilógus különösen elmés adalék a szépség szubjektív voltáról, ha már ennyi oldalon mutatták be pusztító és romboló hatását. Hogy vajon levonható-e bármiféle tanulság a szépség természetéről a kötet hatására? Annyi bizonyosan, hogy minden éremnek van egy másik oldala, és hogy az átkoknak sokféle formája van, de azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy ez nem egy filozófiai történet - az elsődleges célja a szórakoztatás, azt pedig maradéktalanul teljesíti is.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!