A zombi ma már szinte közhellyé vált metaforája a társadalmi romlásnak és mindenfajta válságnak, köszönhetően George A. Romerónak, aki Az élőhalottak éjszakájával és a Holtak hajnalával közszemlére tette a hatvanas-hetvenes évek Amerikajának rákfenéit. Az elmúlt években Dél-Koreát is belső konfliktusok rázták meg, talán nem véletlen, hogy a helyi filmesek pont most éreztek rá igazán a zombifilmek ízére, míg Amerikában egyre jobban a kifulladás jeleit mutatja a horror ezen alműfaja.
A Train to Busan modern nagyvárosi apokalipszise után érdekes módon a Rampant és a Kingdom egyaránt az udvari intrikákkal átszőtt feudális Koreába helyezi az élőhalottakkal való csatározást. Megannyi hasonlóságuk ellenére két különböző hangvételű darabról van szó, és bár a Netfiix gondozásában megjelent sorozat nagyobb tetszést aratott a nézők és a kritikusok körében egyaránt, mint a kétórás Rampant, azért utóbbinak sincs szégyenkeznivalója, Hwang Jo-yun forgatókönyvírő neve amúgy is garancia a minőségre. Ha nem tudnátok ki ő, megsúgom: az Oldboy egyik társírőjáról van szó..
A Csing Birodalom vazallusállamaként sínylődő Koreát a szegénység és a nemesek elnyomása mellett egy járvány teszi földi pokollá, amely a fertőzötteket öntudatukat vesztett őrjöngő “démonokká” változtatja. A trónörökös öccse, Kanglim herceg (Bin Hyun) azért érkezik haza Csingből, hogy bátyja (Kim Jae-woo) végakaratának megfelelően kimenekítse várandós sógornőjét az országból. Feladatában nem csupán a zombik, hanem egy király (Kim Ui-seong) elleni összeesküvés is akadályozza.
Ha már úgyis felvetődött a politika, sok olvasó biztos arra kíváncsi, hogy vajon hány százalék Kim Dzsong Unt tartalmaz a Rampant? Despotikus hatalom plusz még a zombik: nem véletlen, hogy először mindenki a sztálinista szomszéd bűzös leheletét véli felfedezni, ezt a rohadásszagot azonban mégsem észak felől érezni. A film az elműlt évek dél-koreai politikai botrányait és össztársadalmi haragját lovagolja meg. Még a kemény utcai zavargásokhoz szokott országban is szokatlan, százezres lélekszámú tüntetéseket követően menesztették az előző elnököt, Pak Gun Hjét, aki egy szektavezér befolyása alatt állt. A miniszterei által bábként irányított, paranoid uralkodóban nem nehéz ráismerni Pak alakjára, mint ahogy a zombivírus is a Dél-Koreát mérgező politikai és nagyvállalati korrupciót szimbolizálja. A szélesebb társadalomtól elszeparálódott, magát törvények felettinek képzelő politikai-gazdasági elit nem kizárólag Dél-Koreára jellemző, hiszen globális probléma, csak vannak olyan helyek a Földön, ahol a tünetek különösen extrémek.. .
A Rampant azonban még így is elsősorban akcióhorror, annak viszont veszett szórakoztató. Azon el lehet vitatkozni, hogy a filmben csak “démonokként” emlegetett lények zombik-e egyáltalán, mivel a hús helyett vérrel táplálkoznak. Sanszos, hogy a mintát a 28 nappal később fertőzöttjei szolgáltatták, mivel itt is a még élő emberek alakulnak át önmagukból kikelt fenevadakká. Ez a metamorfózis ugyanakkor sokkal látványosabban kivitelezett a Rampantban, mint a britek zombiapokalipszis víziójában, és ez nemcsak a maszk- és trükkmestereknek, hanem Kim Sung-hoon rendező feszültségteremtő képességének is köszönhető. Az akciójelenetek jól koreografáltak, legyen szó sötét, klausztrofób utcákról vagy a királyi palota nyomasztóan tág tereiről. A kontraszt magáért beszél. A színészi játékkal és a karakterekkel sincs különösebb probléma, a főszereplő herceg jellemfejlődése is szépen illeszkedik a vériszamos cselekményhez.
Némi háttérinfó nem árthat, mielőtt belekezdene valaki a fllmbe, mivel a készítők nem szarakodtak holmi Koreai történelem kezdőknek színtű inzertekkel, hanem egyből belecsaptak a lecs kimchibe. A Rampant úgy pörög egészen a kétharmadáig, akár a búgócsiga, ezt követően azonban már a didakszisé lesz a főszerep. Hát igen, a pátoszos heroizmusért az amerikaiakhoz hasonlóan a koreaiak is odavannak, más kérdés, hogy ez jót tesz-e egyáltalán egy zombifilmnek? Bár a szentimentalizmust csak egyetlen jelenetben tolták túl tipikusan koreai módon, azt legalább sikerült egy váratlanul érkező vicces beszólással tompítani, azonban a film végi tanulságot csak muszáj volt kimondatni a főszereplővel! Úgy látszik, a készítők hiába emelték piedesztálra az önszerveződésre képes népet, mégse gondolták olyan okosnak az istenadtát, hogy ezt az üzenetet szájbarágás nélkül megértse.
Mindezen kellemetlenségek ellenére a Rampant üdítő darabja az elmúlt évek zombidömpingjének. A dél-koreai filmipart elnézve talán még van némi remény ennek a sokak által temetett kimúlásra ítélt haldoklónak vélt szóval tudjátok jól, milyennek gondolt alműfaj számára.
Éber szemeteket kelet felé vessétek, ha még jó zombifilmekre vágytok!