Platformok: PlayStation 4 Tesztelve: PlayStation 4 Pro
A Fist of the North Star: Lost Paradise a hasonló című manga sokadik videójátékos feldolgozása, amelyet ezúttal a Yakuza sorozat alapvázára építettek fel. Azok a szerencsések, akik mind az említett mangát (esetleg az azt adaptáló animét), mind a Yakuza játékokat ismerik, ezen a ponton be is fejezhetik az olvasást, hogy sietve fejest ugorjanak a PlayStation Store-ba, vagy felkeressék kedvenc szoftverelosztójukat (már ha eddig nem tették meg, amit kötve hiszek). Nekik ugyanis nem kell bizonygatni, hogy ez a szentségtelen frigy miféle hátborzongatóan csodálatos, démoni gyümölcsöt hoz. A többieknek viszont következzék egy kis összefoglaló!
A Fist of the North Star (Hokuto no Ken) Japán válasza a korai Mad Max-filmekre. Ennek megfelelően a főhős, Kenshiro, egy abszurdan kigyúrt (darázsderekára rámegy a karórám, a válla viszont beszorul a Bécsi kapuba), bőrpáncélt viselő hallgatag hős, egyenesági leszármazottja Max Rockantanskynek, Bruce Lee-nek és egy akupunktőrnek. Kenshiro ugyanis ausztrál felmenőjénél kevésbé a lóerők és a fűrészelt duplcsacsövűek megszállottja, annál inkább ért a test belső energiaáramlásának, csakráinak a saját maga ellen fordításához, ami a gyakorlatban úgy fest, hogy pár másodperccel egy Kenshiro-féle ökölmasszázs után a delikvens szépen cafatokra robban. Kenshiro olyannyira szakértője ennek a harcművészeti ágnak, hogy ha betenné a lábát a Pilisbe, levegőbe repülne az ország.
A klasszikus oldalra haladós brawlerek, a JRPG-ék és a Shenmue által lefektetett nyitott világú alapokra felhúzott Yakuza-sorozat pedig a japán alvilág ügyes-bajos dolgainak eposzi feldolgozása. Vagyis szabadon barangolhatunk egy nagyobb városrészben, miközben vagy a következő sztorimissziót teljesítjük, vagy részt veszünk az ezernyi alternatív elfoglaltság valamelyikében. A harcok bár elkülönült csataképernyőn, de valós időben zajlanak, és a pusztakezes technikákra fókuszálnak (persze azért használhatunk fegyvert, akár lőfegyvert is). A hősünket pedig ezer irányba fejleszthetjük. Ha ismered a Yakuzákat, akkor a Fist of the North Star (legalábbis a játékmenet terén) nem fog túl sok meglepetést okozni. Ezt akár hibának is tekinthetjük, én mégsem nevezném annak.
Ha egy picit messzebb lépünk a tényleges játéktól, akkor az előbbi gondolatot továbbfűzve felmerülhet, hogy mennyire jó, ha a japán open world szoftverek is ahhoz hasonló homogenizáláson esnek át, mint a nyugati társaik. Vagyis születik egy sokszor bevált, de idővel elfáradó recept. A Ubisoftot ugye éppen ezért szokás kárhoztatni, méghozzá joggal. Vessük a szemünket az első Assassin's Creedre, valamint a Far Cry 2-re, és azt láthatjuk, hogy ezek tökéletesen különböző zsánerek képviselői voltak. Mára nem azok. Mára két szabadon választott Ubisoft szoftver lényegében csereszabatos. Ráadásul pont a közelmúltban jelentek meg az első repedések a tökéletes mechanika létezésének, mint elképzelésnek a falán. A Telltale Games csődje nem kis részt éppen a változatlan játékmenetre felhúzott szoftver-túlburjánzásnak köszönhető. Egy hasonló folyamat hányadik lépése a Fist of the North Star?
A válaszom erre: kit érdekel, hogy hányadik? A Telltale-féle Walking Dead mechanika már az első pillanatban üresen kongott, akár egy kifogyott benzines kanna a sivatag radioaktív porában. A Yakuza ehhez képest játékmechanikák összessége, amely a közelharcra kifent vázon rengeteg mindent megtűr. A Fist of the North Star pedig él is a lehetőséggel, és minden harsányabban, vadabban és őrültebben jelenik meg, mint az apasorozatban. Ezt persze a környezet is lehetővé teszi. Kazuma csendesen elgolfozgatott a Yakuza 3-ban, ehhez képest Kenshiro egy épület alapozásból kiragadott acélgerendát tart Toldi Miklósként, és azzal pofozza mind messzebbre a rátörő motoros punkokat egy világvégi baseballstadionban. Kazumától esdekelve kértek bocsánatot támadói. A Kenshiro által legyőzöttek vér és hús felhővé robbannak, miután hősünk sztoikusan megjegyezte, hogy „You are already dead”.
Akármennyi legyen is a hasonlóság, a Fist of the North Starnak kegyetlenül jól áll ez a játékmenet. Szóval a két cím közti reláció nem is a Far Cry-Assassin's Creed aggresszív összegyömöszöléséhez fogható, sőt még csak nem is a Dynasty Warriors és leszármazottaihoz (hogy azért japán stúdiókat is basztassunk) hasonló csillapíthatatlan önismétléshez mérhető, sokkal inkább valami olyasmit kell elképzelni, mint ami az Ocarina of Time és a Majora's Mask esetén történt.
A Yakuza a restriktív tervrajz, amely bár önmagában is megállja a helyét, de a témaválasztás miatt ( japán mindennapok) nem tud annyira szabadon lélegezni, mint ahogy erre itt és most, a Fist of the North Star képes. Sőt ez utóbbi érdeme, hogy ez az említett kötöttség egyáltalán észlelhetővé válik. A Fist of the North Star egy olyan hiányt pótol készséges alázattal és vad mosollyal, amelynek eddig a létezéséről sem tudtunk,. Tehát akkor a Yakuzánál is jobb? Nem. Egyszerűen csak üdvözlendő és komplementer mód más. Ha a Yakuza a Batman, akkor a Fist of the North Star az ő Jokere.
Tudom, hogy mennyi szoftver jelenik meg most ősszel, tudom, hogy már a küszöbön toporog a Red Dead Redemption 2, de ha igazi ínyencfalatra vágysz, valami olyan formába öntött őrületre, amit keservesen hiányolsz a nem is csak felépítésében, de egész valójában egyre sápadtabban egyívású szoftverfelhozatalban, akkor mindenképp csapj le erre a játékra. (Nem mellesleg: a cucc rajzfilmes grafikája helyenként szívfacsaró nosztalgiát ébresztett, és képtelen voltam nem arra gondolni, hogy valahogy így festett volna a három dimenziós Fallout, ha a Bethesda megérti a lényegét.)