They Shall Not Grow Old - Amikor tényleg megelevenedik az első világháború

Több okból is várakozással néztem elébe Peter Jackson grandiózus első világháborús projektjének: először is ez volt az első 3D-s film, amelyet teljes sztereoszkópiájában élvezhettem – egy, a továbbiakban meg nem nevezett orvosi okból kifolyólag. Másrészt pedig az előzetes hírek olyan élményt ígértek, amilyenhez hasonlót eddig még soha nem láthattunk: az új-zélandi rendező ugyanis nemcsak restauráltatta az archívumokból fellelt korabeli filmes anyagokat, de a mai néző számára is élvezhető sebességgel és színekkel tette teljessé.

Oké, picit hazudok: várakozásom mellett erős kételyeim is voltak. Az ilyesfajta utólag kiszínezett-feljavított filmek eddig kivétel nélkül inkább egy 8 éves iskolás kifestőkönyveként sültek el – és inkább csak nyersanyagot biztosítottak egy bizonyos fajta internetes mémnek. Akármit is gondoljunk azonban Peter Jacksonról, egy dolog biztos volt: a végeredmény akkor is figyelemre méltó lesz majd, ha csak A hobbit renderelési szüneteiben foglalkoztak az anyaggal.

A They Shall Not Grow Old, miután nemcsak a londoni Imperial War Museum de a BBC támogatását is élvezi, rengeteg korábban nem vagy csak ritkán látható archív felvételből dolgozott. Magát a háborút legalulról, a lövészárkokba küldött milliókból visszatérő túlélők szemszögéből fogjuk látni is meg hallani is – a narrációt több tucat, a hatvanas-hetvenes években megszólaltatott veterán viszi, akik kertelés nélkül beszélnek a négyéves öldöklésről. Persze nem szabad elvárni valamifajta teljes, minden frontot és hadviselő felet lefedő, átfogó műre gondolni, a közel százperces játékidő a nyugati frontra koncentrál, ott is a brit hadseregre. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyoldalú képet kapnánk: a beszélők nyíltan elmondják milyen prekoncepciókkal érkeztek, és ehhez képest milyennek találták ellenfeleiket, akiket gyakran sokkal szimpatikusabbnak festenek le, mint a saját tisztjeiket.

Nem véletlenül: a They Shall Not Grow Old-ból egy, a huszadik század elejének minden haditechnikai találmányával felszerelt, ámde menthetetlenül a napóleoni háborúkban rekedt hadsereg képe rajzolódik ki, ahol az egyén társadalmi osztálya jelölte ki a pozíciót. Ennek megfelelően a megszólaltatottak nagy része is inkább a munkásosztályból vagy a kishivatalnoki rétegből került ki, akik a propaganda, illetve a saját, zárt világukból táplálkozó elhatározásuk miatt elég gyakran magukat idősebbnek tettetve léptek be önként a hadseregbe. Nem volt a döntésük mögött semmilyen jól felépített érvrendszer vagy mindent zárójelbe tevő patriotizmus: ők csak azt tették, amit a környezetük mondott nekik. Így kerültek ezek a gyerekek – mert egy tizenhat éves az gyerek, bármennyire is tagadja – abba a mészárszékbe, amelyet addig senki el sem tudott képzelni.

És a They Shall Not Grow Old egyáltalán nem heroizálja, de tehetetlen áldozatnak sem mutatja őket. A lövészárkok mocskos, embertelen, patkányokkal, fagysérülésekkel és mustárgázzal súlyosbított realitása még akkor is megüti az embert, ha csak az eredeti sebességgel nézné a felvételeket – lelassítva 24 kocka per másodpercre, a technológia határait feszegető élethűséggel kiegészített mozgásokkal és színekkel pedig helyenként egyenesen gyomorforgató. Egyszerűen elképesztő, hogy egyáltalán ilyen felvételek valaha készülhettek azon a fronton. És noha időnként úgy tűnhet mintha utólag forgatott jeleneteket látnánk – főleg amikor a lovasrohamot tüzérségi támadás éri –, a készítők nem nyúltak más forráshoz, nem forgattak hozzá a hatás kedvéért: itt minden ott és akkor készült

Ha már technika: pusztán az a tény döbbenetes, hogy száz éve készült, változó sebességű nitrát alapú filmre vett felvételekből ennyire élvezhető, folyamatos mozgású anyag készülhetett. Nagyon ritkán, főleg a részleteken látszik, hogy bizonyos kockákat a számítógépnek kellett “kitalálnia”, de az idő legnagyobb részében ez fel sem tűnik. És, valljuk be őszintén, a Battlefield 1-et megelőző időben a száz évvel ezelőtt készült filmeket inkább komikusnak láttuk a felvételeken szereplők felgyorsított ide-oda mozgása miatt. Ezen változtat a They Shall Not Grow Old.

A sztereoszkópiáról csak annyit mondanék, hogy kevéssé valószínű, hogy így vagy akár csak 2D-ben valaha moziforgalmazásba kerül. Nevezhetnénk pusztán parasztvakításnak is a meglétét, tudván azonban, hogy az Imperial War Museum megbízásából készült, talán van esély rá hogy egy esetleges kiállításon elérhető lesz ilyen formában is. Figyelembe véve, hogy milyen nyersanyagból készült, az utólagos háromdésités inkább dicséretes kísérlet, mintsem hogy segítene az elmerülésben – habár azt a javára kell írni, hogy az elején és a végén található, eredeti sebességű és képnagyságú keretnek ad még egy extra mélységet.

Mi is a célja ennek a filmnek? – kérdezhetnénk, hiszen a világ mozijaiba bekerülnie nem sok esélye lehet, és nem feltétlenül a téma, mint inkább a brit-központúsága miatt. Ha azonban egy interaktív múzeumi tárlatként kezeljük – ezt támasztja alá az a tény is, hogy a filmanyag alá zörejsávot is kreáltak, valamint ahol látszik a beszélők szája, az ott elhangzottakat is színészekkel mondatták fel –, akkor egy meglehetősen egyedi élményt kaphatunk, amelyet érdemes akkor is átélni, ha történetesen a front másik oldalán voltunk.


Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!