Small Town Crime - Officer down

Nincs is annál szívderítőbb egy idő előtt kiszuperált zsaru számára, mint amikor halott kurvát talál az országút szélén. Különösen, ha nemrég még maga is ott hevert, fél mérfölddel arrébb, az illegálisan lerakott hulladék között egy – újabb - totálisan szétcsapott éjszaka után. Mike Kendall (John Hawkes), a Small Town Crime főszereplője az új élet zálogát véli felfedezni az áldozatban, hogy személyessé téve az ügyet, belekezdhessen az egy helyben topogó ember fejlődéstörténetébe.

Kendall személyisége bővelkedik az ellentmondásokban (ezt már a nyitány igyekszik egyértelműsíteni, amely jó eséllyel sokat citált jelenet a videómegosztókon). Jövőképét az határozza meg, hogy görcsösen vágyik vissza a múltba, amelyet kitartó és szisztematikus munkával tett tönkre. Már ennyiből is kikövetkezethető - a nyilvánvaló alkoholproblémákon túl -, hogy Kendall nem az a típus, aki szívesen szembenéz saját cselekedeteivel. Minden erejével igyekszik lerázni a felelősség súlyát, csökönyösen tagad és bagatellizál. A film mesteri vágással érzékelteti a szőnyeg alá seprő mentalitás alapvető kudarcát. Két rövid montázs erejéig bepillantást nyerhetünk Kendall múltjába, abba a végzetes éjszakai incidensbe, melyről azonnal lesír: csak idő kérdése volt, hogy bekövetkezzen. Mike igyekszik félrenézni, de az igazság kérlelhetetlenül elővillan a legváratlanabb pillanatokban. 

A Small Town Crime alapvetően egyszereplős mozi. Főhőse mérhetetlenül önző karakter, akit humora és kisfiús bája képes szerethetővé tenni. Mégsem elsősorban ezért, hanem főként a jellemében bujkáló potenciál miatt állunk mellé. Másnapos tekintetén túl egy fekete Chevy Nova a legfőbb attribútuma. Az autó reprezentálja a szunnyadó, ki nem használt energiákat, a rejtett, vagy egész egyszerűen elherdált lehetőségeket. Minden felesleges motor-  és optikai tuning a konok és értelmetlen lázadásra redukált ego emblémája. Egy olyan ember drive-ja, aki whiskyvel öntözi a rózsát, és fél év kihagyást két randi között még nem érzékel törésnek egy párkapcsolat dinamikájában. Kertvárosi otthonából ítélve korántsem tűnik emberkerülőnek, mégis egy gyomorból jövő "kurvaanyázással" köszöntik a telekszomszédok reggelente.

A történet úgy egyedi, hogy közben egyáltalán nincs túlbonyolítva. Minden ott van pontosan a maga dramaturgiailag kijelölt helyén, nincsenek zsákutcák vagy üresjáratok, mégis végigkísér az az érzés, hogy akár lamantinok is összerakhatták a forgatókönyvet színes infóbuborékokból. A legkirívóbb példa a valódi bűnösök elfogása, ami feltehetően csak azért került a film végére, mert volt még keret a büdzsében egy tíz másodperces montázsszekvenciára. De ha kimaradna a bűnügy megoldása, akkor sem lenne hiányérzetünk.

A film elé előszeretettel aggatják a noir jelzőt, és a műfaj valóban közel áll a Small Town Crime hangulatvilágához, de valójában minden stíluseleme puszta geg. Talán a legemlékezetesebb jelenet a jobb időket is látott pultosnő és a bérgyilkos szópárbaja. A nemzeti madárról rögtönzött okfejtés rendkívül szórakoztató, miközben a jelenet idegtépően hideglelős, szinte érezzük a ravasz hűvösét a mutatóujjunkon.

A sokszor groteszk, felkavaró helyzetkomikumok miatt magától értetődő lenne a filmet párhuzamba állítani a Coen testvérek agymenéseivel, és több mint valószínű, hogy a Small Town Crime célba is talál az említett rendezőpáros rajongói körében. Mégis van valami egyedi harsányság a humorában, ami igazán szerethetővé teszi. Az a trükkje, hogy nem ferde tükröt állít általában komolyan vett helyzetek elé, hanem hitelessé tesz teljesen abszurd szituációkat. Néha az az érzésünk, mintha egy élőszereplős Family Guy-epizódot látnánk (vegyük csak példának a főhős örökbefogadásának a politikai korrektséget kikarikírozó körülményeit).

A Small Town Crime minden kockájáról süt, hogy a készítők ballisztikus ívben szartak a box office eredményekre. A Nelms-fivérek szerelemfilmet forgattak, és mivel megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkeztek a castinghoz, így sikerült megteremteniük ennek a romantikáját.  Ha valami igazán távol tartja filmjüket az iparosmunka vádjától, az a nagyszerű színészi teljesítmény. Olyan nevek tűnnek fel a mellékszerepekben, mint Robert Forster, Clifton Collins Jr., Octavia Spencer, Anthony Anderson,  akik végig száztíz százalékon teljesítenek. Nyilvánvaló, hogy egyiküket sem a becsvágy hajtja, itt most nem cél a díjeső, tisztán a játék öröme motiválja az alakításokat. Mindannyian azt a karaktert hozzák, amit a legszívesebben engednek szabadjára magukból, de még az utolsó fél másodpercre felvillanó statiszták is teljes átéléssel játszanak (lásd kidobók a bárban). Annak pedig, hogy mire képes főszerepben egy örök mellékszereplő, mindenki járjon utána maga.  

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!